8. Építészeti Biennále: Velencében a világ

Az idei biennále igazgatója Londonban született, Edinburghban építészként diplomázott, de a tervezésről már idejekorán építészeti kritikára, folyóirat-szerkesztésre, kiállításrendezésre váltván, ötvenéves korára szakmai csúcsra jutott - egymaga ugyan nem nevezheti ki a jövő letéteményeseit, de abban azért alaposan benne a keze, hogy a következő hónapokban kit és mit emlegetnek majd világszerte az építészet jövőjével foglalkozó mondatokban.

Álom és valóság

Az 1980 óta nem mindig kétévente megrendezett építészeti biennálék központi témái a konkrét és az általános között rendszerint tág teret engednek a kurátori és művészi fantáziának. Hat éve a Hans Hollein által kitalált A jövő szenzorai - Az építész mint szeizmográf mottóra A Semmi építészetével reflektált Bachman Gábor a magyar pavilonban (Macs, 1996. szeptember 26.). Két éve Massimiliano Fuksas mottója Több etikát, kevesebb esztétikát javasolt, amire egy csapatnyi kortárs építész munkái mellett Maróti Géza ötven évvel korábbi Atlantisz-víziójának rekonstrukcióját mutattuk fel (Macs, 2000. június 8.). Most Sulyok Miklós kurátor Ferencz István, agy Tamás és Turányi Gábor 1990 óta emelt épületeinek fotóival és makettjeivel reprezentálja a magyar építészet jövőjének (egyik lehetséges) irányát, egyúttal megfelelve Sudjic "álomházak, képzeletbeli és virtuális tervek" helyett megvalósult épületeket váró koncepciójának is, hisz az építészet időigényes műfaj: a közelmúltban már ott a közeljövő is. A Deyan Sudjic által rendezett nagyszabású, nemzetközi kiállítás tíz szekcióban (múzeumok; felhőkarcolók; munkahelyek; lakónegyedek és lakóházak; köz- és vallási épületek; közlekedés; szabadidő; kereskedelem; oktatás; városrendezés) száznál is több tervvel informál a következő évek építészeti irányairól.

A Sudjic-listán végigszaladó magyar szem kissé szomorkásan, de nyilván a realitásnak megfelelően kénytelen tudomásul venni, hogy e térképen mi nem vagyunk rajta. A mostanában építészeti vitát is kavart, nagyobb budapesti épületek (Rajk László vásárcsarnoka, Siklós Mária emzeti Színháza vagy F. Kovács Attilától a Terror Háza) nem látszanak a Coop Himmelb(l)au, a Future System, a Mecanoo, Arata Isozaki, David Chipperfield, Peter Eisenman, orman Foster, Massimiliano Fuksas, Zaha Hadid, Steven Holl, Hans Hollein, Daniel Libeskind, Jean ouvel, Frank O´Gehry, Renzo Piano, Ettore Sottsass, Tadao Ando, Toyo Ito, Bernard Tschumi, Yoshio Taniguchi és a nemzetközi elit többi tagjának könyvtárai, bevásárlóközpontjai, kultúrcentrumai, múzeumai stb. mellett. (Egyetlen magyar név a sorban: Tom Kovac: ő Szlovéniában született, Melbourne-ben él és dolgozik; az említetteken kívül Ekler Dezső szerepel még egy velencei kiállításon tíz építész között, akiket egy olasz kerámiai cég kért fel tervezésre.) Deyan Sudjic különben július közepén, a biennálét beharangozó nemzetközi sajtóértekezletek egyikét Róma, Berlin, London, Párizs és ew York után Budapesten tartotta a biennále magyar nemzeti biztosa, Fabényi Júlia, a Műcsarnok főigazgatója és a kurátori megbízatást pályázaton elnyert Sulyok Miklós társaságában. Rövid itt-tartózkodása alatt megnézte Turányi Gábor herendi Porcelániumát, agy Tamás balatonboglári evangélikus templomát és az új emzetit is (utóbbit nagyjából egy ajakbiggyesztésre sikerült méltatnia).

