Miért van őrület minden decemberben?

KOmplett

A február az év legrövidebb hónapja, legalábbis a naptár szerint. Ám mégis a december tűnik annak. Mert egyszerűen mindenki megtébolyodik.

Most, hogy oly sokan a világvége lázában égnek, még csak érthető lenne ez a kapkodás. De hogy minden évben ez legyen? Persze én magam sem vagyok kivétel ebben a menetben, de nekem annyi a mentségem, hogy kényszer alatt cselekszem, nem vagyok ura a saját időmnek, alkalmazkodnom kell, kapaszkodnom az általános és elsöprő áradatba.

Igazándiból sosem a születésnapom jelzi, hogy telik az idő, hanem ez az év végi téboly. Felgyorsul az érzékelés, pontosan úgy érzem magam, mint annak idején a barátnőm lakásában. Reggel volt, mi másnaposan döglődtünk az előző napi buli után. Mindkettőnknek össze kellett volna kapnia magát, szemináriumunk volt délelőtt, és már nem hiányozhattunk többet. És ebbe a hasogató félállapotba jött be a furcsa zene. „Mi ez a baromság, időhurokba kerültünk?” – kérdeztem a barátnőmet, de ő csak lemondóan legyintett, ne aggódjak, a féltestvére hallgatja dupla sebességre állítva az Eddát, mert szerinte csak így van értelme.

Én most ugyanebben vagyok: száguld mellettem a valóság. Mert huszadika után senki nem lesz a kiadóban. Mert előrehozták a lapzártákat. Mert a két ünnep között képtelenség dolgozni, ezért fel kell venni előre az interjúkat. Mert nem lesz ügyintézés. Mert elutaznak a rokonok, előbb meg kell venni az ajándékokat. Este úgy alszom el, hogy a másnapi teendők lajstroma cirkál a fejemben, így nem csoda, ha álmomban nem gyönyörű tájak, hanem Excel-táblázatok villódznak, és reggel úgy kelek, hogy kicsi a gyomrom, vajon milyen levél vár, mit felejtettem el megszervezni, mire nem válaszoltam, egyáltalán, hogy mi jöhet még? Mert mindig támad valami váratlan bonyodalom, a hosszadalmasan egyeztetett alanynak mégse jó, és sorry, ő nem lesz a hónap közepétől. „Épp most, karácsony előtt zavarsz ezzel?” – támadt nekem egy ismerősöm tegnap, azaz december 10-én. Mintha az a három nap, ami az ünnep, és aminek ugye ezer színes fénnyel ki kellene csillannia az év monokróm napjainak egymásutánjából, beárnyékolná az egész hónapot, szürke, fenyegető ködöt eresztene rá.

Komolyan nem értem, mi szükség van erre a nyomasztásra. Nem gondolom, hogy a karácsony és utána a szilveszter komoly cezúra lenne, ami után másképp mennek tovább a dolgok. Nem gondolom, hogy minden naptári év végén neki kellene ugrani a nagy összegzéseknek. És ilyenkor mindig kiderül, hogy egyik év olyan volt, mint a másik, nem történt semmi kiugró, nem haladtunk semerre, eltelt, elfolydogált napra nap, és ez a lehangoltság melegágya lesz, valamint azé, hogy megint remek – és nagyjából a tavalyihoz hasonló célokat megfogalmazó – újévi fogadalmakat készítsünk elő.

Azt persze nem bánnám, ha mindezektől valóban lerövidülne a tél, mert rühellem a hideget. De nem, nem rövidül, csak még több stresszel telítődik, hogy aztán a regenerálódás lerövidítse az első tavaszi napok élvezetét is…

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.