Kiállítás

Proletkult mindhalálig

Csodálatos történet? Egy avantgárd művészpár: Újvári Erzsi és Barta Sándor

Kritika

Barta Sándor expresszionista író, költő és szerkesztő a Kassák Lajos szerkesztette, 1916 és 1925 között megjelent folyóirat, a Ma körének egyik tagja – életművét számon tartja az irodalomtörténet.

Felesége, Kassák húga, Újvári Erzsi már kevésbé ismert, holott kiváló költő és esszéista volt. E tárlat Barta és Újvári két gyermeke, Zsuzsa és György hagyatékán alapul, akiknek a második világháború után a Szovjetunióból hazaköltözve rengeteg értékes dokumentumot sikerült megmenteniük a pusztulástól: kéziratokat, folyóiratokat, fényképeket és magánleveleket. Ebből az anyagból bomlik ki a házaspár élete, amelyen keresztül a korabeli társadalom politikai és művészeti mozgolódásai is kirajzolódnak valamelyest.

Az első terem főfalán részletes idővonalat találunk, kiemelt történelmi és életrajzi adatokkal. A fal előtt vitrin, a nevezetes pontokhoz rendelt, kihúzható fiókokkal, amelyekben az adott életállomásokhoz tartozó anyagokból találhatunk bőséges válogatást. Megtudhatjuk például, hogy Újvári már tizenévesen családfenntartó, a háború alatt egy szemfedőket előállító üzemben dolgozik. Kassák fedezi fel, pontosabban hajlandó elolvasni az írásait, amit eleinte nem is versekként, hanem egy fiatal lány érzelmi megnyilvánulásaiként, afféle egzotikumként közöl. De azért az Egy ember életében rögzíti, hogy felismerte ám húga tehetségét. Újvári persze végig érzi, hogy nem kezelik egyenrangúként, a vitákban ignorálják, lesöprik a véleményét. Mégis ő publikál Fried Margit mellett a legtöbbet nőként a ban.

*

A hagyatékból rengeteg olyan irat és kép került elő, amelyek önértékükben nem fértek volna bele a kiállítás koncepciójába, de az összképet mégis árnyalják. Ennek köszönhető például a kutatás során kibomló mesetematika is. Barta a Tanácsköztársaság alatt kezdett felnőtteknek szóló expresszionista meséket írni. Ezek hősei többnyire csak félig emberi lények, akik hol az emberiséget, hol csupán a proletariátust váltják meg, ellentétben a pléhkrisztussal, akinek egyik sem sikerül. Bartáék a mesét valamiféle hídnak tekintették az osztályok között. A Tanácsköztársaság idején Balázs Béla, a Közoktatásügyi Népbiztosság művészeti és irodalmi főosztályának a vezetője úgynevezett meseosztályt is létrehozott Lesznai Anna vezetésével.

Külön topik a tbc, a fertőzést Barta gyerekkorában szedte össze, és élete végéig folyamatosan írt róla. Érdekes tanulmányozni az egészségügyi intézményeket, konkrétan a közkórházakat vizsgáló írását is. A mesék és az élet végül Barta sci-fi regényében találkoznak (a másik teremben láthatjuk a kifüggesztett borítóját és részleteket belőle), pont egy hiperszuper jövőbéli kórház eszményében…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.