"Nem látok jól, remeg a kezem, szükségem van rád, ha nincs jobb dolgod, gyere, várlak. Ki tudja, talán te megleled az örök ifjúságot" - írja a nyolcvanas éveinek végén járó Juliannak barátja, a vele egykorú Salva. És Julian elindul, ám barátját már nem látja viszont élve. A rejtélyes levél, valamint a mellé tett újságkivágás két régóta keresett náciról feléleszti a Mauthausent megjárt Julian régi nácivadász ösztöneit, és a nyomukba ered. Meglepődve kell látnia, hogy az ördögi páros meglehetősen hétköznapian néz ki, úgy élnek, mint más, békében megőszült emberek. (Innen a cím is, hiszen ezek a szörnyetegek beolvadtak a normális életbe, láthatatlanok.) A fiatal, összezavarodott és terhes Sandrát (a két szálon futó történet másik narrátorát) a strandon szedték össze a nácik, amikor a lány rosszul lett. Eleinte még Juliannak sincs sejtése, mi lehet a tervük vele.
Clara Sáncheznek nyolc regénye jelent meg, A láthatatlanok az utolsó munkája. A nálunk ismeretlen, ám hazájában mind a szakma, mind a közönség által elismert író könyve túlfeszített, sodró és izgalmas, ám emellett érzékeny, néhol pedig - gyakran váratlanul - ironikus. Jó, hogy van utószó, hiszen - ahogy Harsányi Iván lényegre törő tanulmányában megjegyzi - a spanyol deportálások története, illetve a Spanyolországban rejtőző nácik háború utáni sorsa olyan világ, melyet "az európai közvélemény, sőt, a történészek túlnyomó része sem ismer". Azért is hasznos elolvasni ezt az írást, talán még a regény előtt, mert Sánchez nem magyaráz, regénye nem illusztrált történelemkönyv, hanem valódi lélektani krimi, amihez viszont sokat hozzátesz a történelem ismerete. A két monológ végig tartja a feszültséget, ügyesen adagolja az információkat és az érzelmeket. És természetesen fény derül arra is, hogy az öreg Salvából nem a szenilitás beszélt, amikor az örök fiatalság titkát emlegette.
Fordította: Dornbach Mária. Park, 2012, 363 oldal, 3500 Ft
