Roskadozó házak, komfort nélküli lakások, omladozó falak – a szegedi Cserepes soron élő bérlők mégis ugyanannyit fizetnek az önkormányzatnak, mint a belvárosi szociális lakásokban élők. Ottjártunkkor legtöbbször ezt az évek óta tartó ellentmondást említik nehéz anyagi helyzetben élő forrásaink: a bérlakásban élők a bérleti díjat, a saját tulajdonban lakók pedig a társasházi közös költséget sokallják. Tovább árnyalja a helyzetet, hogy a telep területe – elvileg – nemrégiben felértékelődött, hiszen a közelben üzletközpont, lakópark épült. Azaz elvileg akár jó üzletet is csinálhatna az önkormányzat, ha befektetésként tekintene a nyomortelep felszámolására. Ám nem tekint. Igaz, a helyiek sem rajonganának az ötletért.
Fotó: A szerző felvétele
Elfoglalták a harmadát
A Cserepes soron lévő házakat még az ötvenes években építették. Sokáig bérlakások voltak itt, majd a kilencvenes évek elején – ahogy más önkormányzati lakások esetében is – a bérlők jutányos áron megvásárolhatták az ingatlanokat. A mai helyzet úgy néz ki, hogy a 64 épület egyharmada maradt bérlakás, harmadát megvásárolták, a többit jogcím nélkül lakják vagy hajléktalanok vették birtokba. A Cserepes ugyanis gyűjtőhely, itt húzódtak meg a „repülőtéri romák”, akiket a szegedi repülőtér melletti hajlékuk lebontása után kisebb településekre költöztettek önkormányzati pénzen, de sokan nyomorúságosabb helyzetbe kerültek, mint amilyenben Szegeden voltak, így visszaköltöztek a városba. Akad olyan is, aki Borsodból érkezett. (A bátonyterenyei romatelep felszámolásáról itt olvashat, a bagi telepen tapasztalható problémákról pedig itt.)
Hatan 70 ezerből
Négy siheder aprítja a tűzrevalót az egyik udvaron. Bizalmatlanul néznek rám, de amikor elárulom, hogy többször jártam már itt és újságíró vagyok, eltűnnek hátul, majd apjukkal jönnek előre. Kolompár János szívélyesen fogad, és invitál szerény hajlékukba, ahol pattog a tűz az aprócska konyhában. Fényképezni nem engednek, szégyellik körülményeiket, pedig az itteniek között tehetősnek számítanak. A sparhelt mellett kapok helyet, a rokkantnyugdíjas családfő már mesél is: párjával 1978-ban költöztek a „Cserepesre”. Akkor még mindkettőjüknek volt munkahelye, sorban születtek a gyerekek, aztán a 90-es években a házaspár elveszítette a munkáját, Jánost 10 éve „rokkantosították”, pedig még most sem töltötte be a hatvanat. Ma nem egészen 70 ezer forintból élnek hatan. A jövedelmük több mint felét rezsire költik, egy kis számolgatás után világos, hogy fejenként öt-hat ezer forintból kell enniük és ruházkodniuk havonta. Amikor ideköltöztek, még fürdőszoba sem volt, később a kamrából alakítottak ki zuhanyozót, saját költségükön.
Nemcsak az albérlők sokallják a befizetendő összeget. Mikula Mónika például „luxusban” él, legalábbis a falakon belül. A lakásban járólapok, csempézett fürdőszoba és összkomfort. A fiatalasszony itt nőtt fel a telepen, megörökölte a romos házikót, toldozgatta-foltozgatta, annyi pénze nem volt, nem is lesz, hogy innen el tudjon menni. Éppen csak annyira tellett a szülőknek még a 90-es évek közepén, hogy megvásárolják az ingatlant az önkormányzattól. Mónikának jelenleg sem kell bérleti díjat fizetnie, de minthogy 2004-ben a telepi házakat is társasházakká alakították, így közös költség van, ami – vízzel együtt – 10 ezer forint, akár egy liftes panelházban.
