Száz híres/57. José Saramago

KOmplett

Kevés író van, akitől folyamatosan beugranak képek, a legváratlanabb helyzetekben. Saramago számomra ilyen. Váratlanul támad, és élesen rajzolódik elém.

Előre leszögezem: mindegyik könyvéért rajongok – és mindegyikért másért. A képet mégis a kedvencemhez, az Embermáshoz készítettük, Ef Zámbó Öcsike műtermében. Felmentünk a padlásra, ott láttam meg a kifacsart babát. Szűrtek voltak a fények, és egy rövid pillanatra mintha a saját arcvonásaimmal szembesültem volna. (Előtte nemrég írtam meg a Próbababa című versemet, tehát rajta voltam a tripen, így nem csodálható semmi. Az a típusú alkotó vagyok, aki, ha benne van egy szövegben, teljesen leszűkül a horizontja, és valahogy olyankor minden egy irányba tart, a véletlenek is csak arra szolgálnak, hogy kiegészítsék a bennem születő dolgokat.)


Fotó: Legát

 

Már gyerekként is képtelen voltam megbarátkozni a teljes elmúlás gondolatával. Esténként úgy aludtam el, hogy arra gondoltam, halálunk után szétszóródnak a darabjaink, amik aztán – ha nagyon szerencsénk van – véletlenül összeállnak megint, pont ugyanúgy. Később, amikor már tudtam valamit a sejtekről, DNS-ről, még inkább a meggyőződésemmé vált, hogy ez lehetséges, sőt, akár már az életünkben is. Hogy hirtelen egymásra találnak a részek mondjuk a levegőben, és meg is van az a másik, aki pont ugyanolyan, mint mi vagyunk. Ma már persze sejtem, hogy ez lehetetlen. De közben hasonlóságmániássá váltam. Mindenkit megőrjítek ezzel. Nagyon érzékenyen látom az arcvonásokat és a gesztusokat, egyszerűen a jellegzetességek megmaradnak a fejemben, és mint egy felismerőszoftver, rögtön azonosítok.

Amikor mondom valakinek, hogy nézd már, X. szájtartása – és ezáltal egész X. jellege tisztára Y., eleinte csak néznek. Igen gyakran engem, hülyének. Majd sokszor jön – gyakran hosszú idő után –, hogy tényleg, milyen érdekes, látom már én is az egyezést. De a legdermesztőbb magunkat visszalátni egy-egy idegen arcban. Velem már háromszor is előfordult. Egyszer egy versenyen zsűriztem, amikor a mellettem ülő zsűritag megbökött: „Nézd, Orsi, ott ülsz a második sorban, tíz évvel fiatalabban.” Odakaptam a fejem, és elnémultam. Mert valóban. Az arc, a testtartás, te jó ég. A lánynak is feltűnt ez, néztünk hosszan egymásra, majd zavartan elfordultunk.

Ez előtt egyszer a villamoson szólt oda nekem L.: „Ott az öregkori tenmagad.” És én valóban megláttam magam a vagy nyolcvanéves hölgyben, dermesztő volt. Aztán decemberben egy fotón villantam fel, hirtelen azt hittem, rólam készült. Mindegyik esetben érdekelt, milyen lehet az a hozzám nagyon hasonló másik, vajon a jellemünk, ízlésünk is egyező? Milyenek voltak a szüleik? Van-e esetleg valami rokonság közöttünk?

A Saramago-regény kapcsán még annak idején megjelent egy kritika, azzal az izgalmas felvetéssel, hogy boldogan élünk az egyediségünk tudatával, és nem tudunk mit kezdeni a hasonlóságokkal. Én persze, tanulva az Embermás főhősének, Tertuliano Máximo Afonsónak a „hibájából”, nem kezdtem neki a nyomozásnak… Hamarosan ebből is film készül. A Vakság filmváltozatával is nehezen barátkoztam meg, mert számomra ezekben a könyvekben a sztorinál sokkal fontosabb a leírás módja, a hosszú mondatok, amikbe beleveszek, a fejtegetések, a néha már-már idegeket tépő morfondírozások. Ezekben elmerülni érdekesebb, mint hogy mi is fog történni végül, mi lesz a végső csavar…

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.