Toronyházak árnyékában

"Kiinduló kérdésfeltevésem a következő volt: lehet-e ma olyan építészetet művelni, akár Magyarországon, akár másutt a világban, amely egyenlő távolságban áll múlttól és jövőtől, tisztában van a kultúrában betöltött szerepével, egyaránt elkerüli a terméketlen múltba révedés és az utópisztikus jövőn merengés csapdáját, miközben úgy őrzi meg a történelem által ránk hagyományozott értékeket, hogy pontos és eredeti válaszokat ad korunk építészeti kérdéseire?" - írja az Eln Ferenc tervezte, áttekinthető és visszafogott katalógusban Sulyok Miklós, aki vette a bátorságot, hogy ne szó szerinti értelemben kapcsolódjon a ext kifejezéshez, és nem foglalkozott a magyar építésztársadalom egészének (kifelé amúgy is közömbös) számvetésével sem, hanem kiválasztott három egyéniséget, akik akár nemzetközi érdeklődést is felkelthetnek. "Ferencz (1944), agy (1951) és Turányi (1948) a kortárs magyar építészet élvonalába tartozó, jelentős művekkel rendelkező tervezők. Munkásságuk egyértelműen jelzi, hogy a hagyomány elvetése nélkül is létrehozható új és érvényes építészeti forma, az eredetiség nem öncél, hanem a hely és a kor kérdéseire adott válasz minősége. Magától értetődőnek tekintik, hogy nemzetközi poszt- és neomodernizmusokkal a hátunk mögött nem lehet többé úgy építeni, mint annak előtte, mégsem felejtik el, hogy házaik hol, milyen kultúrkörben épülnek. Az utópisztikus modernizmus univerzalizmusával ellentétben, bensőséges viszonyban vannak saját kultúrájuk hagyományával anélkül, hogy annak rabjává válnának. Építészetük félreismerhetetlenül magyar és Kárpát-medencei, szerkesztési elveik azonban markánsan elkülönítik őket egymástól és külföldi kollégáiktól" - fogalmaz Sulyok Miklós.

"Jó lenne, ha a látogatók is megéreznék, hogy egészségesen emberi léptékű, mégis nagyvonalú és aktuális szemléletmódú építészetet művelnek" - mondja Fabényi Júlia a biennálét illető szerény magyar várakozásokról. A nemzetközi felhőkarcoló- és múzeumáradat vagy az egy éve lerombolt World Trade Center múltját, jelenét és jövőjét bemutató amerikai pavilon árnyékában, a sztárépítészekre összpontosító közeg ismeretében kár is lenne illúziókat táplálni.

Semmi aszkézis

Magyarország velencei részvételére 48 millió forint jutott a kulturális minisztérium költségvetéséből. Az építészek praktikusan osztoznak a három nagyobb térből álló magyar pavilonon. A kiállítás megépítésének oroszlánrészét Ferencz István vállalta, hetek óta kint dolgozik, két kollégájától eltérően ezért vele nem sikerült most beszélnünk. Velencei bemutatkozása két munkájára koncentrál, a miskolci egyházi oktatási épületegyüttesre és a Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepére. agy Tamás és Turányi Gábor négy-négy alkotással jelentkezik, előbbi a dunaújvárosi evangélikus templom és parókia épületegyüttesével, az aszódi evangélikus gimnáziummal, a sopronnémeti és a boglári evangélikus templommal, utóbbi a visegrádi erdei iskolával, a herendi Porcelániummal, a budai Erdészeti Információs Központtal és egy szintén budai villával. Ismerik egymás munkásságát, de nincsenek közeli barátságban, soha nem dolgoztak együtt, nem alkotnak csoportot, mozgalmat meg pláne nem, a követ, fát és legfőképp a gyönyörűen öregedő vörös téglát használó épületeik azonban éppoly jól mutatnak egymás társaságában, mint saját környezetükben.

