Képek és videók egy szürreális költői estről. De a sok vidám pillanat közben azért emlékeztessük magunkat: itt a magyar állam pénzével és a magyar állam tekintélyével szórakoznak.
Ajánlom
A Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíj, a Szőcs Géza által alapított „költészeti Nobel-díj” viszontagságos történetéről először akkor emlékeztünk meg, amikor 2012-ben rögtön az első díjazott visszautasította az elismerést (lásd: A zsidók már Janus Pannoniust sem tisztelik).
Pénteken, amikor átadták a díjat két igazi költőfejedelemnek, a libanoni Adonisnak és a francia Yves Bonnefoy-nak, összefoglaltuk, miért nem lett és lehet ebből rangos nemzetközi kitüntetés.
Adonis olvas
Fotók: Németh Dániel
Többek között azért sem, mert borzasztó kínos, hogy mindent Szőcs Géza csinál: „nem csupán az ötletgazda, hanem ő a díjat hivatalosan alapító Magyar PEN Club elnöke, továbbá a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíj Alapítvány kuratóriumának elnöke, és ha már arra járt, beült az öttagú zsűribe is. És ha már beült, akkor nyilván ott is ő lett az elnök”.
Neki egyedül is megy
Hétfőn a vízivárosi Kapucinus házban ünnepelték a díjazottat. Yves Bonnefoy nem tudott eljönni, a pécsi díjátadó után egészségügyi okokból hazautazott. Bár a sztárvendégek biztosan vonzottak volna látogatókat, mégis egy kis pincében tartották a rendezvényt, ráadásul elvileg zárt körben.
Alig fértek el
De legalább a kiválasztottak fotózkodhattak a mindig virágos kedvű Depardieu-vel. Csak úgy röpködtek a szelfik, és a mester még Monsieur Szőccsel is összeállt pár képre.
Dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere saját testi épségét veszélyeztetve, kanyarból fotózott.
A tüneményes Adonis jobbján tolmácsa, Tüske László arabista, az OSZK új főigazgatója. Ő szerkesztette a költő első magyar nyelvű válogatott kötetét, amely a díj melléktermékeként – és legfőbb jótéteményeként – most megjelent.
Hobo azzal aratta a legnagyobb sikert, hogy nagyon mély hangja van.
És miután Hobo magyarul, Depardieu franciául, Adonis pedig arabul olvasta fel ugyanazt a verset, Szőcs Géza felpattant, és az utolsó szavakat elmondatta velük egymás után, miközben saját maga karmesterré változott. A videó minőségéért elnézést kérünk, nem készültünk rá, de ezt muszáj volt megörökíteni.
Az megvan, amikor egy sámán körbetáncolja a Parlamentben a Szent Koronát? Az abszurd videó két éve bejárta a netet, és Adigzsi, a tuva sámán kis időre híres lett. De ez mintha nem tűnne elégséges indoknak, hogy fellépjen egy költészeti díj ünnepségén. A backstage-ben röhécselők szerint ő Depardieu unokatestvére, akit most akar befuttatni. Bár az állítás igazában kételkedünk, ennél épeszűbb magyarázatot egyelőre nem találtunk.
Aki megzavarodott volna a sámán révületbe forduló produkciójától, Szőcs Géza pálinkájával nyugtathatta magát. Egészségünkre.
Balázs Attila építőipari cége egy pillanatot sem várt: ahogy megjelent a XV. kerületi lakópark megvalósításának kiemelt státuszáról szóló kormányrendelet, elkezdte a földmunkákat a Pólus Center mellett. Ezzel eldőlt, hogy 65 méteres toronyházakat húznak fel a Szilas-patak mentén.
„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” – énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.
A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.
Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.
Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.
A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.
A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.
Amikor a 18. század második felében a barokk szerteágazó és szövevényes többszólamúsága helyett a világosabb struktúra és az érzelmesség jött divatba, Carl Philipp Emanuel híresebb volt az apjánál, akit ma a nagy Bachnak nevezünk.
Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.
