A három vastag kötet esszéi a számolatlan levelek a lombban. Hármasság tagolja ezt a nagy életművet: a fotográfia (egyáltalán a vizuális felfogás), az elbeszélés (regény, novella) és a szemlélődés-gondolkodás mostoha műfaja, az esszé a három erős hordozó ág. Mindhárom műnem felől fény vethető az életmű fájára: egészen rendhagyó, posztteátrális drámákat, szabálytalan szépségű regényeket és poémának nevezhető, középre tört szövegeket találunk rajta. A líra ide is, oda is belopakszik, ezek a fény-árnyék játékok a leveles ágakon. Sűríti a lombot sok novella, rövid történet és néhány kisregény, saját műfaj a „talált cetli”, a közöltek száma ezer, s még mennyi lehet a közöletlen! – a fényképkönyvek száma csak magyarul kettő, németül több. Egyszóval organikusnak érzékelem az életművet, és az „egyetlen levél”, mely egy fán szélcsendben is pörög, mindig az a mű, amivel épp foglalkozunk.
Nádas örömét leli a jól tagolt, ízesült dolgokban: a mondat, a bekezdés, a fejezet, a rész, a kötet mindig gondosan megkomponált, nem csoda, hogy az egész œuvre is annak tűnik, ámbár nem az. Marno János Életmű című egymondatos gnómájának kérdése Nádas kivételes fáját látva csodálkozó kiáltás formájában hagyja el ajkunkat: „Látod, mit művelt velünk az élet?”
Leni sír
Mint a másik kettő, ez az első esszékötet is majdnem ötszáz oldalas. Másod- és harmadközlésekről van szó, Nádas esszéinek zömét azonban akárhányszor el tudom olvasni, az új kötetekben elfoglalt helyük pedig fölfrissíti és meg is változtatja őket.
Leni Riefenstahllal, a művésznők gyöngyével megesett, hogy sírva fakadt, amikor szemtanúja lett az egyik Einsatzkommando fegyelmezett őrjöngésének. Lehet, ráfröccsent a dívára a vér vagy az agyvelő. Nádas Péter politikai, közéleti esszéinek legárulkodóbb darabja a Leni sír címet viseli, hiszen mint közösségi ember vagy zoon politikon, mint demokrata és patrióta ő maga is valami jobbat, kulturáltabbat és nemesebbet akart, és íme, ez a minősíthetetlen hibrid lett nekünk, magyaroknak, ez a gyűlöletrezsim. Tamás Gáspár Miklós és Esterházy Péter mellett Nádas a legradikálisabb intellektuális kritikusa a rendszerváltozás processzusának és a nem ránk, hanem magunkra oktrojált diktatúrának, vagy nevezhetjük autokráciának, bűnöző államnak is, a lényeg az, hogy nem lettünk demokratikus ország, pedig lehettünk volna. Hogy miért történt ez így, annak Nádas több politikai nagyesszében utánamegy, kiemelném A személyi poggyász súlyát (2004), mely magyarul itt olvasható először. Válaszai is vannak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
