Könyv

Vihart kavart az Egyesült Államokban egy új rajzfilmsorozat, a SheZow, aminek főszereplője egy nemváltoztatásra képes 12 éves szuperhős. Az amerikai keresztény szülők szövetkezete (ALA) be akarja tiltatni a műsort, miközben az LMBTQ-szervezetek világszerte ünnepelnek. Az ügy a gyerekirodalomra is hatással lehet.

Brooklyn nem tágul, de Garmann univerzuma igen. Arról a jóléti norvég kisfiúról van szó, akit nemcsak az elmúlás, hanem az iskolakezdés szele is meglegyintett Stian Hole díjnyertes képeskönyvében, a Garmann nyarában.

Alain Badiou-tól tanultam meg, milyen szégyen, hogy mindenféle gyalázkodásokat szórunk nap mint nap a huszadik századra, miközben már-már képtelenné váltunk arra - "animális humanizmusunk" folytán, ami posztmodern barbárságnak is nevezhető -, hogy aktívan újragondoljuk antropológiai és filozófiai projektjeit. A huszadik század, írja Badiou - és a maga módján erről szól Borgos Anna könyve - "a szexualitás metamorfózisának hosszú története" is.

A kötet Szolzsenyicin politikai és közéleti írásaiból közöl válogatást.

Az idén augusztusban elhunyt amerikai író Az írás tíz szabálya című esszéjében egy tizenegyediket helyez mindenek fölé: "If it sounds like writing, I rewrite it. (Értelemszerűen: "Ha valami papírízű, azt átírom.").

Örökbe fogadtak, nem bírtam elviselni szentfazék anyámat, és leszbikus lettem. Szerencsére nem csak erről szól ez a könyv, bár ez is éppen elég volna. Nagyszerű, nagyszerűségében fájdalmas, megkapó, olykor eléggé nyers, mégis humoros, felszabadító női könyvet tarthat a kezében az olvasó.

Marjane Satrapi méltán népszerű Persepolisa óta tudjuk, hogy a traumáktól terhelt gyerekkor érzékletes megidézéséhez a képregény ideális formátum. Miriam Katinnak is van mire visszaemlékeznie: élete első 15 évét a háború utáni Budapesten töltötte, szemtanúja volt a forradalomnak, majd 1957-ben emigrált a szüleivel Izraelbe.

A csütörtöki Narancsban jön újabb gyerekirodalmi sikerlistánk az elmúlt egy év legjobbjaival. A harmadik helyezett John Green kivételes könyve, amely két halálos beteg kamasz szerelméről beszél letaglózóan. Kritika.

Az üzenetrögzítője ezt mondja be: „Ez James Ellroy, az egzaltált kutya kéglije. Hagyj üzenetet az egzaltált kutyának a sípszó után.” Az egzaltált kutya olyan regények szerzője, mint a Szigorúan bizalmas vagy A nagy sehol. James Ellroy hangja nem csak az üzenetrögzítőn félelmetes: élőszóban is. A Fehér Jazz című regényének közelgő hazai megjelenése alkalmával beszélgettünk vele.

A Politikatörténeti Intézet Ady-konferenciája természetesen Ady politikai ihletéséről kívánt szólni, és természetesen részben aktualizáló céllal. Már csak azért is, mert az olvasás maga eleve és mindig aktualizálás, és minden reményei szerint a nemzet közösségéhez szóló nyilvános beszéd: politika.

Talán csak földhözragadtságból, de nem igazán kedvelem a félfikciós történeteket. Addig legalábbis, amíg túl nem jutnak azon a ponton, ahonnan kezdve már nem azt vizslatom kényszeresen, hogy az események közül melyik a kitalált, mennyi a történetben a dokumentálható igazság. Márpedig ebben a - Végel meghatározása szerint - "városregényben" különösen izgalmas vagy inkább nyomasztó ez a kérdés, hiszen főhőse, Újvidék viselt dolgairól, a negyvenes években lezajlott öldöklésekről és viszontöldöklésekről tényszerűen is tud egyet és mást az utókor.

Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyvei meglepően sikeresek, a most megjelent második kötet pedig vihart is kavart: Kölcsey posztumusz coming outjától hangos a sajtó. A szerzőt és Margócsy István irodalomtörténészt ültettük egy asztalhoz, hogy tisztábban lássunk.

A feminista ikon, számos különös sci-fi és Az arany jegyzetfüzet szerzője 94 éves volt. 2007-ben kapott Nobel-díjat - akkori portrécikkünkkel emlékezünk rá.

A furcsa tankönyvszag ellenére tűnnek nélkülözhetetlennek, újramondandónak Németh György könyvének azok a szöveghelyei, ahol a Kádár-korszak mentalitásáról, életszínvonal-politikájáról, tabui és alkui leltáráról van szó, mert a leckét a magyar társadalom mindeddig és folyton átlapozta.