Menyhért Anna Vándorlány és az elvarázsolt Kisváros című képes meseregényében mintha egy külső narrátor beszélne, mégis inkább a címszereplő kislány fantáziavilágába kalauzol. Magyarország egyik legszerencsésebb gyerekéről van szó, hiszen nemcsak jól néz ki, de gyanúsan jól is érzi magát: "Szép volt a lány, sudár az alakja, sötét a szeme, sötét a szempillája, rózsás az arca, gesztenyeszín a haja. [...] Szerette a családját, szerette a barátait, szerette az életét. Szeretett vendégségbe menni, szerette a gondolkodást, a szépítkezést, a mozgást, az olvasást." Minden tanító néni álma egy ilyen kislány, aki egyszerűen olyan tökéletes, hogy már érdektelen, ha pedig mégis – ahogy az első és az utolsó fejezet utal rá – maga Vándorlány az elbeszélő (kissé eltávolodva magától), akkor az önképpel lehetnek gondok (ajánlanám a szülőknek az iskolapszichológus felkeresését).
Különben jó hangulatú, fordulatos, váratlan ötletekben sem szegény könyv a Vándorlány, ami ráadásul meglehetősen trendérzékenyen emel be fantasztikus elemeket egy klasszikus, a népmeséket is megidéző térbe – Balogh Andrea szép illusztrációi pedig ebben a posztnépmesei hangulatban hasznos társai a szövegnek.
Az elnéptelenedő Kisváros, az Ittfoglak Fogadó vagy a céklamadár emlékezetes pontjai a kötetnek, kár, hogy a mese többi része nem tud felnőni melléjük. Vándorlány, mint mondtuk, nyomasztóan tökéletes, Góri, Nagyfiú és a többiek inkább laposak, az óriásnő látványos, de nincs jól kidolgozva, a mese végén feloldandó átok okának keresése pedig izgalmasabb, mint maga a feloldás. És azért néhány suta mondat benne maradt a szövegben, ami a gyerekeket talán kevésbé, a felnőtteket annál inkább zavarhatja (például "Miattad járják ezt a kálváriát!"). Mindezzel együtt is szórakoztató olvasmány a Vándorlány, amiből ha nem is marad meg más, csak a cékla, egy-két nyári délután eltöltéséhez bármelyik gyereknek javallható.
Pagony, 2012, 94 oldal, 2690 Ft
