Orbán embere volt, most Bajnaival politizál – Helmeczy László átállása

  • Cservenyák Katalin
  • 2013.11.12 06:30

Kis-Magyarország

Kiutálták a Fideszből, most az Együtt–PM szabolcsi jelöltje. Az ügyvéd szerint az Orbán körüli emberek nem képviselnek minőséget, ahogy a jobboldali sajtó sem. Baloldali azért nem lett belőle: szerinte a centrumban áll, s mindkét oldalt osztja.

A volt fideszes országgyűlési képviselőt, Helmeczy Lászlót indítja az Együtt 2014 a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 4. számú választókerületben, a szocialistákkal kötött megállapodás értelmében. (Nyírbátorban mindeddig Veres János indult MSZP-színekben, de a volt pénzügyminiszter a tervek szerint Brüsszelben folytatja a politizálást.) Vajon mi motiválja Helmeczyt, akinek jól menő ügyvédi praxisa van? És legfőképp: hogy jutott Orbán Viktortól egészen Bajnai Gordonig? Ezt szerettük volna megtudni, amikor nemrég találkoztunk vele.

Orbánnak kontroll kéne

Helmeczy László saját elmondása szerint Orbánnal 1992-től kezdve mindvégig kifejezetten jó viszonyban volt: tisztelte tehetségéért, rátermettségéért, eszéért. (Helmeczy fideszes útjáról keretes írásunkban olvashat.) Szerinte Orbánék elképzeléseiben sok a pozitívum (az ügyvéd szerint ugyanis nem rossz a rezsicsökkentés ötlete, sőt!), de az államosítás (magánnyugdíjak, önkormányzati vagyon), illetve a kormányhivatalok iszonyatos bürokratizmusa már más lapra tartozik. Ráadásul a központosított iskolaigazgatás szerinte azt a látszatot kelti, hogy mindent az aktuális hatalom dönt el, hiába akar valakit az egész falu iskolaigazgatónak, akkor is azt nevezik ki, aki politikailag megbízható.

Ügyvéd fura kapcsolatokkal


Iskolái elvégzése után Helmeczy László ügyvédnek készült, de „egyéb” kategóriába sorolt származása miatt nem mehetett egyetemre, így 11 évig fizikai munkásként dolgozott, emellett végezte el a jogot. „A 80-as évek végén lett országosan ismert ügyvéd, amikor a Rákosi-rendszer egyik koncepciós perének, a Pócspetri-ügynek az újratárgyalását kérte. Ügyvédi tevékenysége ellenfelei szerint ellentmondásos: ő védte a megyei egészségbiztosítási pénztár sikkasztással vádolt vezetőjét, ő tárgyalt Tocsik Mártával

false

az önkormányzat nevében. Emlegetnek még maffiához fűződő kapcsolatokat, és egy halálos balesetet okozó juhász védelmét, aki juhokkal fizetett a felmentéséért. Ellenfelei szerint politikusként erősen vitatható az ilyen ügyek elvállalása. »Egyszer Helmeczy szóváltásba keveredett egy ukránnal, mire odaugrott egy másik ukrán, és ráordított honfitársára: nem tudod, kivel állsz szemben?« – mesélte sokat sejtetően egy (…)  fideszes. A sugalmazások és pletykák mellett egyetlen tény: az APEH megyei igazgatója februárban sikkasztás alapos gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Helmeczy érdekeltségi körébe tartozó Hextra Kft. ügyében. Az adóhatóság több jogellenességet állapított meg a Hextra tiszaberceli termelőszövetkezet felszámolásakor végzett tevékenysége kapcsán. (Kovács András megyei főügyész egyébként cáfolta, hogy Helmeczy ellen bármilyen büntetőügy lenne folyamatban.)” – írtuk korábbi cikkünkben, amelyben az 1999-es szabolcsi fideszes belviszállyal foglalkoztunk.

1994–99 között a Fidesz városi, majd megyei elnöke, 1998–2002-ig országgyűlési képviselő. (Ebben a ciklusban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke, elnöke, 1997-től 1999-ig a Fidesz megyei elnöke.)  A parlamentbe Fidesz-színekben jutott be, majd egy év után kilépett, függetlenként dolgozott tovább. A pártból előbb kizárták, ám a döntést Helmeczy megtámadta a Fővárosi Bíróságon, aminek az lett a vége, hogy vissza kellett őt venni. Ezután bejelentette: amiért indok nélkül meghurcolták, kilép a pártból. 1992-től 2001-ig volt Fidesz-tag. Később a Centrum Párt egyik alapítója, majd alelnöke. Jelenleg az általa létrehozott Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség elnöke. Néhány éve a Hír Tv „drogügyébe” keveredett, miután azt állították róla: közreműködött abban, hogy a jobboldali újságírók ellen kábítószeres ügyet kreáljanak. Helmeczy rágalmazási perben bizonyította az állítások megalapozatlanságát. Ő képviselte a romagyilkosságok egyik áldozatának családját is, de ellátta az olaszliszkai lincselés áldozatának, Szögi Lajos családjának, illetve a meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma családjának jogi képviseletét, ahogy Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszterét is.





