KÖNYVMELLÉKLET – kritika

A félelem dicsősége

Bernard Lecomte: KGB – A szovjet titkosszolgálatok története

Könyv

A néhai Szovjetunió fennállásának nélkülözhetetlen biztosítéka volt az a szerteágazó erőszakszervezet, amelyet közvetlenül a „nagy októberi” forradalom után hozott létre a bolsevik (állam)párt. A hivatalosan 1917. december 7-én alakult Cseka (hivatalosan: VCSK, Összoroszországi Különleges Bizottság) később számtalan betűkombináció (NKVD, GPU, NKGB stb.) alatt alkotott maradandót az erőszak tömeges és szervezett alkalmazásának történetében.

Ezen állomások rögzítése csupán az egyik, de korántsem egyetlen erénye Bernard Lecomte KGB-ről szóló könyvének (a szervezet 1954 és 1991 között működött e néven). Bár a lengyel felmenőkkel rendelkező francia történész-újságíró korábban is számos könyvet szentelt már a régió történetének, magyarul ez az első megjelent munkája. Lecomte mindenekelőtt igyekszik tisztázni a különbséget a leginkább KGB-ként hírhedtté vált szovjet szervezet és a nyugati titkosszolgálatok között. A kézenfekvő válasz az lenne, hogy a nyugati titkosszolgálatok nem terveznek és hajtanak végre tömeggyilkosságokat, legalábbis saját állampolgáraik ellen nem, de a Cseka/KGB mindig is több volt, mint nyugati ellenfelei vagy akár azok együttese. Egyszerre volt ugyanis kémelhárító-hírszerző szervezet és titkosrendőrség (kiterjedt ügynök- és spiclihálózattal), rendelkezett saját belső karhatalommal, sőt idővel (polgár)háborús helyzetben is használható, nehézfegyverzettel ellátott fegyveres karhatalmi egységekkel is, amelyek felhasználhatók voltak a brutális belső tisztogatások vagy az újonnan elfoglalt területeken rendezett „csisztkák” során. A Cseka valósággal állam volt az államban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.