A fővonal és a kritikája (A 8. Velencei Építészeti Biennále)

szerző
Nemes András
publikálva
2002/39. (09. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szemle címe: Next, azaz következő - a fogalom igen tág, bárki bármit kiállíthat, ha meghívják. Ez a világ sztárépítészeinek szemléje, akik többnyire szolid, szemüveges öregurak, és tévéinterjúkat adnak hatalmas makettek előtt. Van a biennálénak egy másik oldala is - a nemzeti pavilonok kertje. Itt megtalálható a főáramlat kritikája és számos más helyi specialitás.

A szemle címe: Next, azaz következő - a fogalom igen tág, bárki bármit kiállíthat, ha meghívják. Ez a világ sztárépítészeinek szemléje, akik többnyire szolid, szemüveges öregurak, és tévéinterjúkat adnak hatalmas makettek előtt. Van a biennálénak egy másik oldala is - a nemzeti pavilonok kertje. Itt megtalálható a főáramlat kritikája és számos más helyi specialitás.Aközponti kiállítás az építészeti elit bemutatója. A legnevesebb építészek (Tadao Ando, Liebeskind, Foster, Zaha Hadid stb.) megmutatják, hogyan terveznek a világ legkülönbözőbb pontjain múzeumot, egyetemet vagy templomot. A rendezvény fővédnöke szerint ezek lesznek az elkövetkező tíz év meghatározó épületei. Lehetőleg legyenek olyan feltűnőek, mint a párizsi Pompidou Központ vagy a bilbaói Guggenheim Múzeum. Professzionalizmus és presztízs - a kiállított tervek és modellek minősége igen magas. Rengeteg az állami megrendelés: parlamentek, minisztériumok, konferenciaközpontok, kultúrpaloták vagy repülőterek. Hiába volt az előző biennále mottója az, hogy Kevesebb esztétikát, több etikát, mégis egyértelmű a tendencia, hogy háttérbe szorulnak az építészet társadalomformáló lehetőségei. Az építészek nem foglalkoznak utópiákkal, és nincsenek izmusok. Nagyobb hangsúlyt kapnak az új üveg-, fém- és műanyag technológiák, a kizárólag számítógépes programokkal előállítható térszerkezetek. Ezek további új lehetőségeket adnak nagy egyéniségek kezébe.

Többet számít egy sztárépítész

személyes formavilága, mint az adott hely kulturális közege. Arab olajállamokban együtt épít menő japán építész és menő olasz bútortervező.

Az olasz média a kiállítási parkban található nemzeti pavilonokra lényegesen kevesebb figyelmet fordít. A közönség viszont ezeket a kiállításokat láthatóan ugyanannyira szereti. Változatosabb a műsor, érezhetőek a helyi ízek. Sose lehet tudni, a következő pavilonban üres térrel, csillogó high-tech- vagy egyszerű barkácshangulattal találod-e szemben magad. Ezeken a kiállításokon országok válaszolnak ugyanarra a kérdésre: mi építészetük legfontosabb következő feladata.

Az izraeliek például megnyitójukon kijelentették: ilyen háborús időkben ők nem építenek és nem állítanak ki semmit. Installációt helyeztek el felújításra váró pavilonjuk előtt - egy több méter magas, terepszínű redőnyfalat. A reluxákon át kémlelve panorámafotók láthatók izraeli tájakról. Komputeranimációkon izraeli városok határainak változását, alakulását követhetjük nyomon. Határvonal-rendellenesség - ez a kiállítás címe, amely hatásosan mutat rá országuk alapvető problémájára.

