Miért van őrület minden decemberben?

KOmplett

A február az év legrövidebb hónapja, legalábbis a naptár szerint. Ám mégis a december tűnik annak. Mert egyszerűen mindenki megtébolyodik.

Most, hogy oly sokan a világvége lázában égnek, még csak érthető lenne ez a kapkodás. De hogy minden évben ez legyen? Persze én magam sem vagyok kivétel ebben a menetben, de nekem annyi a mentségem, hogy kényszer alatt cselekszem, nem vagyok ura a saját időmnek, alkalmazkodnom kell, kapaszkodnom az általános és elsöprő áradatba.

Igazándiból sosem a születésnapom jelzi, hogy telik az idő, hanem ez az év végi téboly. Felgyorsul az érzékelés, pontosan úgy érzem magam, mint annak idején a barátnőm lakásában. Reggel volt, mi másnaposan döglődtünk az előző napi buli után. Mindkettőnknek össze kellett volna kapnia magát, szemináriumunk volt délelőtt, és már nem hiányozhattunk többet. És ebbe a hasogató félállapotba jött be a furcsa zene. „Mi ez a baromság, időhurokba kerültünk?” – kérdeztem a barátnőmet, de ő csak lemondóan legyintett, ne aggódjak, a féltestvére hallgatja dupla sebességre állítva az Eddát, mert szerinte csak így van értelme.

Én most ugyanebben vagyok: száguld mellettem a valóság. Mert huszadika után senki nem lesz a kiadóban. Mert előrehozták a lapzártákat. Mert a két ünnep között képtelenség dolgozni, ezért fel kell venni előre az interjúkat. Mert nem lesz ügyintézés. Mert elutaznak a rokonok, előbb meg kell venni az ajándékokat. Este úgy alszom el, hogy a másnapi teendők lajstroma cirkál a fejemben, így nem csoda, ha álmomban nem gyönyörű tájak, hanem Excel-táblázatok villódznak, és reggel úgy kelek, hogy kicsi a gyomrom, vajon milyen levél vár, mit felejtettem el megszervezni, mire nem válaszoltam, egyáltalán, hogy mi jöhet még? Mert mindig támad valami váratlan bonyodalom, a hosszadalmasan egyeztetett alanynak mégse jó, és sorry, ő nem lesz a hónap közepétől. „Épp most, karácsony előtt zavarsz ezzel?” – támadt nekem egy ismerősöm tegnap, azaz december 10-én. Mintha az a három nap, ami az ünnep, és aminek ugye ezer színes fénnyel ki kellene csillannia az év monokróm napjainak egymásutánjából, beárnyékolná az egész hónapot, szürke, fenyegető ködöt eresztene rá.

Komolyan nem értem, mi szükség van erre a nyomasztásra. Nem gondolom, hogy a karácsony és utána a szilveszter komoly cezúra lenne, ami után másképp mennek tovább a dolgok. Nem gondolom, hogy minden naptári év végén neki kellene ugrani a nagy összegzéseknek. És ilyenkor mindig kiderül, hogy egyik év olyan volt, mint a másik, nem történt semmi kiugró, nem haladtunk semerre, eltelt, elfolydogált napra nap, és ez a lehangoltság melegágya lesz, valamint azé, hogy megint remek – és nagyjából a tavalyihoz hasonló célokat megfogalmazó – újévi fogadalmakat készítsünk elő.

Azt persze nem bánnám, ha mindezektől valóban lerövidülne a tél, mert rühellem a hideget. De nem, nem rövidül, csak még több stresszel telítődik, hogy aztán a regenerálódás lerövidítse az első tavaszi napok élvezetét is…

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.