A főváros múltja divatos tálalásban

A populáris emlékezetpolitika veszélyei

  • György Péter
  • 2012.07.28 12:06

Könyv

Egy-egy város politikai archeológiájának útikönyvszerű feldolgozása az elmúlt évtized német divatja; épp úgy, ahogy a nemzetiszocialista és kommunista múlt emlékhelyeinek rekonstrukciója, láthatóvá tétele is része az ezredforduló dinamikus múzeumi és emlékezetpolitikájának. Ezt a hagyományt követi Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor Budapest a diktatúrák árnyékában című könyve, az első ilyen magyar próbálkozás - sajnálatos "fordítási hibákkal".

Tapasztalataim és ismereteim szerint a hasonló tárgyú német kötetekben nem szerepelnek együtt a nemzetiszocializmus és az NDK évtizedei. Ez azt mutatja, hogy komoly és éles a különbségtétel a kétféle diktatúra emléknyomainak rögzítésekor: a viszony az államszocialista múlthoz jóval bonyolultabb, kevésbé konszenzuális, mint a nemzetiszocializmus éveinek megítélése.

 


Cseppet sem vagyok biztos abban, hogy Tabajdi és Ungváry jó döntést hoztak, amikor egyetlen kötetbe gyűjtötték 1918 és a Kádár-korszak között mindazt, amit a diktatúrák emléknyomaiként rögzíteni szándékoztak - és ez a kétség független attól, miként oldották meg az általuk vállalt feladatot. A diktatúrák emléknyomainak homogén közegét hozták ugyanis létre, ami inkább valamiféle ideológiai-mitikus struktúrát követ, semmint a társadalomtörténeti topográfia szerényebb, kérlelhetetlen valóságát. Ha az utóbbit tekintenénk értelmezési keretnek, nyilvánvalóan összeférhetetlen, illetve jelentés nélküli lenne egymás mellett szerepeltetni az SS és a nyilasok tetthelyeit a demokratikus ellenzék fontos intézményével, a Galamb utcai Rajk-butikkal vagy a dollárboltokkal. Valóban, az utóbbi is egy diktatúra intézménye volt, de a társadalomtörténet világában - és a régmúlt hétköznapokéban sem - ezenkívül e helyek között nincs semmilyen sajátos összefüggés.

 

Az sem nyilvánvaló, miért nem szerepel a könyvben az az emlékhely, amely épp a szerzők által magukénak vallott koncepciót követi. Ungváry és Tabajdi - igen helyesen - megemlékezik Salkaházi Sáráról, de nem tesz említést a IX. kerületi Tűzoltó utcában a nevét viselő parkról, amelyben Angyal István emlékműve áll. Szépen gondozott, rendben tartott tér ez, új építésű házakkal, hatalmas, zöld növényekkel teli teraszokkal. Egymás mellett a katolikus egyház zsidókat mentő hősnője és a zsidó származása miatt Auschwitzba deportált Angyal István, 56 kommunista hőse emlékműve. Figyelemre méltó montázs, amely pontosan érzékelteti az archeológiai rétegeket: az egymásra rakódó történeteket és emlékezeteket. Ezért kivételes helye Budapestnek - amit nem a Terror Házát is meghatározó "egyet jobbról, egyet balról" kényszeres egyensúlyozása, nem a mitikus szemlélet teremtett, hanem a valóság. Azok az emberek más időpontokban, de javarészt ugyanazokon az utcákon próbálták meg a lehetetlent.

Ami az egyes szócikkeket illeti: az olvasó gyakran elálmélkodik. Tabajdi és Ungváry a középnemzedékhez tartozó, vitathatatlan képességű történészek - vajon miért gondolták, hogy könyvük egyes pontjain a pletykalapok intimpistáskodásának divatját kell követniük? Két részben is tárgyalják a láthatóan izgalmasnak tekintett Káderdűlő kérdését. Megállapításuk szerint két ilyen terület volt: a Varázs utca és környéke a Pasarét felett, illetve a Józsefhegy környéke, ahol (a Cserje utcában) Kádár János is élt. Ám ez így édeskevés - miközben valóban múlhatatlanul fontos lenne a Szabadsághegy, a Rózsadomb, a Pasarét elitcseréinek történetét adandó alkalommal hitelesen rekonstruálni. A szerzők megállapítják például, hogy Kádár János puritán környezetben élt, ami a KGST-országok nómenklatúráinak normáihoz képest valóban igaz. De vajon miért nem rekonstruálják például a ház elő- és utótörténetét? Miért nem használták Rédei Ferenc Kádárné halála után készített nagyszerű képeit? Mint áll a helyzet Kádár könyvtárával? Az emlékezettörténet nem a közhelyek, hanem a finom részletek tudománya, és különösképp érvényes ez akkor, ha valaki egyes épületek szellemét kívánná megidézni. Nyomasztó ízléstelenségnek vélem a Káderdűlő kontextusában megemlíteni Illyés Gyulát, s azt még jobban nehezményezem, hogy a 20. századi magyar irodalom nagyszerű és persze valóban bonyolult figuráját "a Kádár-rendszer társutas költőjeként" ismertetik. Ez ugyanis megsemmisítő színvonaltalanság; az ilyen mondatok csak arra alkalmasak, hogy a későn születettek nyegleségét bizonyítsák. Jellegzetesnek vélem a "József Attila elmegyógyintézet" említését is. A Palatinus utcai épületben 1946-tól a János-kórház külső osztályaként, Szinetár Ernő igazgatása alatt a József Attila elme-szanatórium működött; 1952-től az önálló József Attila-kórház (sic!), végül a kevéssé költői nevű Fővárosi Pszichiátriai Módszertani Központ. (Az épület szelleme az apróságokból áll össze: Szinetár Ernő például ÁVH-s tanácsadó volt.) Tehát mi is a helyzet a József Attiláról elnevezett egészségügyi intézmény pontos megnevezésével? (A kanadai nagykövetség címe a honlap szerint Ganz utca 12-14. Amúgy a könyvnek nincs bibliográfiája, ami talán nem véletlen.)