Az Egyesült Államok számára a legfontosabb építészeti kérdés láthatóan az, hogy mi legyen a lerombolt Világkereskedelmi Központ helyén. Kiállításuk az ikertornyok múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozik. A múlt

az impozáns épület kétméteres makettje

és fényképei. A jelen egy New York-i fényképész, Joel Meyerowitz fotókiállítása, aki a romok eltakarítását dokumentálta. A kiállítás harmadik termébe neves építészeket hívtak meg, tegyenek javaslatot Manhattan déli részének rendezésére. A felkért tervezők a tragédia mértékével arányosan az eredeti tornyoknál is nagyobb szobrokat, emlékművet, diadalívet, kulturális központot terveztek. Ettől a gyakorlattól legmarkánsabban a nyolcvanöt éves német építész, Otto Frei tért el. Rajzos levelet küldött, amelyben ezt írja: "Újabb Bábel-toronyra nincs szükség. De meg kell maradjon az emlékezet helyszíne. A megtisztított, rendbe rakott helyszínen legyen békés városi park tavakkal, fákkal."

A németek nagyon hisznek oktatásukban: építészhallgatóik által képviselik magukat. Kiállításukon egy olyan kreatív kísérletsorozat eredménye látható, amelyet tizenegy különböző német építészegyetemen rendeztek. Kézenfekvő című kiállításuk a téralakítás közvetlenségének lehetőségeit keresi, az architektonikus koncepciók azonnali rögzítését. Hogy mit jelent mindez? A diákok professzoraik irányításával egy nagyjából kocka alakú tér félméteres makettjét készítettek el tetszőleges anyagból, amolyan egyszemélyes babaházat. A játékszabályok értelmében mindig egy építészeti alapfogalom alapján kell megalkotni és megvalósítani a makettet, s ezt címmel és emblémával is egyértelműsíteni kellett. Az eredmény egy változatos, költői és játékos kiállítás, melyben Németország következő építészgenerációját ismerheti meg a világ. A megnyitó is inkább egy egyetemi vizsganapra hasonlított, falaknak dőlő, cigarettázó, beszélgető diákokkal.

Hollandia is azt mutatta be, hogy országuk a fiatal építészek paradicsoma. Külön a biennáléra létrehozták a NAI-díjat - az elismerés feltétele, hogy a díjazott nem lehet több negyvenévesnél. Öt progreszszív és szellemes terv látható, legtöbbje jellemzően holland problémákkal foglalkozik. Ilyen például Amszterdam főpályaudvara mellett a VMX Architects 2500 férőhelyes, nyers funkcionalitású bicikliparkolója, ami tulajdonképpen egy merőleges fordulókkal ellátott, hosszú vörös rámpa. Egy másik fiatal iroda, a Korteknie & Stuhlmacher munkájának címe Las Palmas-i paraziták, ezek színes faelemekből épült, szállítható és bárhol, akár meglévő épületek tetejére is felépíthető kétszemélyes típusházak.

A pavilonokat járva hamar kiderül, hogy a legtöbb ország egyáltalán nem üdvözli a kortárs építészet globalizációs hatásait, és a városképet imidzsnek tekintő formalizmust. Az egyiptomi kiállítás például inkább volt képzőművészeti tárlat, amely az ország helyi kultúráját a globalizált információs társadalom fölé helyezi. A spanyol pavilon szelíden tüntetett - a padlóra helyezett kivetítőkön megjelenített építészeti munkák különleges "odafordulást" igényeltek, miközben a látogató Hieronymus Bosch-reprodukciókon lépkedett. Saját irányt követnek a brazilok is, akik építészetük legfontosabb feladatának a favelák, a nagyvárosok körüli nyomornegyedek felszámolását tartják. A pavilon előtt megépített viskókkal szembesülünk, bent raklapokon lépkedünk, miközben a falakon a városrendezési munkák eredményeit láthatjuk. De a látványos kiállításon számomra nem derült ki, mennyire jellemző állapot ez, hány utcagyerek kosarazik már újonnan kikövezett, rendbe rakott külvárosi tereken.

Az angol pavilonban diavetítéssel mutatták be a Foreign Office iroda által elnyert és idén megépült jokohamai kikötő grandiózus tervét.