Még 2010 decemberében a képviselők megszavazták a bérlakások díjtáblázatát, amely szerint 2014-ig évente négyzetméterenkénti 15-30 forint körüli emelést hajtanak végre, tehát a Cserepes sori lakások bérleti díja összességében 400-500 forinttal lesz magasabb az idei évtől is – mondja a szegedi Ingatlankezelő vezérigazgatója. Nagy Ferenc elmondta, hogy az önkormányzati gazdálkodó cégként csak a közgyűlés határozatait hajtják végre, azaz nem az ő döntésük a magas ár. Vízóra egyébként egyik lakásban sincs felszerelve, ezért a vízfogyasztási szokások alapján megállapított havi 5000-6000 forintos vízdíjat építettek be a bérleti díjakba, illetve a magántulajdonú lakások esetében – átlag tízezer forint nagyságú – a közös költségbe. Nem mindegyik ház állapota olyan rémes, hogy karbantartást igényelne: ennek ellenére képeztek felújítási alapot is (10-20-30 forintot négyzetméterenként havonta), ami továbbnöveli a havonta fizetendő bérleti díjat. Így, bár komfort nélküli besorolást kaptak az itteni bérlakások, az értük fizetett díj sok esetben még meg is haladja a belvárosi szociális bérlakások díját. Azt a vezérigazgató elismerte, hogy minimum furcsák a közös költségre vonatkozó szerződések, de közgyűlési döntés nélkül a cég nem tehet lépéseket az ügyben.
A bérleti díjak befizetésével sokaknak van elmaradása: a Cserepes soron élő családok összesen több mint hatmillió forint adósságot halmoztak fel a kezelő felé. A megüresedett lakásokat az IKV megpróbálja lakhatatlanná tenni, leszerelik a nyílászárókat, esetenként be is falazzák az ajtókat, ablakokat. Ez azonban – amint a gyakorlat is mutatja – nem tartja távol azokat, akik el akarják foglalni a házakat, mert ők így is bejutnak.
Békén hagyták őket
A Cserepes sor Szeged déli részén fekszik, a belvárostól villamossal ötpercnyire, a forgalmas Szabadkai úttól nem messze. Itt épült fel nemrégiben a Vadaspark Lakópark, és több multinacionális cég nyitott üzletet a környéken, némelyik éppen a szomszédos telken – ennek hatására a közelben levő telkek ára megemelkedett. Néhány évvel ezelőtt többen úgy gondolták, hogy további cégek települnének a területre, és megvásárolnák a Cserepest is, ezért ilyen magasak a bérleti díjak. Ők tehát azzal vádolták az önkormányzatot, hogy ki akarják „füstölni” a telepről a romákat, hogy jutányos áron eladhassák alóluk a területet. Ezért 2008-ban az ombudsmanhoz is fordultak a romák.
Ebben az időben – azaz az előző ciklusban – a szocialista Katona Gyula volt a terület képviselője, aki akkor úgy nyilatkozott, hogy a város felajánlott a telepieknek 80 cserelakást, de a képviselő szerint ezeket 5-6 hangadó család miatt visszautasította mindenki. A telepiek írtak az ombudsmannak, aki arra kérte a szegedi városvezetést, hagyják a romákat békén.
Békén is hagyták őket: a helyzet azóta változatlan. Szeged városa 2008-ban készíttetett antiszegregációs tervet: ebben célul tűzték ki, hogy 2011-ig csökkentsék a telepi lakások, 2014-ig az ott élő családok számát, a telep teljes felszámolását 2029-re tervezték.
Az első célkitűzés könnyedén teljesülhet, amennyiben az épületek összedőlnek maguktól, hiszen az ingatlanokat kezelő önkormányzati cég ezt láthatóan nem akadályozza meg. Komolyra fordítva a szót: az elhagyott lakásokra, illetve azokra, amelyből „kihalt” a bérlő, új szerződéseket nem kötnek. A családok száma azonban nem csökken, hiszen mindig akad „beköltöző”. A terv szerint évente két család elhelyezését biztosítja a város: most éppen az ötgyermekes Angélának keresnek lakást, a város fürdőszoba nélküli cserelakását azonban az asszony nem fogadta el, jelenlegi otthonuk, ha szűkös is, de legalább fürdő van benne. Mikula Mónika, aki a kis luxust megteremtette magának, nem siet innen, ő sok pénzt költött a kuckóra. Amennyiben megvételre ajánlaná az IKV-nak, annyi pénzt kapna, amennyiért csak egy garázst tudna vásárolni a városban: csupán néhány százezer forintot, amelyből nem lehet a városban másik ingatlant venni.
