CHRISTINE NÖSTLINGER: SZÉP KIS CSALÁD

  • - ts -
  • 2011. április 7.

Könyv

Nincs nehezebb dolog a realista gyerekkönyvnél: író és olvasó itt egészen biztosan találkozik, a kölcsönös nehézségek mezején. Nos, a német nyelvterület momentán tán legmagasabban jegyzett szerzője, a száz fölötti kötetszámmal rajthoz álló osztrák művésznő igazán kitesz magáért, gyermekhősei (egy 15 éves bakfis, 13 éves öccse és hétesztendős kistesójuk) kalauzolásával egy tisztes polgári család felbomlásának a kellős közepébe vezetvén olvasóit.
A kölkök mesélik el, hogy apa és anya hosszú évek - hol csendes, de sűrűbben hangos - marakodása után hogyan is megy szét, s apa mint bútorozik össze Wilmával, a hallal, és anyára hogyan (gyorsan) mozdul rá a könyvelője. Míg mindezt leadják, nem mulasztanak el egy percet sem saját, mindennél fontosabb dolgaik bonyolítására fordítani. Így tehát Karlinak fiúznia kell, Ani pedig egy nagyobb szabású könyvszállítmány hazajuttatásán fárad a végeérhetetlenül zuhogó esőben, amikor az sem tisztázott pontosan, hogy hol is van az a haza. Speedi csak simán világgá megy.

Christine Nöstlinger folyékonyan, színesen (és kitűnő fordításban) beszél a gyerekhangon szólni kívánó felnőttek nyelvén - ami feltételezésem szerint a 12 év körülire lőhető célközönségnek is bejön. S emellett magas színvonalon ápol bizonyos kästneri hagyományokat, ha nem is a legizgalmasabbakat, hiszen a minden vész dacára kellemes könyvben nyoma sincs az Emil és a detektívek expresszivitásának, viszont majdnem mindent tud, amit a Repülő osztály vagy A két Lotti tanított.

Fordította: Szlukovényi Beáta. Animus, 2011, 152 oldal, 1881 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.