"Mindhármunk számára nagyon fontos a hely - mondja Turányi Gábor, aki szerint az építészet nemzetköziesedése szakmai szempontból ugyanolyan rossz tendencia, mint ami a nemzeti autóiparok összeolvadása nyomán a kocsik formaterveinek egységesedésében is megfigyelhető. - Olyan építészeti elképzelések tömkelege létezik ma a világban, amelyeknek mindegy, hol vannak, anyagszerűtlenül, illetve egymással felelőtlenül behelyettesíthető anyagokban gondolkoznak, és függetlenítik magukat a helytől. Mi az adott helyszín megfejtésével indítjuk a munkát, a gondolkodást. A hely egyszerre inspiráló építészeti közeg, műszaki helyszín és maga Magyarország. Egyikünk sem akar kibújni az építészetet itt övező nehéz helyzetből, de nem kalodaként, szűk pályaként éljük meg ezt, hanem örömmel vagyunk ebben a sokszor kínlódó kapcsolatban. Talán fellengzősnek ható vagy túl ünnepélyes szavak ezek, de azt hiszem, mindhármunkra igazak."

"A világ építészete nem arról szól, amit mi csinálunk - véli agy Tamás, aki már két korábbi velencei biennálén is szerepelt. - Az az építészet, amelyet mi művelünk, arra kíváncsi, hogyan lehet szerény eszközökkel értéket teremteni. Ha ebben sikerült valamit elérnünk, az pont a hozzánk hasonló vagy még nálunk is rosszabb helyzetű országokban mondhat valamit. agyon sok stílus és felfogás él ma egymás mellett a világban. Akár szabadon válogathatnánk is ezek közül, de amit mi csinálunk, az sokkal inkább a neveltetésünkből, sorsunkból, ösztöneinkből, helyzetünkből adódik. Csak a magam nevében beszélhetek, de számomra ez nem hősiességből, aszketizmusból vállalt dolog, hanem mert így esik jól, ehhez van kedvem."

Tőmondatok

A rendszerváltozás a magyar építészek életében szakmai cezúrát is hozott. Az állami tervezőintézetekből kiszabadulva immár önálló irodákban kezdhettek dolgozni (a Velencében kiállító három építész is), s ha akartak és tudtak, részesei lehettek a nemzetközi mintákhoz igazodó irodaház- és plazaboomnak, vagy megpróbálhattak saját úton járni. Turányi Gábor azt mondja, mára eljutott oda, hogy a megrendelők kifejezetten azért keresik meg, amit ő csinál: "Az ember munkája egyre jobb lesz, ha nem kényszeredett feladatokkal találkozik, hanem azt csinálhatja, ami neki jól megy." Hozzá hasonlóan, mióta a kecsegtető megbízások lehetősége ellenére, a politikai átalakulás évében hazatért ew York-i szakmai gyakorlatáról, agy Tamást is sorra találták meg a hitéhez közel álló munkák: "Minden megbízáshoz a legnagyobb nyitottsággal közeledek, hogy elkaphassam azt a gondolati szálat, ami az egész tervezést elviszi. Enélkül nem tudok házat tervezni. Ez hol gyorsan jön, hol sokat kell rá várni. Ma, amikor nagyon fölpörögtek az események, én kifejezetten szenvedek attól, ha sürgetnek. Szerencsére a templomépítés lassú folyamat, van idő a gondolat megérésére."

agy Tamás számára az "anonim építészet" a legfontosabb forrás. Az észak-portugál falvak gránitépületei, az alföldi téglaépítészet, az amerikai shaker szekta házainak letisztultsága. "Akármerre járok, ezt figyelem, ingább ez izgat, mint az építészettörténet sok híres darabja. Személyes, de nem egyénieskedő, csöndes építészetre törekszem. Ez minimálprogramnak tűnik, de lehet, hogy egy életre elég."

Turányi Gábor szerint a velencei magyar pavilon poénkodást, blikkfangokat kerülő elrendezése és installációjában a nyers vörösfenyő használata szerencsésen sugallja mindhármuk közös felfogását: "Épületeinkben kevés eszközzel szeretnénk közölni a mondanivalónkat. Tőmondatokkal."

Szőnyei Tamás

Velence, Giardini di Castello és Arsenale, szeptember 8-tól november 3-ig; teljes árú jegy: 12 euró, 26 éven aluliaknak és diákoknak: 7, minimum tízfős csoportoknak, kötelező előfoglalás után: 10, ugyanígy diákcsoportoknak: 6, családi jegy (két felnőtt, két 6-14 éves gyerek): 30; www.labiennale.org