poeta.doc

A műszubjektum hallgatása

Könyv

Szabados Attila: A versbeszélő

 

 

 

kifordul a sorok közül, megáll előttünk.

A betűk összekoccannak, akár a porcelán-

szobrok: gémek, balerinák és a többi.

A szövet törékeny lesz, mint mikor

a frissen mosott ruhák megfagynak

a szárítóköteleken. „Ne nézzetek!”

– mondja kisfiús hangon, és törökülésbe

ereszkedik. Mintha idegen nyelven írták

volna, feszül, terpeszkedik szemünkben

a vers. Vagy mint egy örökölt szemölcs,

ami a család minden tagján ott van,

és miután meghal a legidősebb, egyedül

maradsz hordozója. Levágni, lefagyasztani.

Jelentés nélkül ne éktelenkedjen többé.

Néhány perc múlva feláll, kissé sápadt,

elővesz egy inzulininjekciót. Már

az sem zavarja, hogy még mindig

bámuljuk őt, tehetetlenül.

Régebben személyes tapasztalataim és bizonyos olvasmányélményeim alapján is úgy gondoltam, hogy ha valaki a versről, vagy főleg a versírásról kezd el írni, az többnyire a költői impotencia nyilvános bevallása. Született már azért persze néhány olyan jó vers, amely a versírásról szól. Ilyen például Horatiustól az Ars poetica, Babitstól A lírikus epilógja vagy Aranytól a Letészem a lantot. A versbeszélő is a ritka kivételek közé tartozik.

Szabados Attilának négy verse jelent meg a márciusi Jelenkorban, ennek és a Spirálnak is a vers a témája. A versbeszélő a lírai én személyét tűzi gombostűhegyre: ő a főszereplő, illetve előkerül egy bizonytalan körvonalú többes szám első személy is: „mi”, ami feltehetőleg ránk, az olvasókra utal. A Spirál egy bizonyos másik, korábban írt versről szól, és a lírai én annak költőjeként szólal meg benne. A Kambodzsai tél beszélője egy másik személyhez címezi a szavait („Az utazás napján rád bíztam a növényeket”), de legalább még egyvalaki együtt van vele („Vagy még te is csak tervezed, mint / mi itt”). Az első hónap pedig alighanem önmegszólító vers („Egyre többet dolgozol a külsőségeken”), de szerepel benne még „valaki”, illetve a végén feltűnnek benne az otthoniak („Hazatelefonálni nem lehet, végül is / róluk szól az egész.”)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.