Gyász

A máshol hangja

Szkárosi Endre (1952–2022)

  • Nemes Z. Márió
  • 2022. március 30.

Könyv

Elsőre még azt is lehetett gondolni, hogy valamiféle (neo)avantgárd csalafintaságról, fikció és valóság határait megkísértő performance-ról, egy Simon Mágus-hommage-ról van szó.

Aztán mégis rá kellett jönnünk, hogy az élet abszurdabb a művészetnél. Szkárosi Endre meghalt. Épp az egyetemre menet olvastam a hírt, és közben kapkodtam a fejem, hátha meglátom alakját átsuhanni az udvaron az olasz tanszék felé. Pandémia és háború, a megkérdőjelezhetetlennek hit alapok folyamatos felszámolódásában élünk napról napra, de úgy tűnik, még mindig vannak olyan veszteségek, amiket még csak elképzelni sem tudunk. Pár hete még együtt voltunk egy doktori védésen, és azt tervezgettem, hogy valamikor becsöngetek hozzá a Lehel téren, hogy folytassuk a barokk és avantgárd kapcsolatáról elkezdett nyári beszélgetésünket. Ezt most már csak monológként tudom majd megtenni, Endre szellemét és különleges hangját képzeletbeli visszhangkamrámban egyedül felidézve.

Irodalomtörténész, italianista, műfordító, egyetemi tanár, 2018 és 2021 között a Szépírók Társaságának elnöke, a (neo)avantgárd hagyományokat képviselő költő, zenész, performer. Mennyi minden volt ő egyszerre, ugyanakkor mennyire keveset jelentenek ezek a szavak az ő teremtő jelenléte nélkül. Számomra mindig példaértékű volt, ahogy ezeket a látszólag heterogén szerepeket Endre személyes aurája kreatív egységbe szervezte. A magyar kultúrában (főként az irodalmi életben) mindig van egyfajta gyanakvás a szerephalmozással szemben, mintha csak az egzisztenciális, illetve mediális-műfaji „magány” hitelesíthetné a teljesítményt. Mintha az írói elköteleződés ára a közösségtől való individualista eloldódás lenne: a papírba zárt élet narcisztikus börtöne. Én mindig vonzódtam ehhez az önbüntető programhoz, ugyanakkor a művészet közösségi és határsértő gyakorlatként való művelése épp ennyire izgatott. Számomra ebben (is) fontos impulzust jelentett Endre, illetve az általa képviselt neoavantgárd attitűd, mely interaktív kalandként tekintett a kultú­rára, hiszen a szerepek, műfajok, médiumok, tudásformák közti átjárhatóságot az együtt alkotás, az „egyéni törekvéseket bevilágító kollektivitás” utópiájában képzelte el.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.