Könyv

Nehéz elhinni, de tény: rendszeresen megjelenő, kizárólag magyar alkotók műveit bemutató képregény-antológia mind ez idáig nem létezett. A korábban a Narancs hasábjain is méltatott Random megfelelt ugyan a kritériumok többségének, de nyomtatásban nem adták ki, ráadásul mindössze három számot ért meg.

Hét éve nem jelentkezett új verseskötettel Térey János (már ha nem számítjuk, hogy az első kötetét tavalyelőtt újraírta és publikálta), így a Moll megjelenése mindenképpen eseményszámba megy - már-már függetlenül attól, mi is van benne.

Kevesen ismerhetik olyan behatóan a friss Nobel-díjas kanadai író életművét minálunk, mint négy kötetének magyar hangja, Mesterházi Mónika költő és műfordító.

Asszonyok, lányok élete; Egy jóravaló nő szerelme; Szeret, nem szeret - Kilenc történet; Csend, vétkek, szenvedély; Mennyi boldogság! - ez az öt kötet olvasható magyarul (Borbás Mária és Mesterházi Mónika jóvoltából) a 2013-as irodalmi Nobel-díjas Alice Munro, az idén nyolcvankét éves kanadai írónő negyven-egynéhány éves munkásságából (1968-ban, harminchét éves korában, azaz már nem egészen fiatalon jelentette meg első prózakötetét, a Dance of the Happy Shades című elbeszéléskötetet - a cím Gluck Orpheusz és Eurüdikéjének betétjére, a Boldog lelkek táncára utal).

Tegnap 15 óra 19 perckor a Magyar Narancs munkatársa mikrofonját a szájához emelve szólásra emelkedett, és Stephen King válaszolt a kérdésére. A szóváltást szó szerint és exkluzív képgalériával közöljük.

A magyar krimivel nem az a baj, hogy nincs, hanem hogy mindenáron lenni akar. Négy szerző három friss regénye jelent meg az idei könyvhétre, melyekben a szakértelmet jobbára csak a lelkesedés pótolja.

Spanyol nyelvű, de nem spanyol írónak, Borges örökösének vallja magát. Néhány hete jelent meg magyarul jórészt a spanyol polgárháború végnapjaiban játszódó, komoly nemzetközi sikert aratott regénye, a Szalamiszi katonák.

Felhúzzuk a fehér cérnakesztyűt, kézbe vesszük a szétszabdalt, szögekkel kivert, üres vagy jelekkel telecsúfolt könyveket, és máris feltárulnak előttünk egy alig ismert művészeti ág finom kis titkai.

Egy irodalmár és egy építész-épületkritikus araszol végig mondatról mondatra kortárs és közelmúltbeli magyar szépirodalmi szövegeken. Kétfelől vizsgálják, kétfelé szedik ízekre az ábrázolásmódot, a nyelvi szerkezeteket, a tartalom és a kifejezés mélyrétegeit, hogy feltárják: hogyan beszél itt és most az irodalom az épített térről.

A Maus új fejezetet nyitott a képregény történetében: a zsidókat egérnek, a nácikat macskának, a lengyeleket disznónak ábrázoló többkötetes graphic novelben a szerző lengyel zsidó édesapja holokauszt-visszaemlékezéseit képregényesítette - a kísérlet olyan jól sikerült, hogy a Pulitzer-díj történetében először díjaztak képregényt. Az életmű kiállítására készülő művészt New York-i stúdiójában értük utol telefonon.

A szigorú irodalomtörténészt és a sikeres szerzőt egy asztalhoz ültette a Narancs. Ízelítő a holnap megjelenő parázs vitából: Margócsy szúr, Nyáry véd. De mi az igazság? Tényleg meleg volt Kölcsey?

Kinyitom a könyvet, és máris olyan érzésem van, mintha egy esküvőn, családi összejövetelen vagy valami bulin mellém ülne egy lány, aki sajnos minden szempontból kivan, és kérdés nélkül beszélni kezdene, elmondaná az amúgy teljesen átlagos élettörténetét, csalódásait, meg hogy mit gondol az irodalomoktatás lehetőségeiről, a bölcsész-műveltség katasztrofális helyzetéről, valamint a gyereknevelés buktatóiról.

"Ráláthatunk életünkre: mégis mennyi furcsaság történik velünk" - ismerteti a Lehetek én is küldetését a fülszöveg, és bár az olvasó bízik benne, hogy ennél komplexebb gondolatokat is kap Tallér Edina második regényétől, a végén be kell érnie a "mennyi furcsaság történik velünk, nőkkel" kiegészítéssel.

Szembefordított tükrök rendezik el a világot, esetlegesen és beláthatatlanul. Végtelen számú csarnokból álló palotát látunk, melyben a hősök ajtókat nyitogatnak, mennek egyik helyiségből a másikba, nem állapodnak meg sehol.