Az angolok büszkék,

hogy hatszáz résztvevő közül az ő két, Londonban dolgozó építészük, az iráni Farshid Moussawi és a spanyol Alejandro Zaera-Polo nyerte el a pályázatot. Az épületet, mely az idei labdarúgó-világbajnokságra készült el, az építészeti média is felkapta. Egy új generáció áttörését látják benne, amely ikonikus, képeslapra kívánkozó, Jokohamát meghatározó épületet tervezett, valami olyat, mint a sydneyi operaház. Valóban újdonságnak tekinthető a kikötői terminál és a városi park ilyen kombinációja. Nincsenek falai, az óriási váróterem oldala a járda folytatásaként emelkedik ki a földből. Az épület íves, hullámzó, fával borított teteje egyben sétálóutca is. Mintha az egész tájat leparkettázták volna.

Finnországé a legkisebb pavilon, ám itt található a biennále egyik legszebb, egyben leginvenciózusabb kiállítása. Belépsz a finn terembe - és máris Afrikában vagy. Homok a padlón, egy falu mindennapjainak hangjai a hangszóróból, tökből készült edények, mosolygó fekete gyerekek fotói. A következő előtt - tanuljunk a gyökerektől elnevezésű kiállítás témája finn építészek Afrikában épült házai. A központban a szenegáli Rufisque-ben épült női közösségi ház áll, amit három finn építésznő, Saija Hollmén, Jenni Reuter és Helena Sandmann tervezett. A vörösre festett, kétemeletes, árkádos épület remekül ötvözi a nyugati modernizmus szakértelmét az afrikai udvarok hagyományával. Arrafelé nagy érték a fa, ezért a munkálatok során lehetőleg keveset használták, és a közelben kitermelt cementből építkeztek. A tervezők helyi asszonyokkal konzultálva alakítottak ki összejövetelekre alkalmas teret. Így keresik az építészet igazi értelmét - tiszta és egyszerű megoldásokat közösségi életterek létrehozásához. Nem az elkülönülés, hanem

az összetartozás építészete ez

A finnek mintha egyedül vették volna komolyan azokat a feladatokat, amelyeket a johannesburgi Föld-mentő konferenciákon mindenki aláírt. A globalizáció lehetséges értelme, hogy a fejlett nyugati társadalmak segítsék a harmadik világot. És a finn rendezők állítása szerint közben rengeteg tanulság adódik mindkét fél számára. "Afrika arra tanít minket, hogy a valóság mindannyiunkat mélyen érint. Hogy a korlátozottság erőt ad. Hogy szép, ami szerény. Hogy a lényegre kell koncentrálni."

És a magyar pavilon? A hazai sajtóban akadt néhány bánatos hang, hogy

magyar építész nem szerepel

a központi kiállításon. Nem baj, ott úgyis mindig ugyanaz a huszonkét világklasszis szerepel. A nemzeti pavilonban részt vevők közt pont azok a legérdekesebbek, akik ehhez az elithez képest gyökeresen ellentétes nézeteket képviselnek, frissek, meghökkentők. És a magyar pavilon helyi alternatívát képvisel. A kiállításrendezés tiszta, átlátható, szerényen hagyománytisztelő. Így aztán nem is nagyon kommunikatív. Semmi etetés - nincs blikkfangos cím, jópofa szórólap, kiegészítő magyarázat vagy érdekes, átgondolt megnyitó, amellyel nagyobb figyelmet lehetne kelteni. Ez persze nem von le semmit a kiállított építészek értékéből. A kiállítás szervezői számára éppen ez volna a cél: hogy a világ (és persze a magyar közélet is) megismerje Nagy Tamást, Turányi Gábort és Ferencz Istvánt, ezeket a minőséget létrehozó, a közélettől visszahúzódó, nagy tudású mesterembereket. A magyar építészetről ezentúl ne mindenkinek csak a két úgynevezett sztárépítész, Finta és Makovecz jusson az eszébe.

Nemes András

Velence, Giardini di Castello; Arsenale, megtekinthető: november 3-ig

szerző
Nemes András
publikálva
2002/39. (09. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...