Hollósvölgyi Iván: Vigyen ki engem Angliába, Lord!
Vigyen ki engem Angliába, Lord, az élet Pesten durva és kemény, ahol Lennon s Edward király lakott remélhetek, megélek, érzem én. Vigyen ki engem Angliába most, napok sötét dagálya fel se vet, sodor csak, és a part kívánatos; vagyok, nagy élet, fáradt gyermeked.
Legyél anyám helyett anyám Erzsébet, és te légy apám nevében gyám Fülöp, nemes szülők híján tévútra térek még, s ha így megy ez tovább, kikészülök. Ígérhetem, hogy nem veszem zokon, ha boltba küldtök, s lám, ott hencegek, királyi házból egy magyar rokon, vagyok, nagy élet, Károly herceged.
Vigyen ki engem Angliába Lord, a nagyszerű bölcsész fiút, szegényt, ki egyszer már Hollandiában volt, látott sokat, sok mindent mégsem ért. Az élet Pesten durva és kemény, vigyen ki, és napom majd felragyog, megélhetek, kecsegtet szép remény, ha élet, Károly herceged vagyok.
De mit beszél perelve céda szám, monarchiáknak nemde alkonyul? Még visszatérek egyszer én hazám, leszek, nagy élet, Pesten angol úr. |
Mi minden kell egy modern irodaházba: többek közt rugalmas válaszfalazás, korszerű légkondicionálás, fedett parkolási lehetőség, modern beléptetőrendszer, huszonnégy órás recepció és biztonsági szolgálat, álpadló, álmennyezet, és az sem árt, ha az elhelyezkedés presztízsértékű. Nem csoda, ha mindezek olyan versekre ihletik a jelen valóság iránt nem közömbös kortárs költőt, mint a Brókerek, a Huszonegyedik századi férfi, A Humánerőforrás-menedzser siralma, A shop szépe, Az irodaház fantomja, az Állásinterjú előtt vagy a Kötelező vállalati tréning.
Hollósvölgyi Iván két kötetének tartalomjegyzéke mintha egy-egy önálló alkotás lenne, mégpedig elég széles fesztávval, mert a költő az irodalíra mellett a vers olyan hagyományos regisztereiben is megszólal, amit az ilyen címek illusztrálnak: Naphimnusz, Egy nimfához, Nyolc boldogság, Aphroditéhoz, Sivatag rózsája. De ezek a témák és hangok nem válnak el egymástól élesen, a Jó Szponzor például a címével némileg ellentétben nem a multimilliomosságról álmodozó deskjobosok, a vállalati felelősségvállalások és a corporate identity katekizmusok hangját intonálja, hanem a vers beszélője, egyfajta posztmodern realista prófétaként, a zsoltárok dallamát pengeti (egészen pontosan a huszonharmadikét): „Az Úr az én szponzorom, nem szűkölködöm. / Füves golfpályákon relaxál engem, / feszített víztükrű medencékhez terelget. / A legújabb viccekkel szórakoztat engem, / plázák mozgólépcsőin vezet / az ő jól csengő márkanevéért. / Még ha financiális mélypontra kerültem is, / nem félek a csődeljárástól, mert Te velem vagy.”
Másfelől ha az antik szerelmi költészet kulisszái között csendül fel egy szerelmes vers, abba is belejátszanak a jelen kellékei: „De amióta te modell lettél, / Aphrodité limuzin szárnyán / szárnyal a sztrádán, és a szegény, / lecserélt szeretőnek csak a fűnyíró / négyüteműje dohog. / Jobb is ez így! Sok túlórája / miatt szeretőként úgyis / nagyritkán igyekezhet.” A figura etymologicát és szövevényes alliterációt is felvonultató szakasz („szárnyán / szárnyal a sztrádán, és a szegény, / lecserélt szeretőnek”) valahogy olyan nehézkesen, esetlenül placcsan a végén („nagyritkán igyekezhet”), mint egy bravúros mozdulattal megrúgott, szép ívben röpülő labda a nehéz talajú pálya egyik tócsájában. Vagy amikor egy elvétett ütésnek köszönhetően a homokcsapdában köt ki a golflabda, és aztán onnan kell kikotorni – nem is csoda, hogy az utolsó versszak ezzel a nem éppen költői toporgással kezdődik: „mindazonáltal”.
De Hollósvölgyinek nem minden verse fürdik a gránit, a krómacél és a műmárvány csalóka fattyúfényében: Barátom az autótemetőből hozatott Golfot – ez a címe és világgá hahózott üzenete a Barbie-nők elrablása című kötet egyik emlékezetes versének. A második sor azonban máris más távlatot ád az új szerzeménynek, mondván: „Mozgó urna az új autó.” A versszak végén pedig ezek után – az ember odüsszeuszi útrakészségét, majd az alvilág fenyegető képének felidézését követően – a szerelmi költészet felé vezetnek szabad vegyértékek: „Ha barátom a Golffal a sarkon posztol, / nem tágítanak egykönnyen / a lányok.”
Az autó különösen kedves motívuma Hollósvölgyinek, A kulcsok ura alapproblémája az a paradigmatikus helyzet, amikor az apa nem adja kölcsön a kocsit a gyereknek. Érdemes odafigyelni, ahogy az izgatott verssorok nem tükrözik a tagmondatok ritmusát, és hogy az első sorban olvasható „azért se” révén rögtön az egyezkedés közepébe kerülünk: „A kulcsok ura azért se adja oda / az autót. Mondja, nem elég nekem / az Isten benzine. Alig egy hete, / hogy tankolt, és tessék, nem maradt / a tartályban szinte semmije.” A Kamionelhúzás foggal című vers így kezdődik: „Nyáron lelépek Angliába, / előbb azonban Trabant kocsit veszek, / cserélve hét Beatles lemezt dobozgitárra / pengetem, hogy »őszre én már angolul leszek.«”
Az itt csak megpendített motívum teljes terjedelmében a Vigyen ki engem Angliába, Lord! című versben bontakozik ki. Itt is keverednek egymással regiszterek és szereplők, így kerülhet egymás mellé rögtön a vers elején John Lennon és A walesi bárdok Edward királya, így szólalhat meg a vers egyszerre valami Faludy Györgyön átszűrt villoni fesztelenséggel és Edith Piaf-i daccal.
A csak udvari tudósításokból és pletykalapokból ismerős Károly és Fülöp hercegek versbe cibálása jól harmonizál a hetyke hangvétellel, amelybe az is belefér, hogy a magyar költészet anyaversei felé is horizontot nyitva egyenesen Erzsébet királynőt követelje anyának (aki különben már akkor is felhúzta a szemöldökét, amikor egy jubileumi rendezvény színpadán Károly herceg szólította „mami”-nak). De Hollósvölgyi művére a 20. századi magyar líra Adytól József Attilán át Radnótiig és Kormos Istvánig tartó Párizs-nosztalgiájának visszfénye is rávetül. Közhelyszámba megy, hogy ma London a második legnagyobb magyar város: amikor a vers a kilencvenes években megszületett, a költő még nem sejthette, hogy a Vigyen ki engem Angliába, Lord! húsz év elteltével az angliai magyarok valóságos himnusza is lehetne.
