A Múltunk politikatörténeti folyóirat legutóbbi számában például Bartha Eszter vázolja fel, mit is gondol a történettudomány a szovjet rendszerek totalitárius jellegéről, s miként alakult át az a leegyszerűsítő kép, amelyet Hannah Arendt és társai nem kis részben a frankfurti iskola hatására alakítottak ki. Szovjetológusok generációinak adott munkát a totalitárius iskola állításainak finomítása vagy egyenesen cáfolata - lásd: a bolsevik párt monolitikus, zárt rendszerré alakítja a hatalmat, felszámolja a társadalmi élet minden formáját, a terror és tömeges represszió megtervezett s végig a párt irányítása alatt áll, az egyén az ilyen rendszerekben pusztán akaratától megfosztott báb, vagy fanatizált hívő stb. Meglehet, ezek hatásos megállapításoknak tűnnek, csakhogy nem igazán állják ki a történeti kritika próbáját. A kutatók nem pusztán némely gyilkos társadalmi kampányok (például a kuláktalanítás) alulról is gerjesztett dinamikáját tárták fel, de azt is, hogyan segítik a "népi" igények a terror terjedését. A magyar származású Gábor T. Rittersporn és társai azt is kétségbe vonták, hogy a nagy terror előre átgondolt és megtervezett akciósorozat lett volna, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a helyi hatalmi viszonyok, a pártapparátus anarchisztikus viszonyainak vizsgálatára. Hangsúlyozzuk, mindez csak egy fontos tanulmány a folyóirat desztalinizációval foglalkozó tematikus blokkjából - s ezen kívül is olyan érdekfeszítő dolgozatokat olvashatunk, mint alkalmi szerzőnkét, Zeidler Miklósét korunk emlékezetpolitikai hőse, gróf Bethlen István miniszterelnök "megpiricskeltetéséről", illetve a bekapott saller kalandos utóéletéről.
282 oldal, 900 Ft
