"Csak te tudsz világítani, Lazlo!" (Kovács László, 1933-2007)

Könyv

Először nem is akarta elvállalni, nem tetszett neki a forgatókönyv. De aztán jött Dennis Hopper, a rendező, és azt mondta neki, hogy "Na, ide figyelj! Eljátszom neked a sztorit."

Először nem is akarta elvállalni, nem tetszett neki a forgatókönyv. De aztán jött Dennis Hopper, a rendező, és azt mondta neki, hogy "Na, ide figyelj! Eljátszom neked a sztorit." Alighanem meggyőzően sikerülhetett neki, mert tavalyelőtt ősszel, amikor egy díjátvétel kapcsán hazajött (s közben egy workshopra is futotta az erejéből), már így emlékezett a Narancsnak: "Fantasztikus volt. Az előkészület, a helyszín keresése felejthetetlen élmény volt. Egy rozoga kombival bejártuk Amerikát Los Angelestől New Orleansig. A legelképesztőbb helyszíneket választottuk ki. Alacsony költségvetésű film volt, sehol nem volt forgatási engedélyünk, de a helyiek sokszor ingyen felajánlották, hogy statisztálnak. Olyanok voltunk, mint egy cigánykaraván. Iszonyú jó érzés volt, hogy a film valósággal robbant egy olyan korban, amikor festett díszletek előtt Rock Hudson és Doris Day édeskedett."

Persze Kovács magyar volt, és jelenkori önképünkhöz egy csomó dolgot tett hozzá, például mint is működtek legjobbjaink 1956 őszén (vagy akár csak bizonyos színiakadémisták), de a világ (s benne mi is, magyarok, mozizók, miegymás) leginkább mégis úgy fog emlékezni rá, mint a Szelíd motorosok operatőrére. Nyilván helyesen. Az 1969-ben készült filmet - bár több generáció számára is okkal számít szent ereklyének -, pláne napjainkból nézvést, számos oldalról lehet vitatni, de máig nyúló hatása az amerikai filmre aligha kétségbevonható. Nyomaira ugyanakkor rábukkanhatunk egy csomó európai filmben (még ha csupán a fotografálást figyeljük is), de ilyenféle hatások folyamatosan érkeznek, érkeztek azóta is, előtte is. Kovács dolgai után bolyongva több olyan forrást is találtam, ami szigorúan harminc alatti látószögekből küldi el a jó francba a motorosokatÉ hm, csak generációs alapon lehetne velük vitatkozni (ebben a konkrét esetben nekünk a szakmai érveink is veszettül generációsak, alighanem: sajnos).

Bár a búcsúbeszéd nagyon is személyes műfaj, már az eddigiek szükségessége felől sem vagyok meggyőződve, mégis továbbmegyek. Bezzeghi Jóska, igazad volt! Vagyis nem volt igazad, de egykori közlésedben mégis volt valami, te hallhattál valamit - ami a hetvenes évek elején nagy szó, hisz hol volt még az információs szupersztrádaÉ Az Easy Rider, vélhetően mert élénken bírálta az amerikai társadalmat, viszonylag gyorsan keveredett el a honi mozikba, na, ja, Harleykkal könnyű; s ki kell térjünk itt egy múlt heti tévedésünkre (kettőre). Ugyancsak vélhetően, ugyancsak hasonló okokból villámgyorsan ért ide anno az 1967-es keltezésű Halálfejesek című dettó motorosfilm is, kábé két hétig volt műsoron, a Puskin mozitól az Astorián túlig ért a sor a jegyekért, aztán talán az erőszakos jelenetekre hivatkozva betiltották - csodálom, hogy a huszadik század honi legendáival foglalkozó tévéműsorok egyike sem dolgozta még fel az esetet. (Nos, a magyar sajtó zömével egy szólamban a múlt héten azt állítottuk, hogy ezt is Kovács fotografálta, meg persze az ide sehogy sem tartozó Utolsó mozielőadást is, de nem. Előbbit Gregory Sandor, utóbbit Robert Surtees. Elnézést kérünk.) De mit is mondott Bezzeghi Jóska? Arról beszélgettünk, falusi porbafingók, két faluval (Vajta, Bikács) arrébb, hogy mindenki magyar a moziban, amikor kivágta, hogy a Dennis Hopper meg cecei. És röhögtünk. Nekem azóta, ha ez a nem túl előremutató téma, hogy ki is magyar a világon, szóba jött, csak erre a reakcióra tellett: persze, a Dennis Hopper meg cecei. És tessék, most kiderül: Kovács László tényleg cecei volt, csak hallhatott valamit a Jóska.

S ha csupán a Szelíd motorosokra hivatkozhatnánk most, akkor is minden okunk meglenne a megveszekedett büszkeségre, de a címben foglalt kijelentést például Barbra Streisand bökte ki. Amerikában! Ha elemi szinteken tárgyaljuk az amerikai és az európai filmkészítés különbözőségeit, akkor már az első mondatokban előjön mindig, hogy a tengeren túl az operatőr nem is a kamerát sanyargatja, hanem a világosítókat, mert ott fényírászat van, az operatőr cinematographer, s csak a fényekkel van elfoglalva, elsütni a felvevőgépet ott van valamelyik fullajtárja. S ha ezt - csak hihetünk Barbrának - is mi csináljuk legjobban, nem csak a sivatagi motorozókért lehet hálás nekünk a művelt világÉ S csak tovább duzzadhat kebelünk, ha rátekintünk Kovács László filmográfiájára. Az Öt könnyű darab (1970) főszereplője például már a Szelíd motorosokból kiragyogó Jack Nicholson volt. Az Ötcentes mozit Peter Bogdanovich rendezte (1972-ben), mint a Papírholdat (1973), Mi van, Doki?-t (1976; ennek meg a címét írtuk el a múlt héten, mind az én hibám). De mondjuk ezek és pár hasonlóan emlékezetes (fényképezésű) darab még kifutott a motorosok magas fogadtatásának lendületéből, és akkor itt jöhetne megint a "ha csak ez lenne"É Ha? Csak? Már ez is a hetvenes évek vizuális kultúrájára gyakorolt döntő hatás, ugye. De az évtized végéről még itt van a Rockyval egy csapásra nagyágyúvá váló Stallone első rendezése, az Édenkert a sikátorban, ami persze pont olyan, amilyen, de a látványvilága rockybb a Rockynál, az biztos: belehelyezkedni egy világba, elmenni Magyarországról (bárhonnan) Amerikába (bárhová), aztán ahhoz, amit ott találunk, hozzátenni, amink van, amit hoztunk: ebben a kis semmi filmben benne van az egész pályakép, szavamra. Ugyanez sokkal vidámabb színekben ott van akkor is, amikor (ugyanez idő tájt) a free cinema bugyraiból a Beatles-filmeken át Hollywoodig keveredő zsenivel, Richard Lesterrel megcsinálja a Butch Cassidy és a Sundance kölyök folytatását, voltaképpeni előzményét (Butch és Sundance: a korai évek).

A nyolcvanas (Frances; Szellemirtók; A kis Nikita) és kilencvenes (Ruby Cairo; A tökéletes másolat!!!) évekre már csak a címekből válogatunk, elvitte a helyet a Jóska.

De Lazlo vagy Jóska, egy a lényeg: valahonnan elmenni valahová nagy batyuval, azt ott leborítani, s ha eljő az ideje, visszatérni még nagyobb batyuval - ez Kovács imponáló emberi példája. Csak hálásak lehetünk neki. Ráadásul milyen jól tudott filmeket csinálni!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.