„A tejesség igénye” – Neil Gaiman író

A termékeny sci-fi és fantasyírótól, az Amerikai istenek, a Csillagpor és a Sandman-képregények szerzőjétől most épp egy mesésen illusztrált gyerekkönyv, a Szerencsére a tej jelent meg magyarul. Gaiman közvetlen kapcsolatot ápol az olvasókkal, és ez nem üres duma – hivatalos úton szinte lehetetlen elérni, de a weboldalán hozzá intézett kérdések valóban eljutnak hozzá. Mi is itt vettük fel vele a kapcsolatot, hogy aztán telefonon beszélgessünk.

Magyar Narancs: A Szerencsére a tej apafiguráját elrabolják a földönkívüliek, pedig csak tejért ugrott le a boltba. Erős a gyanúnk, hogy önéletrajzi utalásról van szó; szóval, rabolták már el földönkívüliek?

Neil Gaiman: Ki kell ábrándítanom: mind ez idáig egyetlenegyszer sem raboltak el földönkívüliek. Még csak olyan zöldek és glübősek sem, amilyenek a könyvben feltűnnek. Alien-mentes vagyok, ezt nyugodtan leírhatja. És azt is, hogy a Szerencsére a tejet best of válogatásnak szántam. Zöld és glübős alienek, kalózok, hőlégballonban repkedő dinoszauruszok, vámpírok – szóval az összes klassz dolgot, ami csak egy tejért leugró apával megeshet, egyetlen mesébe akartam sűríteni.

MN: A Men in Black című film óta tudjuk, hogy kik a köztünk élő, hírességnek álcázott földönkívüliek (Stallone, Lucas, Spielberg stb). Mint a téma szakértőjének, nyilván önnek is megvannak a tippjei…

NG: Ami a mai sztárokat illeti, egy tippem van, de az holtbiztos: George Clooney. Aki ennyire menő, az több mint gyanús. A tökéletes külső mögött alighanem egy apró földönkívüli dolgozik éjt nappallá téve. A dizájn maga a tökély, a jóképűség emberileg szinte elképzelhetetlen csúcsa. Otthon, ha senki sem látja, az alien, akit George Clooney-ként ismerünk, leveti tökéletes álcáját, és kibújik belőle egy óriáspolip.

George Clooney?

 

MN: Hol gyerekeknek ír, hol felnőtteknek. Előfordulnak korhatárproblémák?

NG: A gyerekeknek elég jó érzékük van ahhoz, hogy kiszúrják, mi a nekik való olvasnivaló, és mi az, amit jobb, ha messze elkerülnek. Hál’ istennek egyetlen olyan esetről sem tudok, hogy egy 8 éves maradandó lelki sérüléseket szenvedett volna, mert belelapozott az Amerikai istenekbe.

MN: Melyik könyvét tartja a legrémisztőbbnek?

NG: Tapasztalataim szerint a felnőttekre a Coraline hozza a legnagyobb frászt. Többen is jelezték, hogy olvasás közben a legsötétebb gyermekkori félelmeiket élték újra. Érdekes, mert a gyerekek szimpla kalandtörténetként olvassák. Őket viszont a Farkasok a falban első fele szokta úgy istenigazából megijeszteni. Farkasok élnek a ház falában, de a könyv első felében nem látni őket, csak árnyékok, neszek jelzik, hogy a közelben vannak. De a legijesztőbb az egészben, hogy a felnőttek nem hisznek a gyereknek. Nem a farkas, hanem a szülők bizalmatlansága az igazán ijesztő. Gyerekfejjel nincs is ennél rémisztőbb.

Coraline

 

MN: Nemcsak a falban lakó farkasok, de mint azt munkássága is bizonyítja, a temetők is közel állnak a szívéhez. Melyik a kedvence?

NG: A napokban sétáltam egy jót a londoni Highgate temetőben. A város és a vidék találkozásánál fekszik. Vadregényes temető; nagy kedvencem. De ha a southsea-i zsidó temetőben helyeznének örök nyugalomra, a nagyszüleim mellett, azt sem ellenezném. Szeretem a temetőket, szeretem, hogy a halottak közt demokrácia van. Bármire is vitted az életben, akármilyen nagy ember voltál, a vége akkor is ez – erre emlékeztetnek a temetői séták.

MN: Mi legyen a sírfelirata?

NG: Csak semmi kacifántos. „Rejtélyes körülmények között eltűnt. Halottnak nyilvánították. Tartózkodási helye ismeretlen. Minden valószínűség szerint életben van.” Valami ilyesmi.

MN: A Szerencsére a tejet sokan Roald Dahl gyerekkönyveihez hasonlítják. Nemrég ön is szóba hozta Dahlt, igaz, egészen más kontextusban. A diskurzus arról folyt, vajon antiszemita volt-e az író.

NG: Nem hiszem, hogy antiszemitának született volna, de az igaz, hogy idős korára megőrült egy kicsit. Vénségére kibukott belőle a bigott, és amiket mondott, arra nincs mentség. Azért dobtam fel a témát, mert idegesítettek azok a megjegyzések, miszerint Dahl támogatta volna Hitlert. Nem, nem támogatta. Harcolt a világháborúban, vadászpilóta volt, Washingtonban a brit hírszerzésnek is dolgozott, szóval aktívan harcolt Hitler ellen. Aztán amikor megöregedett, kötekedő vénemberré vált. Mintha elmentek volna otthonról. Alkonyati éveiben boldog-boldogtalanba belekötött.

MN: Zavarja a műélvezetben, ha az alkotóról kiderül, hogy nem volt éppen makulátlan jellem?

