rés a présen: Költőként kezdted a pályádat, 2000-ben a Palatinusnál a Vállalok bérbe sírni című kötettel. Mi szólt aztán mégis a próza mellett?
Nagy Gabriella: Egy Holmiban publikált egyetemi Beckett-dolgozattal, majd Krasznahorkai- és Tar-kritikákkal indult a pályám, mellettük párhuzamosan írtam verset és prózát, de a versekben volt több spiritusz. Álnéven kezdtem, és élveztem ezt a szabadságot, később ugyanezt a prózában találtam meg. De inkább prózaíróalkat volnék, azt hiszem, szeretek nagy tereket belakni, és izgatnak a sorsok.
rap: Irodalomszervező, szerkesztő és író is vagy. Az egész életed az irodalom körül forog. Mi inspirál?
NG: Szeretem inkább azt gondolni, hogy művészettel foglalkozom, kívül-belül érdekel az egész, a csinálás és a művészetről való gondolkodás, a magányos munka és a hasonszőrűekkel folytatott dialógus. Ha ilyen közegbe kerülsz, előbb-utóbb azon veszed észre magad, hogy a sok világmegváltó gondolat helyet követel magának, létre akartok hozni valamit, egy lapot, egy kört, megteremtitek az együtt gondolkodás terét. Ilyen volt nekünk Lengyel Péter írói műhelye az esztétika tanszéken, így kezdtem szervezni a Műcsarnokban, a JAK-ban, így lett a Törökfürdő és a Litera. Megteremtettük magunknak a saját irodalmi tereinket. De az írás az első, el kell mesélni, meg kell írni a történeteket. És én így tudok a legpontosabban és a legnyíltabban „beszélni”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
