Újra lemennének – Egercsehi bányaremények

Bár több mint húsz éve bezárt a szénbánya a hevesi Egercsehiben, a település máig reménykedik az újranyitásban, főleg, miután Orbán Viktor egyes bányák reaktiválásáról beszélt nemrég. Azt azonban az évszázados bányászmúltra visszatekintő faluban sem tagadják, hogy lehetetlen vállalkozás lenne a munkát ott folytatni, ahol abbahagyták.

"Ide figyeljen: rengeteg szenet hagytunk lent a föld alatt az 1990-es bezáráskor - érzékenyül el még ma is Szalmás János egykori bányamester, ha a bányáról mesél. - Nem az akkori bányaterületen, a Beniczky-bánya valóban kimerült 90 év alatt, de a megkutatott és elért II-es lelőhelyen legalább 10-12 millió tonna jó minőségű szén van. Abból még az egykori csúcstermeléssel is évtizedekig üzemelhetne a bánya."

 

Fotó: A szerző felvétele

A Heves megyei Egercsehiben több mint 20 évvel az egykori mélyművelésű szénbánya bezárása után sem akad ember, aki időnként ne játszana el a gondolattal, hogy mi lenne, ha újra megnyitnák a több száz méterrel a föld alatt húzódó és talajvízzel elárasztott egykori járatokat. A települést sokként érő bezárás óta az újra és újra felbukkanó reménykedés alapja a Szalmás említette II. számú lelőhely, amely Egercsehitől keleti irányban húzódik a föld alatt Mikófalva és a bánya egykori vasúti rakodóhelye, Mónosbél felé.

Post

A Narancs által megszólaltatott szakemberek szerint azonban ez korántsem ilyen egyszerű. A II. lelőhely az egykori bányánál lényegesen nehezebb geológiai viszonyok között található. A mélyebben fekvő ásványkincs fölött ráadásul úszóhomok réteg is található, amely nagyban fokozná az Egercsehiben korábban is a legfőbb problémát okozó talajvízveszélyt. Épp ezért az egyébként is gazdaságtalanul működő régi bánya kimerülése után, már a 80-as évekre az a döntés született, hogy meg sem nyitják az új mezőt - a rendszerváltással aztán végleg le is került a napirendről a dolog.

Egercsehiben azóta mintha megállt volna az élet. A településre egy fázós őszi napon érkeztünk, a metsző szélben az emberek a jellegzetes és alig átalakított vagy felújított tipikus bányászlakásokba vagy a köztük időnként feltűnő és a Kádár-korszakban olyannyira jellegzetes kockaházaikba húzódnak. Kevés járókelővel találkozni, a két fő részből ("falu" és "bányatelep") álló község sokadik ciklusát töltő polgármesternője, Tóth Andrásné sem cáfolja, hogy a mai állapotok "már csak lenyomatai" az egykori fénykornak. És mindent a bánya fénykorához érdemes viszonyítani, mindenütt a bánya egykori emlékeivel lehet találkozni. A polgármesteri hivataltól nem messze még látszanak a bánya egykori épületei: az energiaközpont, az egykori fürdő épülete és a bekerített, romos épületekkel tarkított volt aknalejárati rész. Az épületek közötti kis parkokban szétszórtan kiállított csille, gőzmozdony és emléktábla emlékeztet a múltra.

A bányabezárás után az addig virágzó Csehi lejtőre került, néhány éven belül elköltözött a lakosság egy része, az addig 2500 fős körzetközponti település mára alig 1400 fősre olvadt. A magasra szökött munkanélküliségen túl, amit ma is összességében mintegy 25 százalékosra tesz Tóthné, egy sor járulékos hátrány is érte őket. Például a korábban a bányába bejárókat szállító buszok révén 18 településsel közvetlen összeköttetésük volt - ma gyakorlatilag csak Eger felé van értékelhető buszjáratuk. (Többek közt ezért is kérték a kiépülő járási rendszerben, hogy Bélapátfalva helyett Egerhez csatlakozzanak.) A bányabezárás után gyorsan leépültek azok az üzemek is, amelyek részben a bánya igényeire, részben a helyi szakembergárdára rátelepülve üzemeltek - ilyen volt a helyi Polimer gyár is, ahol a szigetelőszalagokon kívül magnószalagokat is előállítottak. Bár voltak próbálkozások újabb ipari üzemek telepítésére, ezek mára elhaltak, így helyi adóbevétele sincs a ma mintegy 130 milliós éves költségvetésből gazdálkodó önkormányzatnak. Helyben az önkormányzat a legnagyobb munkaadó; ottjártunkkor is az árkok tisztításán dolgozott 67 közmunkás. Egercsehi egyébként a nehézségek ellenére is rendezett település képét kelti, az újonnan igénybe vett pályázati pénzekből részben felújították a polgármesteri hivatalt, és gondozottak a parkok.

