Megölnek egy öreg rendőrt, a valamikori szeretőjét meg a valamikori kollégáját. A rendőrség foltozott irhájú dolgozói üldözőbe veszik a legkézenfekvőbbnek tűnő gyanúsítottat, aki menekülés közben rajtaüt egy családon – mindenki teszi, amit tennie kell, miért ne működne a spektákulum?
Ma a világbűn irodalmát két tulajdonképpen nagyon is közeli rokon dominálja: az ún. skandináv krimi, illetve a brit televíziós mini-sorozatok, három-négy részes detektívtörténetek. Ilyenformán a népszerű német írónő regénye sima vérfertőzés, mind a kettőből annyi van benne, hogy az csak a mennyiségek ismeretében feltétlenül ártalmasnak tűnhet. Ártalmak meg ennél is bővebben vannak benne.
Az persze rögtön gyanús, ha egy német szerző regénye valahol a bánatos Észak-Angliában játszódik, s onnan lengeti a kalapját Skandinávia irányába. Ön szerint Harry Hole, a súlyosan alkoholista Nesbø-rendőr mennyire közeli rokona Caleb Hale súlyosan alkoholista Link-rendőrnek, s visszaesnek-e mindketten az első adandó alkalommal? Édestestvére. S nem, nem esnek. Mindig a második adandó alkalommal esnek vissza, mert férfiak és tartják magukat. Ameddig lehet.
S az az egészben a vicc, hogy ezen kívül a világon semmi baja a Hazug múltnak. Jó kis krimi (tisztes fordításban), pontosabban kettő: egy gyilkossági és egy megszállási ügy zökkenőmentesen illesztve. Jól megírt figurákkal, kényelmesen valóságközeli szituációkkal és reakciókkal. Külön értéke a megoldás, ami először olyan, hogy sarokba vágja tőle az ember a könyvet, hogy most aztán tönkretettél mindent, te rohadék, de aztán rájön, hogy nincsen más lehetséges kigázolás: ennek így kellett megesnie. A szerző tudatosan állít magának korlátokat, választ jelrendszert, s még tudatosabban mozgatja sorsüldözötteit, hiszen a skandináv kriminél nincs kötöttebb műfaj, tán csak a DCI-os brit miniszéria az.
Fordította: Szalai Lajos. General Press, 2016, 511 oldal, 3790 Ft
