Zalaegerszegen az idei fesztiválokra szánt keret terhére rendelnek 60 ezer maszkot

  • B. T.
  • 2020. március 23.

Kis-Magyarország

A fertőzés ütemét csökkentenék azzal, hogy a város minden lakójának maszkot vesznek.

Hétfői közleményében Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere bejelentette, hogy március 23-án a képviselő-testület úgy döntött, 60 ezer darab orvosi szájmaszkot rendelnek a város összes lakójának. A bevásárlás 27 millió forintos pénzügyi fedezete az idei zalaegerszegi fesztiválokra, rendezvényekre és városrészi programokra szánt 50 millió forintból kialakított járványügyi védekezési keret lesz.

Balaicz hozzátette: ezek a maszkok sem tudják megakadályozni azt, hogy valaki elkapja a vírust. A fő cél, hogy viselőjük ne adja tovább a fertőzést. Azt várják, hogy ettől jelentősen csökkenhet a járvány terjedésének üteme. A maszkok 100 százalékos pamutból készülnek, sokszor felhasználhatók, 60-80 fokon moshatók.

Balaicz 60 ezer szájmaszkot jelentett be

Balaicz 60 ezer szájmaszkot jelentett be

Fotó: youtube.com

Ütemezetten érkezik

A gyártókapacitás szűkössége miatt csak ütemezett szállítással tudja a gyártó a zalai megyeszékhelyre eljuttatni a 60 ezer maszkot. Úgy fest, az első 10 ezer darab március 30-án megérkezik Zalaegerszegre, a fennmaradó 50 ezer darab egy kicsit később. A maszkokat postán küldenék ki az egerszegieknek.

Egy korábbi megrendelés alapján, pénteken érkezik 7200 darab maszk, ezeket az önkormányzati intézményrendszerben dolgozók között osztják szét.

A zalaegerszegi polgármester nemrég azzal került az országos híráramba , hogy nyilvánvalóvá tette: a megyeszékhely önkormányzata csak akkor segíti a 70 év feletti nyugdíjasokat, ha ők írásban kötelezik magukat arra, hogy otthon maradnak.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.