A jelenlegi kormányzással más problémák is vannak az ügyvéd szerint: egyre több a botrány a különböző gazdasági visszaélések – trafik-, illetve földmutyi – miatt. Feltűnő az is, hogy mindig ugyanazok a cégek jutnak megrendeléshez Szabolcsban is, pedig a kormánypártok holdudvarán kívül léteznek más vállalkozások, szakemberek, akik szeretnének, ha nem is meggazdagodni, de megélni. Általános probléma, hogy a Fidesz tekintélyelvű párt, ezért szerinte a többség bólogat, Orbán gondolatait lesi, hátha eltalálja, mi jár épp a fejében. Egy ilyen kaliberű vezetőnél kellene a komoly kontroll. „Ha most körülnézek, kik vannak felelős pozícióban, nem is várok tőlük sokat. Egy rendes karbantartó brigádot nem bíznék rájuk. Ekkora nagy káderínség volna a Fideszben?” – kérdezi.

Várja, mikor komcsizzák le

Kérdésünkre Helmeczy mérleget vont az MSZP- és a Fidesz-kormányzás közt is. Közgyűlési elnökként addig harcolt, míg a Debrecen felé elterelt M3-as autópályát sikerült Nyíregyháza felé visszaterelni. Szerinte az MSZP-kormány alatt, a szocialista képviselőknek köszönhetően fejlődött nagyon sokat: a decentralizált támogatások Baja Ferenc környezetvédelmi minisztersége alatt érkeztek, Veres János pénzügyminiszter alatt rendkívül sok támogatást kapott a térség, a nagy kórház-rekonstrukciók pedig Vojnik Mária államtitkárságának idejére esnek. „Nagyságrendekkel hatékonyabban dolgoztak a korábbi ciklus MSZP-s képviselői, mint jelenleg a fideszesek” – állítja.

2010-ben egy könyvbemutatón

2010-ben egy könyvbemutatón

Fotó: MTI

Helmeczy Lászlóban van is tüske korábbi pártjától. Amit a Fideszben – ahogy fogalmaz – a „lakájmédia” művelt vele (a Hír Tv-s drogügyről keretes írásunkban olvashat), az minősíthetetlen, ennek ellenére nem tekint ellenségként volt pártjára. De miért száll be újra a politikába? – kérdeztük. „Szabolcs-Szatmár-Bereg az ország legszegényebb szeglete, jelenleg nincs megfelelő kormánypárti képviselője, ugyanazok ülnek a parlamentben, akik eddig sem tettek semmit a megyéért” – mondja válaszként. Abban a nyírbátori körzetben indul, ahol két településnek, Pócspetrinek és Kállósemjénnek is díszpolgára. Itt – ahogy máshol is – a legnagyobb gond, hogy nincs munkahely. Teremteni kéne.

Akkor most jobb- vagy baloldaliként tekint magára? – kérdezzük. „Már várom, mikor fognak lekommunistázni kormányoldalról azok, akiknek, mikor én ártatlanul halálra ítélt katolikus papot védtem, még MSZMP-tagkönyvük volt, amilyen nekem sosem” – feleli, és visszakérdez: „tudjuk itt mi, ki a jobb- és ki a baloldali? Én az Együtt–PM-mel centrumban politizáló jelöltként indultam el. A Haza és Haladással megállapodást kötöttem, megyei kérdésekben a szövetségünkkel (az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért – a szerk.) egyeztetnek. Akinek baja van a hitelességemmel, keresse ki a hozzászólásaimat 2002-től a megyei közgyűlés jegyzőkönyveiből. Tőlem megkapja a bírálatot a jobb- és a baloldal is. Koromnál fogva megengedhetem magamnak, hogy nem karriervágyból, hanem normális emberként a hazáért, a megyéért politizáljak.”

Bajnai Gordont még MLSZ-alelnökként ismerte meg. Telkiben sportcentrumot építettek, s az akkori miniszterelnök elment megnézni. Helmeczy azért fogott össze az Együtt–PM-mel, mert a szövetség szerinte kiegyensúlyozott, észérveken nyugvó politikát folytat. Bajnait kiváló gazdaságpolitikusnak tartja, aki a csődtől mentette meg az országot miniszterelnöksége alatt. Amikor átadta a kormányt, Orbán Viktornak egy rossz szava nem volt – emlékezik vissza Helmeczy.

Neked ajánljuk