Gyász

A máshol hangja

Szkárosi Endre (1952–2022)

  • Nemes Z. Márió
  • 2022. március 30.

Könyv

Elsőre még azt is lehetett gondolni, hogy valamiféle (neo)avantgárd csalafintaságról, fikció és valóság határait megkísértő performance-ról, egy Simon Mágus-hommage-ról van szó.

Aztán mégis rá kellett jönnünk, hogy az élet abszurdabb a művészetnél. Szkárosi Endre meghalt. Épp az egyetemre menet olvastam a hírt, és közben kapkodtam a fejem, hátha meglátom alakját átsuhanni az udvaron az olasz tanszék felé. Pandémia és háború, a megkérdőjelezhetetlennek hit alapok folyamatos felszámolódásában élünk napról napra, de úgy tűnik, még mindig vannak olyan veszteségek, amiket még csak elképzelni sem tudunk. Pár hete még együtt voltunk egy doktori védésen, és azt tervezgettem, hogy valamikor becsöngetek hozzá a Lehel téren, hogy folytassuk a barokk és avantgárd kapcsolatáról elkezdett nyári beszélgetésünket. Ezt most már csak monológként tudom majd megtenni, Endre szellemét és különleges hangját képzeletbeli visszhangkamrámban egyedül felidézve.

Irodalomtörténész, italianista, műfordító, egyetemi tanár, 2018 és 2021 között a Szépírók Társaságának elnöke, a (neo)avantgárd hagyományokat képviselő költő, zenész, performer. Mennyi minden volt ő egyszerre, ugyanakkor mennyire keveset jelentenek ezek a szavak az ő teremtő jelenléte nélkül. Számomra mindig példaértékű volt, ahogy ezeket a látszólag heterogén szerepeket Endre személyes aurája kreatív egységbe szervezte. A magyar kultúrában (főként az irodalmi életben) mindig van egyfajta gyanakvás a szerephalmozással szemben, mintha csak az egzisztenciális, illetve mediális-műfaji „magány” hitelesíthetné a teljesítményt. Mintha az írói elköteleződés ára a közösségtől való individualista eloldódás lenne: a papírba zárt élet narcisztikus börtöne. Én mindig vonzódtam ehhez az önbüntető programhoz, ugyanakkor a művészet közösségi és határsértő gyakorlatként való művelése épp ennyire izgatott. Számomra ebben (is) fontos impulzust jelentett Endre, illetve az általa képviselt neoavantgárd attitűd, mely interaktív kalandként tekintett a kultú­rára, hiszen a szerepek, műfajok, médiumok, tudásformák közti átjárhatóságot az együtt alkotás, az „egyéni törekvéseket bevilágító kollektivitás” utópiájában képzelte el.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.