Képviselő úr, kérem!
„A nyomornegyed alatti telek az egyik legértékesebb területe a városnak” – erősítette meg Nógrádi Tibor, a terület önkormányzati képviselője. „Az egyik oldalon lakópark, üzletek, átellenben hamarosan megépül egy szabadidőközpont. Politikai konszenzusra van szükség a továbblépéshez. Újonc képviselőként én még csak tanulom a történetet, de már 2011-ben leültem a cigány önkormányzat vezetőjével” – folytatja a fideszes városatya kinn a helyszínen. „Fel kell mérni, hogy valójában mennyit ér a telek, hány család él itt, milyen cserelakásra alkalmas üres bérlemények vannak a városban. Egy szakemberekből álló csapatot kell létrehozni a helyzet megoldására. Amennyiben 2029-re tesszük a telep megszüntetését, az nem fog menni, hiszen így nem lehet vevőt találni az értékes telekre.” Arra a kérdésemre, hogy jelenleg mi akadályozza e döntések meghozatalát, hiszen a közgyűlésben többsége van frakciójának, s a területet kezelő önkormányzati cég vezetőjének személyét is ők javasolták korábban a posztra, nem kaptam választ, de a képviselő elmondta, hogy márciusban ismét napirendre kerül a város 2008-ban elkészített antiszegregációs terve, addigra leteszik a javaslataikat, s a következő ciklusban rendeződhet a Cserepes sorsa.
„Mikor számolják fel a telepet?” – lépett oda a képviselőhöz egy asszony. „Mi már nem bírjuk, magántulajdonban lakunk, a közös költség hétezer forint, de a rokkantnyugdíjam csupán 27 ezer. Itt lakik a munka nélküli lányom is három iskolás gyerekkel.” Megtudjuk, hogy az asszony 12 évvel ezelőtt került ide. Előtte egy lakótelepi panelban élt, aminek a rezsijét nem tudta fizetni, ezért vette meg ezt a kis lakást. Most, hogy a lánya elvált, ő is ideköltözött: jelenleg ott tartanak, hogy minden másnap esznek, és közben rettegnek, mert a szomszédban megüresedett lakásba egy csapat hajléktalan költözött. Az asszony megmutatja azt is, hogy nála megint csőtörés van, és bár hónapokkal ezelőtt bejelentették az IKV-nak a korábbi szivárgást, a víz továbbra is folyik. (Nincs vízórája egyetlen lakónak sem, így a fogyasztási szokások alapján számláznak a közös költségbe és bérleti díjba építve – Sz. R.)
Három perc esély
„Egy helyben topognak” – véli a Cserepes soron élők helyzetéről Nagy Mihály, a helyi cigány önkormányzat elnöke. Ezért is kérték még tavasszal, hogy az önkormányzat 2012 decemberéig vizsgálja felül a 2008-as tervezetet. Nagy Mihály emlékeztet, hogy már tavaly és az idén is lehetett volna komplex telepi programra pályázni (TÁMOP -5.3.6-11/1-telepek felújítására is kiírt pályázatok), többször meg is keresték a képviselőket, hogy lépjenek végre, ám mindhiába.
Az év végi, december 21-i közgyűlésre legalább ígéretet kaptak, hogy napirendre kerül a romák ügye: ez azonban végül nem valósult meg. Pedig lett volna miről tárgyalni: a cigány önkormányzat készíttetett egy „Kik vagyunk és hogyan szeretnénk élni… üzenet a szegedi cigány szegregátumból” című kiadványt: ez a tanulmány a lakhatást illetően arra tesz javaslatot, hogy próbáljon az önkormányzat olyan lehetőséget biztosítani a cigányok számára, hogy méltó körülmények között élhessenek. A dolgozat megjegyzi: nem biztos, hogy integrált elhelyezésben kell gondolkodni, mert a romák lába alól kicsúszik a talaj, ha nem közösségben élnek. Ezenkívül számos gondolatot gyűjtöttek egybe, amit maguk a szegregátumban élők fogalmaztak meg szakemberek segítségével. Ezt a munkát szerette volna Nagy Mihály bemutatni a közgyűlésnek karácsony előtt, de helyette csak egy háromperces felszólalásra kapott lehetőséget.
