rés a présen

„A saját irodalmi tereink”

  • rés a présen
  • 2023. november 29.

Könyv

Nagy Gabriella író, a Litera főszerkesztője

rés a présen: Költőként kezdted a pályádat, 2000-ben a Palatinusnál a Vállalok bérbe sírni című kötettel. Mi szólt aztán mégis a próza mellett?

Nagy Gabriella: Egy Holmiban publikált egyetemi Beckett-dolgozattal, majd Krasznahorkai- és Tar-kritikákkal indult a pályám, mellettük párhuzamosan írtam verset és prózát, de a versekben volt több spiritusz. Álnéven kezdtem, és élveztem ezt a szabadságot, később ugyanezt a prózában találtam meg. De inkább prózaíróalkat volnék, azt hiszem, szeretek nagy tereket belakni, és izgatnak a sorsok.

rap: Irodalomszervező, szerkesztő és író is vagy. Az egész életed az irodalom körül forog. Mi inspirál?

NG: Szeretem inkább azt gondolni, hogy művészettel foglalkozom, kívül-belül érdekel az egész, a csinálás és a művészetről való gondolkodás, a magányos munka és a hasonszőrűekkel folytatott dialógus. Ha ilyen közegbe kerülsz, előbb-utóbb azon veszed észre magad, hogy a sok világmegváltó gondolat helyet követel magának, létre akartok hozni valamit, egy lapot, egy kört, megteremtitek az együtt gondolkodás terét. Ilyen volt nekünk Lengyel Péter írói műhelye az esztétika tanszéken, így kezdtem szervezni a Műcsarnokban, a JAK-ban, így lett a Törökfürdő és a Litera. Megteremtettük magunknak a saját irodalmi tereinket. De az írás az első, el kell mesélni, meg kell írni a történeteket. És én így tudok a legpontosabban és a legnyíltabban „beszélni”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.