Harkány

Zsarol a Fidesz az időközi választáson

  • Matkovich Ilona
  • 2013. március 7.

Kis-Magyarország

A nemrég feloszlatott testület polgármestere újra indul a vasárnapi időközi választáson, ellenfele a decemberben újjászervezett, helyi Fidesz-szervezet vezetője lesz. A kormány már korábban jelezte: a választásig kivár a brutális méretű harkányi adósság rendezésével. Az üzenet egyértelmű.

Sajátos erőviszonyok között kerül sor március 10-én a harkányi időközi polgármester- és képviselő-testületi választásra. A 4100 lakosú, közel ötmilliárd forintra eladósodott fürdőváros eddig a csodával határos módon elkerülte a csődöt (az előzményekről már írtunk itt és itt), sőt, idén talán meg is szabadulhat éves költségvetésénél csaknem háromszor nagyobb hitelállományától. A mentőövet azonban, úgy tűnik, nem adják ingyen: a minél sikeresebb állami adósságátvállalás érdekében a vasárnapi választáson a harkányi lakosok fideszes voksainak kellene többségbe kerülni. Tállai András államtitkár azt nyilatkozta, hogy a választások előtt biztosan nem születik döntés az adósságrendezésről.


Elmentek, betartanak
Mindez különösen érdekes abban a baranyai fürdővárosban, ahol a 2010-es választásokon az országos trenddel szemben nem a Fidesz győzött az önkormányzati választáson. A győztes Imri

Imri Sándor


Imri Sándor

Sándor független polgármester akkor mindenütt azt nyilatkozta, hogy a megválasztott, többségében jobboldali érzelmű városvezetés nem a Fideszt, hanem a húsz éve regnáló Bédy István polgármestert és csapatát kívánta kitessékelni szavazataival a helyi politikából.
Ám a helyi képviselők szerint azóta a kormánynál Harkány kegyvesztett lett, mert az aligha véletlen, hogy amíg a szomszédos Siklós kétmilliárdos pályázati pénzt nyert szennyvíztisztításra, addig Harkánynak az elmúlt két évben a 33 beadott pályázatából mindössze 300 milliónyi jött össze turizmusfejlesztésre. (Ráadásul ezt sem tudják lehívni az önerő hiánya miatt.) A helyi testületnek kezdettől rossz a kapcsolata a fideszes Tiffán Zsolt országgyűlési képviselővel, akiről az egyik helyi képviselő azt mondja a magyarnarancs.hu-nak, hogy 2010 óta „folyamatosan betart a városnak”.

Helyi forrásaink szerint ennek a széllel szembeni pozíciónak tudható be, hogy Harkányban a 2010-ben nagy fölénnyel megválasztott vezetés egységét tavaly év végére szétfeszítette a megörökölt és időközben kezelhetetlenné vált adósság. A testület végül decemberben oszlatta fel önmagát.

Figyel a Nagy Testvér
A polgármesteri címért most ketten indulnak: az újra ringbe szálló Imri Sándor, valamint a kormánypárti Baksai Endre Tamás vállalkozó. Nemcsak a decemberig polgármesteri tisztséget betöltő Imrinek, de Baksainak is van tapasztalata a helyi politikában: utóbbi korábban már ült a testületben, sőt 2006–2010 között ő vezette a pénzügyi bizottságot. A város adóssága épp ebben a ciklusban szökött egekbe a svájci frank árfolyamának emelkedése miatt, mivel a korábbi testület úgy döntött, hogy a másfél milliárdos költségvetésű település 1,65 milliárd forintért megveszi a megyétől a fürdő másik felét. Így a fürdő végül 100 százalékban önkormányzati tulajdonba került, csakhogy ez a város gazdasági lehetőségeit jócskán meghaladó, átgondolatlan lépés lejtőre állította Harkányt. (Erről bővebben már hivatkozott cikkeinkben olvashat.)

Többek közt emiatt történt, hogy 2010-ben a választók leváltották a régi polgármestert, a nyakig eladósodott város újonnan felálló testülete pedig kénytelen volt meghirdetni eladásra a fürdő 35 százalékát – csakhogy vevő erre a mai napig nem akadt. Bár Imri szerint az új vezetés az elmúlt két évben jó útra állította Harkányt, hiszen csökkentették a szállítói tartozásokat, elnyertek 300 millió forint pályázati támogatást az idegenforgalmi beruházásokra, mégis egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kormányzati segítség nélkül nincs esély a kilábalásra.

