Angyal a színpad felett

Jon Fosse – Bjørnstjerne Bjørnson, Knut Hamsun és Sigrid Undset után – a negyedik norvég szerző, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést. A díjat odaítélő bizottság indoklása szerint a kimondhatatlant szólaltatja meg.

A rendkívüli pillanatokat a színpadon nem lehet előkészíteni vagy instruálni, csak bízni lehet abban, hogy megtörténnek. „Ha létezik egy­általán valamilyen célom a drámaírással, akkor nyilván az, hogy olyan szöveget írjak, amelyben elég erő van, hogy egy angyal átmehessen a színpadon” – írta Fosse 1996-ban a drámaírásról szóló esszéjében. Szerinte a legjobb színházi helyzetek olyan feszült, értelemmel telített pillanatok, amikor az alkotók és a nézők egyaránt megéreznek valami kimondhatatlant. Szövegeinek mindig van egy szavakkal meg nem határozható érzelmi epicentruma, amelyből szereplőinek cselekvései fakadnak – vagy a cselekvésképtelenségük. Nem verbális középpontról van szó, nem kapunk magyarázatot arra az eseménysorra, amelynek tanúi vagyunk. Ebből adódóan sokak számára tűnhet monotonnak vagy eseménytelennek Fosse drámája, prózája.

Fosse drámaírói áttörése az ezredfordulón kezdődött, franciaországi színpadi sikerekkel, amelyek magukkal hozták a regényei iránti érdeklődést is. Magyarországon már 1998-ban bemutatták A gyermek című darabját, bár az előadás nem kapott különösebb figyelmet. A darabot a norvég Kai Johnsen rendezte, aki a kilencvenes évek elején rávette a hazájában már elismert regényírót, hogy írjon színpadra is. Nem volt egyszerű dolga, mert Fosse színházzal kapcsolatos ellenérzései közismertek voltak, elsősorban a közeg mesterkéltsége és nyüzsgése tartotta vissza a darabírástól.

A meggyőzésben a dús honoráriumnak is szerepe volt, ahogy erről az About Myself as a Playwright című esszéjében vall a szerző. A bergeni nemzeti színház, a Den Nationale Scene 1986 és 1996 között írói inkubátorházként is szolgált, Henrik Ibsen halála (1906) óta ugyanis alig akadt valamirevaló norvég drámaíró. A színházi közeg, az alkotói műhelymunka rácáfolt Fosse előítéleteire, ráadásul már a legelső darabja, a Valaki jön majd (1993) is szép siker lett – azóta is az egyik legtöbbet játszott műve.