„A remekmű elkészült, de mi legyen a hozzá méltó jó cím? Bizony, ez többnyire súlyos gond. A mű címe akkor jó, ha érdeklődést kelt. Valamit megsejtet a mű tartalmából, de egészen nem mond ki semmit sem. Azonkívül nem lehet túl hosszú. Azonkívül legyen könnyen megjegyezhető. De ne legyen sablonos mégse. De azért különcködő se legyen nagyon. És lehetőleg ritmusa is legyen, akkor jó igazán.” Egyik humoreszkjében a néhai Tabi László morfondírozott ekképp a címadás örök nehézsége felett, amely nemcsak az önérzetes szerzők, de gyakran bizony az alázatos fordítók számára is komoly gondot jelent.
Legújabban J. D. Salinger kultregényének (The Catcher in the Rye, 1951) változó magyar címe jelzi, hogy mennyire fogós feladat egyszerre találó és autentikus címre lelni, s persze megküzdeni a régi, bejáratott cím emlékével. Gyepes Judit 1964-es címválasztása a Zabhegyező volt, s ez most, több mint fél évszázad múltán Rozsban a fogóra változik Barna Imre új magyarításában. Érzékletes és korántsem egyedi példa.
| ||
A címváltozás legkézenfekvőbb eseteit természetesen az évszázados klasszikusok körében lelhetjük fel, ahol több egymást követő fordítónemzedék veselkedett már neki a „magyar Shakespeare” vagy épp a „magyar Dosztojevszkij” nemes ügyének. Vegyük például az avoni hattyú The Taming of The Shrew című népszerű vígjátékát, amely a XIX. század első felében még a német nyelv közbejöttével fordult át magyarrá a legkülönfélébb címváltozatokban. Második Gászner avagy a megzabolázott feleselő – 1800-ból ezt az első címet jelzi a Világirodalmi Lexikon, hogy utóbb ily kacskaringósan alakuljon a címtörténet: A szerelem mindenre képes, A szerelem mindent véghez vihet, vagy: A megzabolázott akaratos. 1855-ben aztán uralomra jutott A makranczos hölgy, hogy a cím melléknevéből a XX. században kihulljon az archaikus „z”. S hogy végül Nádasdy Ádám kortárs fordításában ez a komplett cím tűnjön a szemünkbe: A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása.
Hasonló folyamaton Dosztojevszkij magyarított regényei is keresztülmentek: persze rövidebb időtávban és rövidebb címekkel. 1872-es regénye (Beszi) Az ördöngősök – Ördögök, míg az 1875-ös Podrosztok A siheder – A kamasz címváltó útját járta meg. S persze emlékezhetünk a Miskin herceg alakját életre hívó regény közelmúltbeli színpadi változatára a Katonában, ahol A félkegyelmű Idiótára változott – az eredeti Igyiot szellemében. S még egy pillanatra az oroszoknál és a színháznál maradva: Csehov utolsó színműve részben a németből való fordítás (Tóth Árpád munkája), részben a jóhangzás okán vésődött be Cseresznyéskertként a tudatunkba, hogy aztán nemrég megjelenjen a helytálló Meggyeskert cím, vagy épp a cirill betűs (bár valamiért egybeírt) eredeti: Bишнёвыйсад I. – a Szputnyik Hajózási Társaság 2011-es produkciójában.
| ||
.jpg "Magyar változat: nem pc")
Akadnak persze másként problematikus címek is, mondjuk olyanok, amelyek első változatukban még nem számoltak a politikai korrektség szempontjaival. Ilyen volt Agatha Christie 1939-es bravúrkrimije, amely Ten Little Niggers cím alatt jelent meg, s magyarul először A láthatatlan hóhér, majd a Tíz kicsi néger cím alatt került kiadásra. Az angol cím azután Ten Little Indiansre változott, s ennek szellemében már a krimiből forgatott filmet is Tíz kicsi indiánként vetítették a magyar mozik. Majd az „indians” megjelölés is problematikussá vált, s így egyelőre a Ten Little Soldiers cím tűnik véglegesnek, ám a magyar címalakulás idáig még nem követte az angolt.
Ritkán, de olykor azért egy-egy magyar mű címét is lecseréljük. Például Csiky Gergely társadalmi szatírája, A proletárok is címváltásra kényszerült, minthogy a proletárdiktatúra pozitívabb értéktartalmat tulajdonított a névadó rétegnek. Így aztán Ingyenélők, illetve Mákvirágok címen játszották Csiky tán legsikerültebb színművét. S bár ez már csak érintőlegesen tartozik tárgyunkhoz: olykor a szerepneveket is le kell cserélni ilyen-olyan szempontokhoz igazodva. Erkel Brankovics György című operájának hatvanas évek elején újraírt librettójában (mely a Frédi és Bénit magyarító makámamester, Romhányi József munkája volt) a főszereplő szerb despota egyik gyermekének nevét Gerőről – biztos, ami biztos – Gergőre igazították. Egészen más okból, ám a Così fan tutte szobalányát a magyar operaszínpadon Despina helyett sokáig Rosinának nevezték, s éppígy a sikamlós hangzást kerülendő lett tartósan Peacock a Koldusopera Peachumjéből. De ez már inkább a magyar prüdériatörténet kincsestárába való adalék.
