KÖNYVMELLÉKLET – kritika

A félelem dicsősége

Bernard Lecomte: KGB – A szovjet titkosszolgálatok története

Könyv

A néhai Szovjetunió fennállásának nélkülözhetetlen biztosítéka volt az a szerteágazó erőszakszervezet, amelyet közvetlenül a „nagy októberi” forradalom után hozott létre a bolsevik (állam)párt. A hivatalosan 1917. december 7-én alakult Cseka (hivatalosan: VCSK, Összoroszországi Különleges Bizottság) később számtalan betűkombináció (NKVD, GPU, NKGB stb.) alatt alkotott maradandót az erőszak tömeges és szervezett alkalmazásának történetében.

Ezen állomások rögzítése csupán az egyik, de korántsem egyetlen erénye Bernard Lecomte KGB-ről szóló könyvének (a szervezet 1954 és 1991 között működött e néven). Bár a lengyel felmenőkkel rendelkező francia történész-újságíró korábban is számos könyvet szentelt már a régió történetének, magyarul ez az első megjelent munkája. Lecomte mindenekelőtt igyekszik tisztázni a különbséget a leginkább KGB-ként hírhedtté vált szovjet szervezet és a nyugati titkosszolgálatok között. A kézenfekvő válasz az lenne, hogy a nyugati titkosszolgálatok nem terveznek és hajtanak végre tömeggyilkosságokat, legalábbis saját állampolgáraik ellen nem, de a Cseka/KGB mindig is több volt, mint nyugati ellenfelei vagy akár azok együttese. Egyszerre volt ugyanis kémelhárító-hírszerző szervezet és titkosrendőrség (kiterjedt ügynök- és spiclihálózattal), rendelkezett saját belső karhatalommal, sőt idővel (polgár)háborús helyzetben is használható, nehézfegyverzettel ellátott fegyveres karhatalmi egységekkel is, amelyek felhasználhatók voltak a brutális belső tisztogatások vagy az újonnan elfoglalt területeken rendezett „csisztkák” során. A Cseka valósággal állam volt az államban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.