Gyász

„Tiszta, egyértelmű közlés”

Szkárosi Endre

Könyv

Ezt a beszélgetést tavaly nyáron rögzítettük, és arra készültünk, hogy a felvett anyagot hamarosan kiegészítjük – erre már nincs lehetőség.

Magyar Narancs: Legutolsó köteted, az Égzsák csak látszatra hagyományos könyv.

Szkárosi Endre: Az az alcíme, hogy Régi és új hangköltemények, ezért nyilvánvaló volt, hogy ha ilyen válogatást készítek, akkor annak szükségképpen CD-n vagy más hanghordozón is meg kell jelennie. Gondolkodtam azon is, hogy kizárólag hangoskönyvként jelenjen meg, de mivel Magyarországon a hangoskönyv alatt általában azt értik, hogy egy színész felolvas egy regényt, inkább a CD-mellékletes hagyományos könyvformátum mellett döntöttem.

MN: Ez szokatlan a hazai irodalmi gyakorlatban.

SZE: Mindig abban a költészetfelfogásban hittem, amely szerint minden költészetté válhat; a zenétől az akción át a tárgyköltészetig. Ennek megfelelően alakult a pályám, és az elmúlt sok évtizedben e változatosság jegyében jelentek meg a könyveim, a lemezeim is. A 2018-as Véletlenül nem jártam itt, és most az Égzsák is abból az elhatározásból született, hogy szeretnék valamiféle foglalatot adni az eddig dolgaimnak. A hagyományos költők erre mondják, hogy „válogatott versek”, az én esetemben ez kissé bonyolultabb.

MN: Miért?

SZE: A korábbi műveimet – ahogy mondani szoktam – jelkomplex alkotásoknak tekintem, és ebből következően gyakran nem a szöveg a legfontosabb. Volt olyan könyvem – a 2007-es Merülő Monroe –, amely erősen bipoláris volt, tehát olyan szöveges és képi elemekből állt, amelyeknek megvolt a maguk szerkezeti egyensúlya. Vagy említhetném a Bizánc című versemet, az ugyan szövegvers, de úgy adom elő, hogy ceruzát dugok a számba, tehát torzítom a beszédet – ez pedig hangfelvétellel együtt működik. Ez azt jelenti, hogy a különböző kötetekből nem tudnék csak úgy kivenni valami szöveget, majd a másikból egy képet… Végül arra jutottam, hogy a sorírásos verseimet külön kötetbe, a hangköltészeti darabokat egy másikba, a vizuális költeményeimet pedig egy harmadikba rendezem. A Véletlenül nem jártam itt már ennek jegyében született, az Égzsák pedig a folytatás. Úgy tervezem, hogy lezárásként egy-két év múlva a vizuális versek válogatását-felújítását is kötetbe rendezném.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.