"Pedig de nagy élet volt itt egykor! - nosztalgiázik a négy bányásztestvért adó családból származó Szalmás, aki a bánya tiszteletére öltönyben nyilatkozott a Narancsnak. - A bányásznap egy hétig tartott. Akkor kapták meg az éves jutalmukat a bányászok. Egerből nemcsak árusok, hanem az áruházak is kitelepültek. Egész bútorzatokat, tartós fogyasztási cikkeket, hűtőket, mosógépeket is ekkor vásároltak az emberek. A kocsmák dugig voltak, halászcsárda üzemelt, bálokat rendeztünk. Virágzott a falu, olyan NB III-as focicsapatunk volt, hogy messziről jöttek nézni a mérkőzéseket a szénporos-földes pályára! Mindenki irigyelte a jó bányászfizetést, pedig a munkához képest nem voltunk nagyon megfizetve. Azért kemény világ volt az ott lent, a fejtésnél! Nem véletlen, hogy ma már sokan nem is élnek az egykori bányászok közül."

Talán

Ha létezik népszerűtlen ember Egercsehiben, az Kapolyi László egykori ipari miniszter, aki a bányászok egyöntetű véleménye szerint "a magyar energiahordozó-piacot átállította" a hagyományos szénről az akkor olcsónak tűnő szovjet-orosz földgázra, megpecsételve így a bányatelepülések sorsát. Bár erről ma is sokan meg vannak győződve, ottjártunkkor már a mai miniszterelnök minapi kijelentése is beszédtéma, miszerint a válságövezetekben szociális alapon újra lehetne nyitni régi szénbányákat. A helyiek egyértelműen besorolnák ide Egercsehit is, nem tagadva a nyitás anyagi és egyéb nehézségeit.

Mert nagy kérdés, hogy ki menne le a bányába. Az egykor virágzó helyi szakiskola a múlté, megtört a mesterség apáról fiúra örökítésének a hagyománya, hiszen egy egész bányászgeneráció kimaradt a régi bányászdinasztiáknál. A helyi Bányász Baráti Kör tagjai is azt tapasztalják, hogy rendezvényeiken alig van fiatal. A kör egyébként sokat tesz a hagyományok átmentéséért: felállították és azóta is rendszeresen koszorúzzák rendezvényeiken a bányában elhunytak emlékét megörökítő követ, Csiffáry Gergely egri főlevéltáros szerkesztésében könyvet adtak ki az önkormányzattal és más támogatókkal közösen a bánya történetéről. A bányászhagyományok sajátos továbbélését jelzi mindezeken túl egy speciális helyi vállalkozás is, amely pár főt foglalkoztatva pinceépítéssel és -ásással próbál piacot találni az egri borvidéken.

Egercsehi várja tehát a hivatalos megkeresést (ilyenben nem nagyon volt részük az elmúlt évtizedekben), és óvatosan reménykedik egykori fénykora visszatérésében, a bánya újranyitásában. A helyi lakosság hangulatát jól érzékelteti Kerkuska János munkanélküli, aki röviden így válaszolt, miközben közhasznú munkája közben arról kérdeztük, vállalná-e a bányamunkát: "53 éves vagyok, ívhegesztő, és erdészi végzettségem is van. Négy éve nincs munkám, sehová nem vesznek fel. Apám bányász volt, és bár sose vitt le magával, most lemennék, le én, ha újranyílna! Csak lenne már végre munkám. Ha a bányában, hát ott!"

Beniczky gróf bányája

A Heves megyei szénbányászat kezdetei egy tipikus barokk főúr, Eszterházy Károly egri érsek hatalmas építkezéseihez kötődnek. Az építkezésekhez nélkülözhetetlen óriási téglamennyiség kiégetéséhez az ő ösztönzésére kezdtek kutatni a Bükkben a kőszén után. Előbb Egerbakta, majd Bátor-Szarvaskő és az Egercsehivel határos Mónosbél környékén nyíltak kisebb bányák. A kiegyezés előtti osztrák geológiai kutatások után nyilvánvaló volt, hogy a Felvidékről Hevesbe került Beniczky család birtokán, Egercsehi alatt jelentős szénvagyont rejthet a föld.

