Könyv

A barlang mint templom és rendelő

Varga Mátyás: hajnali 3

  • Marno János
  • 2014.01.12 15:12

Könyv

Pannonhalma - a sebhelyem. Ha versben szólhatnék Varga Mátyás legújabb, ízléses kiállítású verseskötetéről, evvel kezdeném, két okból is.

Elsősorban, mert nem szeretek objektív ítéletalkotói szerepben gondolkodni semmiről, legfőképpen nem egy verseskötetről, különösen nem akkor, ha az illető költő személye és a versei saját, kamaszkori traumám okán közelebbről és mélyebben érintenek, s ezért most ráébresztettek arra is, hogy a műalkotás mint az alkotójától független entitás lehet ugyan módszertani javaslat egy olvasási, értelmezési protokollra, ám a valóságban a tényleges olvasó azonnal rácáfol erre az ideára, mihelyt a maga egzisztenciális-ismereti kontextusában érzékeli az elébe került művet. Varga Mátyás a magyar katolikus egyház talán legpatinásabb, ugyanakkor legprogresszívebb szellemiségű fellegvárának, a pannonhalmi bencés kolostornak a szerzetes lakója, és tanára a kolostor oldalába épített középiskolának, ezért a költészetét akarva sem tudhatja az ember ettől a körülménytől függetlenül olvasni.

Varga Mátyás a parsifal, parsifal című előző kötetéhez hasonlóan e mostani versekhez is talált egy horizontális, metafizikai keretet, Gesualdo Tenebrae című manierista remekművét, azét a Gesualdo hercegét, aki féltékenységében meggyilkolta a feleségét és annak a szeretőjét, amikor rajtakapta őket. Fontos körülménynek tartom még, hogy a Tenebrae igazi katolikus, liturgikus zenemű, a húsvét három napját fogja egybe, és ezt a tagolást Varga Mátyás is átveszi tőle a Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat fejezetcímekkel, a verseket magukat azonban számozatlanul és cím nélkül hagyva. Ezt hihetetlenül izgalmas gesztusnak érzem, hiszen ezáltal az egymást követő rövidebb, olykor kicsit hosszabb versbeszéddarabok szokatlanul magas szabadságfokon szólalhatnak meg - aminek a mértéke természetesen az olvasón is múlik. Mert miközben Varga a motívumait a legprofánabb köznapokból, profán akcentussal szólaltatja meg, versegységei mégsem válnak transzparensen maguktól értetődővé, a költő meghagyja e motívumkomplexumokat véletlenszerűségükben, történetességükben, epizoditásukban. S ami sokszor talán még ennél is fontosabb: sutaságukban, esetenként ügyefogyottságukban, mutálásukban. Egyáltalán, Varga Mátyás versbeszédei rokon hangzásúak a legfiatalabb költőnemzedék elitjéével - nem véletlenül tartják őt, tudtommal, nagyon nagy becsben ezek a fiatalok, és viszont: az az érzésem, Varga is ezt a nemzedéket érzi magához a legközelebb.

Példának beidézem a kötet második versét, amelyben mind e fentebb említett vonásokat magán viseli a szabad ritmusú, mégis tercinákba rendezett versbeszéd: "amikor belépsz majd a / barlangszerű térbe (le- / hetne hatalmas orvosi // váróterem, de akár / templom is) szemed / csak lassan szokja meg // a félhomályt, mégis / hamar rájössz, más / emberek ülnek itt. // nehéz szaguk zavar. / olyanok, mintha egy- / másból lennének. // mögötted egy nő ma- / gában beszél. előbb / ösztönösen figyelsz, // próbálod kivenni a / szavakat, de hirtelen / megijedsz: mert // mégsem szeretnél / megtudni semmit / abból, ami rád vár." Kiugrik nekem ebből a beszédből az a mondat, hogy "nehéz szaguk zavar. olyanok, mintha egymásból lennének". Ez az egyszerre naiv, ugyanakkor tudatosan, provokatívan, lustán infantilis hasonlat alapjában ellentétes a Pilinszky-féle gyermek ártatlanságkultuszával, keletkezésbűvöletével. Varga ebben a hasonlatában erősebben hangsúlyozza a keletkezésben, a tenyészetben azonnal megorronthatott rothadást és enyészetet, ami spirituálisan beleillik a Gesualdo-féle, manierista horizontba is, és amit markánsan példáz az idézett vers indítása is, a barlangszerű térbe történő belépéssel. Amely barlang éppúgy lehet orvosi váróterem, mint templombelső; lényegi jegye a félhomály, amely a születő gyermek szemén, tekintetén is megjelenik, továbbá a haldoklóén, ahogy erről Földényi F. László beszélt egy kitűnő esszéjében.

