Az emberiség történetét egy marslakó szemszögéből szerette volna megírni a szerző, és ezzel máris egy magyar irodalmi hagyományhoz csatlakozott, hiszen a marslakó-irodalom egyik előfutára Szerb Antal; a Budapesti kalauz marslakók számára régóta bestseller a hozzánk látogató marslakók körében. Verhulst könyve azonban egészen másfajta recepcióra számíthat marsi körökben; e lendületesen mérges, pinás-pöcsös próza távolról sem kívánatos célállomásként festi le bolygónkat. Verhulst oly mértékben járatja le az emberiséget, hogy az illetékeseknek azonnal helyreigazítást kellett volna követelniük, és a legmenőbb marsi lapokban (Red People's Freedom, Mars Daily) elhelyezett cikkekkel bizonyítani, hogy NEM, az ember nem akarnok, gyilkos pöcs. Jöhetne az ellenkönyv is, a Daliás napok egy dicső bolygón, ám addig is nehéz Verhulsttal vitatkozni, aki bár természetesen túloz, íróként szíve joga, hogy az egész sztoriból - az ősember dilemmáitól az atombombáig - a gyilkos komédiát ragadja meg. Egysíkú történet ez, kevés csattanóval, a főhős nem javul meg, viszont ösztönei kiéléséhez egyre kifinomultabb technikákat talál. Ilyen könyvet rosszkedvében ír az ember, ha elhagyta a nője, vagy sok vérengzést mutat a híradó - a düh kicsit túl is pörög, kevesebb papírral ugyanoda jutottunk volna, s fából is több marad. Másrészről viszont ott a kolléga, a marslakó-irodalom nagy hazai művelőjének sorsa - ékes bizonyítékául annak, hogy Verhulstnak igaza van: ezt, emberek, elkúrtuk!
Fordította Szita Szilvia. Európa, 2012, 161 oldal, 2500 Ft