"Egyedül Pesten" - hangzik az egyik szócikk címe: "A pártelit tagjai közül mindössze egyetlen ember választotta a pesti oldalt lakhelyül: Aczél György." A szerzők azt is hozzáteszik: ugyanabban a házban lakott "az általa (Aczél által) emigrációba kényszerített Heller Ágnes és Fehér Ferenc is". Ami igaz, de ennek a mondatnak így csak formálisan van köze ahhoz a bonyolult, megrázó és felkavaró történethez, amelynek a végén fentiek valóban emigrálni kényszerültek, és ebben valóban szerepet játszott Aczél György is.

Mindezen apróságok a populáris történetírás hozadékának tűnnek. És a baj természetesen nem is a populárissal lenne, hanem avval, hogy két - ismétlem - bizonyítottan tehetséges, nagy munkabírású történész úgy döntött: beáll az ideológiai bulvár iparágba. Avval, hogy úgy gondolják, a népszerű történelem egyrészt talmi pletykagyűjtemény, másrészt a mitikus politikai akarat kiszolgálására való, homogén közeg.

Végül: a könyv kronológiai és tematikai tagolása teljesen abszurd. A kötetben a Kádár-rendszer (érthetően és helyesen) a diktatúrák között szerepel, ellenben a Horthy-korszak egyszerűen hiányzik. Ha e két jeles történész úgy véli, hogy XX. századi történelmünk e két korszaka közül csupán a "kommunizmus" (valójában az államszocializmus) évtizedei teltek el a diktatúra alatt, akkor nemcsak szakmai hibát követtek el, hanem egyszerűen bedőltek a politikai kalandorság oly csábító divatjának. Ajánlanám a figyelmükbe például a lebombázott Zilahy-villa helyét. A villában egykor a népiek találkoztak Gömbös Gyulával, hogy az Új Szellemi Front keretei között kiderüljön: nincs miről beszélniük.

Az emlékezettörténet olyan közügy, amelyen mindannyiunk jövője múlhat. Számomra elképzelhetetlen, hogy a múlthoz való hozzáférést ilyen szövegek akadályozzák. Márpedig ezúttal is ez történt. Kiváló szerzőkről van szó, és mindenkinek jobb lenne, ha az ideológiai kéjgáz belélegzése helyett a továbbiakban valódi társadalomtörténettel foglalkoznának.

(Ungváry Krisztián-Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában, Titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek a fővárosban, Jaffa Kiadó, 2012, 192 oldal, 3150 Ft)

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.

Nem szentírás

  • Balogh Magdolna

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában. 

A hetedik napon

A neves olasz részecskefizikus jókor volt jó helyen: ott lehetett a genfi részecskefizikai központ, a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) Kompakt Müon Szolenoid (CMS) kísérleti programjában, ahol például a sötét anyagot alkotó egzotikus részecskék, extra dimenziók és a nevezetes Higgs-bozon után kutattak a fizikusok.

A nemlét sűrűsége

  • Radics Viktória

Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.

Emígy

Önéletrajzi ember – Szerb Antal találóan és evidens módon így jellemezte Goethét (egyszersmind Saint-Simon herceget és Proustot), s ez a megfogalmazás okvetlenül ráillik Granasztói Pálra (1908–1985) is.

Tárgyversek során

  • Domsa Zsófia

„Meg akarom neked mutatni a világot, a maga valóságában, ahogy itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni” – írja Knaus­gård a születendő lányának szóló levélben, amelyet a könyvben háromszor húsz rövid esszé követ.