Bár vádlott, Simonka újabb embert szorít ki a Fideszből: bonyolódik a békési belháború

Kis-Magyarország

A dél-békési politikus ereje teljében van és takarít.

„Az elmúlt pár hónapban megjelent bejegyzéseimből látható, hogy mit jelent nekem fideszesnek lenni! Csak ismételni tudom magamat, hiszen erről már írtam a Facebookon, illetve olvasható volt akár az országos médiában is” – kezdi friss Facebook-bejegyzését Simonka egykori jobbkeze. Galló Ferenc megjegyezte: „fideszesnek lenni nekünk sokkal inkább egy értékrendet jelent, semmint pártbeli pozíciót, funkciót.” Majd idézi posztjában a Narancs.hu egy korábbi, vele kapcsolatos cikkét is.

Az írás apropóját az adta, hogy Simonka György a párt választókerületi elnökeként levélben közölte Gallóval: kizárták a Fideszből. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a párt alapszabálya nem tűri, hogy bárki elinduljon választáson a Fidesz hivatalos jelöltjével szemben. Ha mégis megteszi, távoznia kell.

Nem zavarta a fideszeseket

Csakhogy Galló szerint „Simonka nem helyesen idézi az alapszabály idevonatkozó passzusát", sőt értelmezni sem tudja a pártalkotmányt. A politikus szerint ott hibázik a parlamenti képviselő érvelése, hogy ő nem szemtől szembe indult el egy fideszes jelölt ellen, hiszen az ezerfős Medgyesbodzáson nincsenek egyéni választókerületek - nem elég nagy ehhez a község.

A kistelepüléseken csak egy lista van, az ott felsorolt nevekre, azaz képviselőjelöltekre lehet szavazni. Végül a községben 21-en kerültek fel erre a listára, és a legtöbb voksot kapó 6 nominált jutott be a képviselőtestületbe. Erre a listára csak két fideszes iratkozott fel, a többi független jelöltként indult - így Galló is, aki nem lehetett a Fidesz támogatottja, hiszen amikor szakított Simonkával, felfüggesztette a párttagságát is. Már csak azért sem indulhatott el a Fidesszel szemben szerinte, mert a pártnak nem 6, hanem két jelöltje indult. Azaz Galló szerint akár az is megtörténhetett volna, hogy ő úgy jut be a testületbe, hogy nem csökkenti a két fideszes lehetőségeit - akár mindhárman ott ülhetnének, ha elég népszerűek. Végül sem az egyik fideszes, sem ő nem kapott elég ikszet a listán.

Ráadásul - állítja - erről a kérdésről még a választások előtt személyesen egyeztett a Békés megyei választmány elnökével és az országos etikai bizottság egyik tagjával, akik egymástól függetlenül megerősítették, hogy a kizárás okai nem állnak fent.

Hogyan lehet még párttag Simonka?

„De számomra nem is ez a kérdés! Sokkal inkább az, hogyan lehetséges az egy kormánypártban, hogy egy köztörvényes bűnök elkövetésével vádolt személy még tagja lehet ennek a pártnak!? Hagyjuk már az ártatlanság vélelmét, az egy jogi kategória. Erkölcsileg, etikailag, ha a főügyészség vádat emelt egy közszereplő ellen, és a vádemelésben 8,5 év fegyházbüntetést kér a vádlottra, akkor az a minimum, hogy az ilyen cselekményekkel megvádolt személy fülét és farkát behúzva önként eltakarodik abból a pártból, amelynek a tagja!” – érvelt tovább Galló.

Azt is megjegyezte, Simonka puszta pártbeli jelenléte sértő, és visszataszító mindazon tisztességes párttársaknak, aki közszereplőként vagy „mezei talpasként” sikerre vitték az országos választásokon a Fideszt.

Galló  párttársainak tesz fel „kétforintos kérdéseket

Galló párttársainak tesz fel „kétforintos kérdéseket”

Fotó: A szerző felvétele

Aztán ennél is továbbmegy, amikor azt kérdezi: „Hogyan lehet elvárni egy átlag magyar adófizető állampolgártól azt, tartsa be a törvényeket, ha azt látja, egy választott képviselő az esküjét megszegve lop, csal, hazudik!"

Szégyen

Emlékeztetett arra is, hogy nem ő volt az egyetlen, aki a Simonka keltette párton belüli feszültségek miatt nem pártszínekben indult a településen, hanem függetlenként. Leszögezte: a kizárása miatt megteszi a szükséges jogi lépéseket és kezdeményezi a Fidesz Békés megyei választmánya etikai bizottságánál a meghallgatását.

"Srácok, ti nem szégyenkeztek egy Simonka miatt? Titeket nem zavar, hogy egy köztörvényes bűnökkel vádolt személy a párttársatok? (...) Oda jutunk, hogy egy tisztességes fideszesnek kell szemlesütve járni a megyében egy Simonka miatt?" - olvashatók a poszt végén a régi elvtársaihoz intézet "kétforintos" kérdései.

Orbán vajon mit nem tud Simonkáról?

Orbán vajon mit nem tud Simonkáról?

Fotó: Simonka György/Facebook.com

Egyébként nem Galló az első olyan "lázadó" Dél-Békésben, akit a Polt Péter vezette ügyészség által megvádolt, ám láthatóan ereje teljében lévő Simonka kiszorított a pártból.

Korábban a Narancs.hu számolt be arról, hogy másik bírálóját, a tótkomlósi Fidesz-elnököt Takács Ferencet – akit sokan Orbán böllérjeként ismernek –, szintén kiszorította a Fideszből. Takács végül nem a "függetlenek" táborát gyarapította, hanem átigazolt a békesség kedvéért a KDNP-be.

Ahogy arról is beszámoltunk, hogy Simonka nemcsak a saját választókerületében küzd a belső ellenzékével, de más békési fideszesekkel - így a gyulai polgármesterrel - is háborúban áll.

Vita, vita hátán - szelet vetnek és vihart aratnak a fideszesek Békésben

Legalább féltucatnyi konfliktus jellemezte és jellemzi a Fideszt Békés megyében. Még a sokat veszekedő és kifele beszélő MSZP-re sem volt jellemző ennyi konfliktus. Viharos a kormánypárt élete a Viharsarokban. Mint arról hétfőn a Narancs.hu beszámolt: Orbán Viktorig, Kövér Lászlóig és Kubatov Gáborig is eljutott a gyulai belharcokról tudósító 23 oldalas dolgozat.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.