NG: Jó kérdés, mert mi van, ha Homéroszról kiderül, hogy szörnyeteg volt? Szeretném-e Shakespeare műveit, ha Williamről napvilágot látna valami fertelmes dolog? Igen, szeretném. Anglia legvitatottabb művésze Eric Gill, a híres szobrász és betűtervező. A szobrai ott díszelegnek a BBC székházán, és ő tervezte a Gill Sans betűtípust, amit mindenki használ, ott van az ön számítógépén is. A szobrok és a betűk egy olyan ember művei, akiről bebizonyosodott, hogy szexuális viszonyt folytatott a lányaival, továbbá erős a gyanú, hogy ugyanezt tette a fiával és talán még a kutyájával is. Megveted az embert, de ettől még a betűtípus marad, és semmit sem veszít a szépségéből.

Eric Gill: Inter ubera mea (Song of Solomon 1.17)

 

 

B-oldal - Ami az interjúból kimaradt

magyarnarancs.hu: Azt nyilatkozta, hogy nincsenek a munkaerőpiacon hasznosítható képességei. Minthogy a kalózok visszatérő szereplői a történeteinek, elkerülhetetlen a kérdés: egy kalózhajón hasznát vennék valamilyen minőségben?

Neil Gaiman: Lényeges kérdés, bontsuk is ketté a dolgot. Először is, ha egyszer elszegődnék egy kalózhajóra, csakis olyan munkát vállalnék, hogy senkit se kelljen megölnöm, és ha egy mód van rá, engem se öljön meg senki. Ez alap. Ami pedig a képességeimet és a munkaerőpiacot illeti, nos, azt hiszem, egy kalózhajón mégiscsak ellenék valahogy. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy egész jó hajószakács lenne belőlem. A kalózok igényeinek, azt hiszem, meg tudnék felelni. Magasabb besorolású éttermekkel azért nem próbálkoznék.

magyarnarancs.hu: Ki minden idők legvagányabb kalóza?

NG: Minden idők legmenőbb kalóza Anne Bonny, mert nő volt. Egy női kalóz. Egy kalózlady. Férfiak közt bizonyította rátermettségét, sokkal jobb kalóz lett, mint bárki a férfiak közül. Ugyanez elmondható Anne Bonny kortársáról, illetve kortársnőjéről, Mary Readről is. Nekik köszönhető, hogy nemcsak kalózkirályokról, de kalózkirálynőkről is beszélhetünk.

magyarnarancs.hu: Vonzzák a női kalózok?

NG: Már hogyne vonzanának! Sokkal izgalmasabbak, mint a férfi kalózok. És a sorsuk is rejtélyesebb. Nem igazán tudjuk, mi történt az említett hölgyekkel. Könnyen lehet, hogy megúszták a bitót, és békésen hazatértek Cornwallba. Rendes férjet fogtak, és soha nem említették, hogy előző életükben a nyílt vízen kalózkodtak.

magyarnarancs.hu: Ha már kalóznők, a történelmi alakok közül kinek tulajdonítaná a legnagyobb erotikus vonzerőt?

NG: Hm. Tudja, az erotika nálam fejben zajlik. Bárcsak rá tudnék mutatni olyasvalakire, mint például Casanova. Casanovával az a baj, hogy túl sokat élt. A tízkötetes önéletrajzából öt köteten át valóban ő a történelem legerotikusabb alakja, de még hátravan másik öt kötet. És ezekben, miután betölti a negyvenet, egyre csak hízik, és amikor már képtelen mindenkit lefektetni, akit csak megkíván, és már a pénisze sem az a nemzetközileg elismert, hatalmas és mennydörgő szerszám, mint fénykorában, nos, onnantól ez már egy másik, egy meglehetősen szomorú sztori. Ellenben nagy rajongója vagyok Rochester grófjának, John Wilmontnak, a restauráció korabeli nagy költőnek. Csodálatos verseket írt, ám ezek nagy része annyira trágár költemény volt, hogy a többségüket egészen az 1980-as évekig nem lehetetett kiadni eredeti formájukban. Akkora disznóságokat írni, hogy azok több mint 300 éven át megbotránkoztassák az embereket – ezt nevezem, ez ám a teljesítmény! A The Imperfect Enjoyment című verse a valaha írt legköltőibb megfogalmazása a korai magömlésnek. Az angol nyelvű irodalomban párját ritkítja.

magyarnarancs.hu: A kortárs költők közül ki érhet Rochester grófjának nyomába?

NG: Az egyetlen terület, ahol nagy restanciáim vannak, a kortárs erotika és pornográfia világa. Igaz, nem is nagyon érzem szükségét a felzárkózásnak, hiszen boldog házasságban élek Amanda Palmerrel.
false

magyarnarancs.hu: Gyakran fel is lép a felesége koncertjein. Könnyen megy a színpadi éneklés?

NG: Az első alkalommal a kínok kínját éltem át. Amanda nem hagyott kibúvót, nem volt mese, csinálnom kellett. Számára felfoghatatlan volt, hogy létezik olyan élőlény a Földön, akinek a színpadon való éneklés nem az élvezetek netovábbját jelenti. Nincs mit szépíteni: rettegtem. Ha látott már embert, aki szörnyen érzi magát a bőrében, és azt kívánja, bárcsak elnyelné a föld… Ha megnézi a videót, egy látványosan ideges férfit fog látni a mikrofonnál; egy helyben hullámzó mozgást végzek ökölbe szorított kezekkel, miközben Peter Cook és Dudley Moore szerzeményét éneklem a szép templomi környezetben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korábbi interjúnk Neil Gaimannel itt olvasható.