 

A harkányi fürdő


A harkányi fürdő


Eközben a Fidesz országos vezetése is figyeli a harkányi eseményeket. Decemberben Kövér László beleegyezésével és engedélyével feloszlatták a helyi pártszervezetet, Tiffán Zsolt – az újraszervezés irányítója – megyei pártelnök pedig levélben dorongolta le a kisváros képviselőit, mivel szerinte „ami eddig itt, ebben a városban zajlott, az egy végtelenül szomorú vicc, a politikai és az önkormányzati dilettantizmus szánalmas példája”. Az országos vezetés elégedetlenségét mutatja az is, hogy a januárban felállt új Fidesz-csoportban az eddigi alpolgármester, Horváth Tamás fideszes képviselő már nem kapott helyet. (A levélről bővebben itt olvashat.) Mindennek helyi forrásaink szerint egyik oka, hogy Horváth a testülettel együtt szavazott a környéken több, például a siklósi fürdőberuházást is jegyző Aquaplus harkányi fürdővásárlása ellen. (A siklósi fürdőről lásd korábbi cikkünket itt.)

A 2010-ben megválasztott, magát „nemzeti, jobboldali érzelmű” politikusként meghatározó Imri Sándor korábban felajánlotta együttműködési szándékát a Fidesznek a következő időközi választáson, ám úgy látszik, a kormánypárt nem szívesen látna külsős polgármestert a kiköltekezett, ám kivételes gyógyvize miatt mégiscsak stratégiai fontosságú város élén.

Adósságrendezés elhalasztva
A helyi politikára rálátó informátoraink szerint március 10-én szoros eredmény várható, már csak azért is, mert a lakosság ugyan a város eladósítása után hallani sem akart arról, hogy ismét fideszes vezetés legyen Harkányban, de a túlnyomórészt független képviselőkből álló testület és Imri Sándor polgármester megromlott viszonya miatt a kereszténydemokraták és a kisgazdák most a fideszes jelöltek megválasztására biztatnak. Imri megítélésén ugyanakkor sokat rontott, hogy a képviselők állítása szerint rendre nem hajtotta végre a testületi döntéseket, a lakosság viszont ezeket a területi képviselőkön kérte számon. Az iparűzési, idegenforgalmi és kommunális adó emelésével csökkentek ugyan a szállítói tartozások, de egyéb, a lakosság komfortérzését javító intézkedések nem történtek. Nem születtek továbbá új munkahelyek, a testületi döntés figyelmen kívül hagyásával emelték a fürdő előtt a parkolási díjat, és nem szüntették meg a fürdő bejáratánál lévő kutyamenhelyet sem.

A választás végkimenetelét meghatározhatja, hogy Harkányban csak az időközi választás után kerül majd napirendre az adósságrendezés. Erről Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára és Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő már az új

Tállai András


Tállai András

kormánypárti polgármesterjelölttel, Baksai Tamással tárgyalt februárban a fővárosban. Az egyeztetést követő államtitkári nyilatkozat szerint a kormányzat abban nyújt segítséget, hogy az adósságkonszolidáció után finanszírozható legyen a város, de ez nem feltétlenül jelent százszázalékos adósságkonszolidációt, amelyben az ötezer lakos alatti települések egyébként részesülnek. (Igaz, nem mindegyik: a kimaradtakról szóló cikkünket itt olvashatja.) Egyes forrásaink 70 százalékos adósságátvállalásról tudnak, de ez állítólag a választás kimenetelétől is függ. Tállai ugyanakkor leszögezte: március 10-e előtt nem lesz döntés a harkányi adósságról. Néhány hete ezzel kapcsolatban Baksai az Echo Tv-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „Harkánynak nagyon komoly vagyona van, hiszen a gyógyfürdő a város jövőjének záloga. Ahhoz, hogy élni tudjon vele, nem szerencsés egy olyan városvezetés felé elmenni, amelyik nincs szinkronban a kormánnyal.”

Egyes képviselők szerint, ami most történik a harkányi adósságkonszolidációval kapcsolatban, az „a zsarolás határát súrolja, és az ország vicce”, hiszen a hatalmas adósság a húszéves fideszes városi vezetés alatt halmozódott fel, ugyanakkor a harkányiak jó eséllyel vasárnapig belátják: „a központi gépezet elvárja, hogy bizonyos irányba menjenek a dolgok” – mondta helyi forrásunk.

Már a belátásra enged következtetni az Új Harkányi Hírek online oldala is: itt a hét közepén a fideszes képviselőjelöltnek kétszer annyi szavazata volt, mint független ellenfelének.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.