Magyar Narancs: Mi ösztönzött arra, hogy megírd Az Öreghegy meséit?
Esterházy Miklós: Három éve költöztünk Budapestről Fehérvárcsurgóra, és nagyjából egyévnyi ittlét után kezdtem el írni ezeket a kis történeteket. Egyik jött a másik után, nagyon belelkesültem. Igazán intenzív, ihletett időszak volt, egyszerre fedeztem fel az új életterem és az írás örömét.
MN: A kötet darabjainak hangsúlyos része szól a természetről. Revelatív élményeket hozott a vidékre költözés?
EM: Kertvárosban nőttem fel, a kert, a természet gyerekkorom óta nagyon vonz. A vidékre költözés mégis hatalmas váltás: nagyobb teret kapott az életemben a kertészkedés és a természetjárás. Mi a falutól kijjebb lakunk, itt kevesebb a szomszéd és több a vad. Naponta látunk valamit, ami ámulattal tölt el. Lehet ez egy őzpár, ha megjelenik az úton, vagy egy ritka madár. Este pedig azt hallgatjuk, ahogy a róka próbálja szétcincálni a szemetest. Bár ez talán a budapestieknek is ismerős lehet.
MN: Lírai hangvételűek a történetek. Miért?
EM: Boldizsár Ildikó mesekutató, író szerint nagyon is magától értetődő, hogy olyan dolgok is megtörténhetnek, amikre korábban nem volt példa, mindennek nincs köze a líraisághoz. Ilyen dolgok ugyanis megtörténnek, amióta világ a világ, és épp azért van szükség mesemondókra, hogy hírt adjanak a láthatatlan világok történéseiről. Ez a gondolat tetszik nekem. Sok minden attól lesz valóságos, hogy gondolunk rá. Mindezt ezzel a könyvvel kézzelfoghatóan is megtapasztaltam, mert voltak olyan dolgok is, amik a könyv megírásának hatására váltak valóra. A kertünkben például sose volt vakondtúrás, míg meg nem írtam az utolsó történetet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