Tüzetesebb olvasásra a vers többi motívuma is önálló életre kel, szerves közösségbe kerülve így a többi motívum szellemével: "mögötted egy nő magában beszél. előbb ösztönösen figyelsz, próbálod kivenni a szavakat, de hirtelen megijedsz". A versbeszéd maga, ugye, továbbra is tüntetőleg igénytelen, inkább valami minimalista prózára emlékeztető, ám amit mond, az annál súlyosabb. Az a nő ugyanis, megfelelvén a fenti alternatívának - templom vagy orvosi váróterem -, vagy egy rózsafüzérét morzsoló, fejkendős nénit feltételez, vagy egy várandós asszonyt, mondjuk, aki a tulajdon hasához beszél. Ennek fényében (jobban mondva, félhomályában) pedig már végtelen egzisztenciális súlya támad a hirtelen ijedelemnek, hiszen a versalany reflexszerűen a tulajdon létrejöttének, létbe vetődésének a körülményeivel, illetve a számára felmérhetetlen tétjével szembesül, aminek a puszta perspektívájától visszahőköl.

Pedig a templom és az orvosi rendelő is valamiképpen jóshely, a templom az üdvtörténeti megítéltetésé, az orvosi rendelő a testünk perspektívájáé, ezért a fentebb infantilis akcentusúnak mondott, ám annál erősebb hatású hasonlat ("olyanok, mintha egymásból lennének") mintha valami örökké tartó apokalipszis szégyenmatériáját volna hivatott ábrázolni, amivel a versalany reflexszerűen vonakodik egybeolvadni.

A további versek is mintha ezt a vonakodást, egyszersmind fékezhetetlen odavonzódást variálnák, többnyire titokzatosan előadott töredékbeszédekben, amelyekben az olvasó találkozik egy-egy centrális helyű vagy jelentőségű s a tiszta, fogalmi artikulációt csaknem megelőző metaforamasszívummal. Vagy abszurdabban mondva: metaforamatériával. Mint egy marék sárral. Amitől pedig a versek, különösen többszöri olvasásra, nagy erőre kapnak, mélységük, dimenziójuk, terük támad, amelyben a költői autoritás és a versalany testiségei, szaga, bőre, testnedvei mint megannyi szertebitangoló szinekdoché bomlasztja magát a beszédet, amely ezáltal maga is testi tünetekként kezd hatni az olvasóra.

Kötetízelítő dolgozatomat itt megszakítom, lejárt a terjedelmem. A hajnali 3 Gesualdo ihlette kötetszerkezete mint eredetileg szintén megsebzett horizont biztosítja a hollétet ezeknek a különböző testsúlyú, vertikális monológoknak, amelyeknek mintha épp az volna a feladatuk, hogy a föléjük idézett égboltra is emelgessék föl a tekintetüket, vagy ha ehhez nehéz a fejük, a rúdlámpájukkal adják le morzejeleiket. Ahogy a drága emlékezetű Arisztid atya mutogatta meg nekünk, két barátomnak és nekem, amikor húszévesen odalátogattunk az ő meghívására. Rúdlámpájával pásztázta keresztül-kasul nekünk az eget, a januári fényű csillagokat 1968-ban.

Magvető, 2013, 80 oldal, 2290 Ft

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.