A nagyüzemi kitermelésre 1906-ban alakult meg az Egercsehi Kőszénbánya Rt. A felfutó vállalat 1914-ben már 90 000 tonna szenet bányászott annak ellenére, hogy a vasút végül is elkerülte a bányát, ami szállítási nehézséget okozott. A bánya rövidesen a megye legnagyobb mélyművelésű bányája lett, jelentőségét növelte a közelben felépült bélapátfalvi cementgyár szénigénye és a helyi lakossági felhasználás is. A széntermelés a II. világháborúra elérte az évi 120 ezer, 1970-re pedig a 370 ezer tonnát. A végig jó minőségű szén kitermelésére a 60-as évekbeli fénykorban 1200 munkást foglalkoztattak 18 környező településről.

A talajvízzel mindig is küzdő bánya közepesen volt biztonságos, de a működése során követelt 63 áldozat jobb az országos átlagnál. Az eredetileg is 90 évre becsült szénkészlet kimerülésével párhuzamosan csak nehezen kitermelhető szenet találtak a környéken, ezért 1977-től megkezdődött a modernnek akkor már nemigen nevezhető bánya fokozatos leépítése, amit csak elodázott a rendszerváltásig a Borsodi Szénbányáktól a Mátraaljai Szénbányák Vállalathoz kerülés. 1990. január 31-én délben hozták felszínre az utolsó csille szenet Egercsehiben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bányászat újjáélesztése

Oldódni látszik a bányászat körüli "karantén" Nagy Lajos bányamérnök, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnöke szerint. A nagy múltú egyesület vezetője szerint az elmúlt évtizedekben a gazdasági okokon túl politikai okokból is leépített ágazat sok szempontból "az utolsó óra után van": a szakemberképzés a felsőfokú oktatáson kívül gyakorlatilag megszűnt, nincsenek sem szakképzett bányásztömegek, sem a munkát a mélyben irányítani tudó bányatechnikusok. Ezzel együtt is úgy véli, hogy "Magyarország közepesen ellátott ország ásványi kincsekben", amiket nem kiaknázni "gazdasági szűklátókörűség". Nagy az újrakezdéshez elengedhetetlennek tartja, hogy elkészüljön a hazai ásványvagyont gazdaságossági szempontok alapján osztályozó "étlap", amiből a későbbi befektetők tájékozódhatnának - ám számára nem kérdés, hogy az állam szerepvállalása valamilyen szinten elengedhetetlen.

Bár Nagy Lajos szerint az ágazat kormányszinten változatlanul nem megfelelően reprezentált, egy éve miniszterelnöki megbízottként dolgozik a bányászat újjáélesztésén Kasó Attila és munkacsoportja. Magyarország sikeréhez elkerülhetetlen, hogy legyen komoly bányászata, amit már "nem lehet ugyanúgy kezelni, mint 15-20 éve" - mondta a Narancsnak Kasó Attila. Például a szénbányászatot ma nem elsősorban energiahordozói, hanem vegyipari alapanyagként határoznák meg, hiszen a modern technikák révén már gazdaságosan állítható elő a vegyipar alapanyagaként is ismert metanol a szénből. De a bányászathoz tartozónak tartják a geotermikus energia kinyerését vagy a bányászati hulladékok feldolgozását, ide sorolva akár a vörösiszap-tárolók hasznosítását is.

A csoport jelenleg a bányászati klaszterek létrehozásán dolgozik. A lényeg, hogy nem elég megvizsgálni egy-egy bánya újranyitásának esélyeit, hanem "egy adott terület gazdasági, társadalmi szövetében kell megtalálni a bányászat helyét, piacát", beleértve a bányászathoz korábban csatlakozott, ám leépült infrastrukturális, gépipari és szolgáltató tevékenységeket is.

Mindenesetre nyílnak kis bányák (például az "zd melletti Farkaslyuk), és elindult a munkanélküliek átképzése is - de Kasó szerint is elengedhetetlen az oktatási infrastruktúra újbóli kiépítése. Az áttöréshez politikai döntés és állami szerepvállalás kell, de ő ezt nem sietné el, mert bár mindenre van ma már környezetvédelmi megoldás, egyáltalán nem egyértelmű, hogyan fogadná a társadalom a bányászat felfejlesztését, miután a korábbi évtizedekben szitokszó volt a bányász kifejezés. Területileg elsősorban Borsodban és a Mecsekben gondolkodnak, de konkrét bányákat most még nem említene. Úgy tudni, az "új típusú bányászat" mintaprojektje Recsk lehet, aminek a megnyitása sokak szerint a réz ára miatt "csak idő kérdése".

Abban viszont a Narancs által megkérdezett legtöbb szakember egyetértett, hogy a hazai bányászat újjáélesztése nem megy egy csapásra úgy, ahogyan arra Orbán Viktor rádióinterjújából sokan következtetnek - évek, sőt évtizedek átgondolt stratégiájára és építkezésére van szükség.