Könyv

A balszerencselovag

Gáli József: A püspök madarai
szerző
Bán Zoltán András
publikálva
2018/6. (02. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem volt a szerencse kegyeltje. Hogy zsidóként Auschwitzban meg akarták ölni, az „természetes”, ahogy Kertész Imre írná. De ahogy megúszta, az kissé sok a jóból, ha szabad frivol hangot megütni ezzel kapcsolatban.

Ugyanakkor a Gyümölcsközért című rémkarcolatában ő maga írja le roppant szarkazmussal, hogy apja egy kötélen belógatta a latrinába, amikor a németek 16 éven aluli fiúk után kutattak. Viszont nem sokkal korábban ortodox lengyel zsidó fogolytársai akarták agyonverni (erről szól a Farkaskutyák című novella), mert a fürdőben észrevették, hogy nincs körülmetélve. (Ami természetes, hiszen a család már régen katolizált, Gáli keresztapja Apor Vilmos gyulai plébános, később püspök volt; őt A püspök madarai című novellában örökítette meg az író.) Sorstársai karmaiból az ugyancsak lágerlakó Angyal István mentette meg, aki 1956-ban a Tűzoltó utcai felkelők parancsnoka volt. Angyalt 1958-ban kivégezték, de Gáli, noha az egy év börtönt kiszabó elsőfokú ítélet után másodfokon halálra ítélték (!), végül 15 évvel megúszta. Amnesztiával 1961-ben szabadult. 1968-ban egy műtét közben leállt a szíve, a klinikai halál állapotából hozták vissza.

Szóval jogos nagy barátja, Eörsi István kaján megjegyzése, hogy Gáli úgy 12 évenként meg akar halni. Fogadást is ajánlott neki, és arra tett, hogy Gáli túl fogja élni őt. De ezúttal Gálinak volt szerencséje, felesége, a festőművész Balla Margit 1981. március 5-én értesítette táviratban az éppen Clevelandben időző Eörsit: „Fogadást elvesztetted”. Ez az anekdota akár egy Gáli-rémkroki is lehetne.

Írói pályája is e groteszkségig balszerencsés élethez idomulva alakult. Nagy sikert ígérő drámája, az 1954-ben írt Szabadsághegy egyrészt a legjobbkor, másrészt a lehető legrosszabbkor került színre: 1956. október 6-án, azaz Rajk újratemetésének estéjén. Hogy ezt követően még hatszor játszották, vagy azonnal betiltották, erről eltérnek a források. Ám azt szinte mindenki megemlíti, hogy Nagy Imre ott volt a premieren, mely a végén egyfajta tüntetésbe csapott át. Az úgynevezett személyi kultusz ún. túlkapásairól szóló darab remekül előkészítette a Markó utcai cellát szerzőjének. Jó dráma a Szabadsághegy? Most eldönthetjük, mert a friss kötetben ez is olvasható Gáli két másik színpadi műve (Daliás idők; Válás Veronában) és szinte teljes prózai hagyatéka társaságában. Nos, a maga idejében feltehetően kiváló drámának számíthatott. Mára viszont reménytelenül elavult. (1990-es felújítása, Darvasi László átigazításában, alig keltett visszhangot.) Nehéz elgondolni, hogy bárkit is érdekelnek a különféle szintű káderek morális gyötrelmei. A legjobban kidolgozott szerep az idős munkásasszonyé, őt Gobbi Hilda játszotta a premieren. De ma már a Gobbi-féle kommunista ősanyák is kihaltak, mind művészileg, mind emberileg. A könyvhöz írt ragyogó utószóban Márton László remeklésnek tartja a darabot, de úgy érzem, téved.

Summáját viszont aligha tudnám megcáfolni: „Gáli Józsefnek nincs életműve. Nem alakult ki róla szerzői kép sem életében, sem halála után.” Így aztán Gáli még csak nem is elsüllyedt szerző; és maga a kötet – noha szinte az egész oeuvre-t tartalmazza – sem képes megcáfolni ezt.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne remek, vagyis inkább felkavaró, sokszor megrázóan röhögtető olvasmány. Ez mindenekelőtt a prózai kezdeményekre igaz. Gáli erősen önéletrajzi ihletésű, többnyire igen rövid és töredékes, amolyan kirakósként felépített, valamiféle regényforma felé törekvő novellákat írt, de ezt is csak feltételesen mondhatjuk. Talán a rémpercesek lenne a megfelelő kifejezés.

Két jelentős prózai ciklust tartalmaz a könyv, mely részben megismétli az író halála után pár hónappal kijött, 1981-es kötet (Szúnyogok és nemeskócsagok, Szépirodalmi, 200 oldal, 21 Ft) anyagát. Ugyanakkor hiányzik három elbeszélés, közülük csak egyet hiányoltam (Így kell fulladni!), de azt nagyon, a kórházi állapotok közt megszülető diktatúra félelmetesen groteszk rajzát. A rejtett, szilánkokra tört autobiográfia a kisvárosi (gyulai) gyerekkortól Auschwitzon át a budapesti Színművészeti Főiskoláig vezet, a fragmentális forma jellemző címe: Címszavak egy önéletrajzi lexikonból. Míg a másik ciklus (Elmondom az életedet állatokban) formálásának módja az önmegszólító versnek nevezett típusba sorolható: az Én Te-ként beszél önmagáról, önmagához, hogy kissé elidegenítse olykor elviselhetetlenül forró emlékeit. És hogy biztassa magát, ilyesféle vigaszokkal: „A lágerben azt hitted, majd ha szabad leszel, nem látsz többé hullát.”

Ugyan már. Hiszen még csak ezután jött a java. Hát igen, Gáli minden helyzetben szinte meghökkentő érzékkel lovagolta meg a Balszerencse külön számára felnyergelt lovát.

Kalligram, 2017, 396 oldal, 3990 Ft

szerző
Bán Zoltán András
publikálva
2018/6. (02. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...