Nekrológ

Búcsú a gyarmatoktól

Ferdinandy György (1935–2024)

  • Józsa Márta
  • 2024. január 17.

Könyv

Az anyag együtt van, befejeződött a lomtalanítás. A fölösleges részleteket elemésztették a konténerek. De vannak-e fölösleges részletek?

(Ferdinandy György: Kalandozások)

Olyan szerző volt, aki tényleg a részletekben lakott. E fragmentumok átíveltek egy-két kontinensen, és olyan egzotikus fűszerekkel ízesítették a magyar prózát, amelyekhez korábban aligha volt hozzáférésünk. A nyolcvanas évek vége felé bukkant fel Gyurka Budapesten újra; mindenkinek Gyurka volt, és az első kézfogáskor nyilvánvalóvá vált a több kontinensről rátapadt elemi szabadsága. 1988-ban jelent meg az első kötete Magyarországon, a Magvető adta ki, Bodor Ádám szerkesztette, az Írók Boltjában mutatták be, az Andrássy úton végtelen hosszú sor állt, mindenki látni akarta az egzotikus magyar írót, aki ott és akkor a nyugati magyar irodalom rehabilitációját jelentette a közönség számára.

Dohos kis lakásokban találkoztunk először, gyerekkori barátain keresztül keresett olyan fiatalokat, akikről feltételezhető volt, hogy szeretnék megteremteni azt a világot, ahová még ő is hazajöhet. Ferdinandy György óvatosan puhatolózott, vagy inkább méricskélte saját honvágyát, (esetleges) visszatelepülési szándékát, igyekezett közeget találni, akár a deklasszált értelmiségiét, vagy a pezsgő és élő irodalmi közegért áhítozó íróét. A hazatalálási folyamata csaknem reménytelen vállalkozás volt annak ellenére, hogy nem a nulláról indult: ott volt a Sas-hegyi ház, amelyet talán a nagyapja épített csaknem az egész utca épületeivel együtt. Ez később „nyitott házzá” alakult, kis szerencsével lehetett ott találkozni mexikói antropológussal vagy baszk filozófussal, újra felfedezett vidéki kuzinnal, aki értelemszerűen egy láda lekvárral és elfeledett emlékekkel jött. Ferdinandy gyűjtötte az embere­ket és a kultúrákat, ahogy varázslatos kisprózájában is. Évtizedeken át, akkor is, amikor esélye sem volt arra, hogy a magyarországi közönséghez eljusson. Kezdetben nem is ez volt az elsődleges célja, hanem a francia siker. Az ötvenes évek elején, a Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett polgári ivadék számára elérhetetlen volt az egyetem, „karrierjét” a Fővárosi Autóbuszüzemben kezdte, kalauzmúltjából fennmaradt egy csodás igazolványfotója. A projekt sikeres volt, 1956 őszén a kozmetikázott pedigré segítségével a francia kultúra elkötelezettje végre bejuthatott az ELTE magyar–francia szakpárjára.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.