„Tiszta, egyértelmű közlés”

Szkárosi Endre

Ezt a beszélgetést tavaly nyáron rögzítettük, és arra készültünk, hogy a felvett anyagot hamarosan kiegészítjük – erre már nincs lehetőség.

Magyar Narancs: Legutolsó köteted, az Égzsák csak látszatra hagyományos könyv.

Szkárosi Endre: Az az alcíme, hogy Régi és új hangköltemények, ezért nyilvánvaló volt, hogy ha ilyen válogatást készítek, akkor annak szükségképpen CD-n vagy más hanghordozón is meg kell jelennie. Gondolkodtam azon is, hogy kizárólag hangoskönyvként jelenjen meg, de mivel Magyarországon a hangoskönyv alatt általában azt értik, hogy egy színész felolvas egy regényt, inkább a CD-mellékletes hagyományos könyvformátum mellett döntöttem.

MN: Ez szokatlan a hazai irodalmi gyakorlatban.

SZE: Mindig abban a költészetfelfogásban hittem, amely szerint minden költészetté válhat; a zenétől az akción át a tárgyköltészetig. Ennek megfelelően alakult a pályám, és az elmúlt sok évtizedben e változatosság jegyében jelentek meg a könyveim, a lemezeim is. A 2018-as Véletlenül nem jártam itt, és most az Égzsák is abból az elhatározásból született, hogy szeretnék valamiféle foglalatot adni az eddig dolgaimnak. A hagyományos költők erre mondják, hogy „válogatott versek”, az én esetemben ez kissé bonyolultabb.

MN: Miért?

SZE: A korábbi műveimet – ahogy mondani szoktam – jelkomplex alkotásoknak tekintem, és ebből következően gyakran nem a szöveg a legfontosabb. Volt olyan könyvem – a 2007-es Merülő Monroe –, amely erősen bipoláris volt, tehát olyan szöveges és képi elemekből állt, amelyeknek megvolt a maguk szerkezeti egyensúlya. Vagy említhetném a Bizánc című versemet, az ugyan szövegvers, de úgy adom elő, hogy ceruzát dugok a számba, tehát torzítom a beszédet – ez pedig hangfelvétellel együtt működik. Ez azt jelenti, hogy a különböző kötetekből nem tudnék csak úgy kivenni valami szöveget, majd a másikból egy képet… Végül arra jutottam, hogy a sorírásos verseimet külön kötetbe, a hangköltészeti darabokat egy másikba, a vizuális költeményeimet pedig egy harmadikba rendezem. A Véletlenül nem jártam itt már ennek jegyében született, az Égzsák pedig a folytatás. Úgy tervezem, hogy lezárásként egy-két év múlva a vizuális versek válogatását-felújítását is kötetbe rendezném.