A remek kivitelt - igényes tördelés, a megértést segítő, a főszöveg állításait korabeli dokumentumokkal illusztráló keretes írások, pazar képanyag - tekinthetjük a honi könyvkiadás egyfajta törlesztésének is, amely, mint a szerkesztő, Romsics Ignác a bevezetőben megjegyzi, alig-alig vett tudomást a nagy háború befejezésének két évvel ezelőtti 90. évfordulójáról. Pedig egy a következményeiben máig ható történeti eseményről van szó - s hogy az I. világháború értelmezése mennyire nem lezárt folyamat, arra éppen a Németországban 2004-ben (vagyis a háború kitörésének 90. évfordulójára) kihozott Az első világháború is példa lehet. Ezúttal azonban elsősorban nem a magyar és a német kiadók lehetőségeiről, a két piac eltérő kapacitásáról van szó, hanem a történelemhez, a nemzeti múlthoz való viszonyról.
A gond persze nem a kínálati oldalon van: Magyarországon is fölkészült történészek sora közli rendszeresen kutatásainak eredményeit, ráadásul a kifejezés legjobb értelmében vett világos, közérthető stílben. Hogy aztán ezek az eredmények nem lesznek közéleti viták tárgyai, vagy - horribile dictu - a legjobb egyetemi tanszékeket leszámítva az oktatás különböző szintjeit alig is érik el, az mindenekelőtt a történeti köztudat máig masszív mítoszaival, tévhiteivel, s az ezeket folyamatosan tápláló önigazoló mentalitással és szelektív "emlékezettel" magyarázható.
Németországban a Vergangenheitsbewältigung - a "múltleküzdés" - jegyében azonban adott a keresleti oldal is. Ez magyarázza az itt tárgyalt összeállítás jellegét is, amennyiben a szerzők többsége nem szaktudós, hanem a német nyelvterület etalon magazinjának, a Spiegelnek a munkatársa; a közölt írások java is ott jelent meg először, a tanulmánygyűjteményt pedig a lap két szerkesztője gondozta.
Az első világháború iránti (újból támadt) érdeklődés természetesen nem a véletlen műve Németországban; hiszen a "múltleküzdés" célja a náci múlttal való társadalmi szembenézés. Hitler nem a véletlen műve, nem a német történelem üzemzavara volt, hanem szerves folytatása az első világháborúhoz vezető vilmosi hódító törekvéseknek, és a kudarcot követő revánsvágynak - ez a markáns állítás több helyen is megjelenik a könyvben. (Jellemző, hogy a háború előtti Németországot sújtó nagyhatalmi elszigetelési politikával mint a császári agresszív politika egyik kiváltó okával egy oxfordi hadtörténész, Hew Strachan foglalkozik részletesen.) A Spiegel-kötet írásai rendre a két világháború folytonosságát hangoztatják, amivel lényegében az 1950-es évek végén kezdődött, de manapság is élő interpretációs vitát folytatják - ami ugyanakkor egyre kevésbé vita abból a szempontból, hogy mindinkább elfogadott nézet a XX. század első felét egyetlen nagy egységben "a második harmincéves háború" periódusaként kezelni.
A Spiegel-összeállítás dezillúziós múltszemlélete elvétve önostorozásba csap át. Más kérdés, hogy azok a részek, amelyek például az Endlösunghoz vezető hosszú folyamatot érzékeltetik (a németországi zsidók elgázosításáról először Vilmos császár kezdett fantáziálni), simán elbírják a keserű kiszólásokat. Másfelől a műfajból következően sem annyira idegen az ilyesfajta - a kötetben egyébként ritka - érzelmi kitérő: ez a fajta színvonalas ismeretterjesztés sokkal inkább megengedi a merészebb állításokat, mint például a szaktörténészek munkáit közlő Magyarország az első világháborúban.
A magyar kötet tanulmányai éppen ezért elsőre kevésbé tűnhetnek izgalmasnak - holott azok, még a kifejezetten szikár stílusban írt hadtörténeti összefoglalók is. (Mint mondjuk az alábbi, katonásan pattogó mondat: "A vezérkarok egyik legfontosabb békebeli tevékenysége, hogy valamennyi számba jöhető ellenség ellen haditervet dolgoznak ki és azokat rendszeresen karbantartják.") A német publicistaszerzőkkel ellentétben nincsenek éles megfogalmazások; a következtetések levonását a szerzők az olvasóra hagyják. De attól, hogy például ifj. Bertényi Iván hűvös távolságtartással elemzi Tisza István miniszterelnök véleményváltozásait a háborúról, még egyértelműen kiderül, tényleg csodálni kell-e a magyar miniszterelnök "békepártiságát" - hogy egy feltámadt mítoszra utaljunk. A történelemben nincs "mi lett volna, ha" - szokás mondogatni. Ám annak a fölmutatása, hogy létezett-e alternatíva, és hogy annak az elszalasztása mennyiben súlyosbította az utóbb elkerülhetetlennek ítélt katasztrófát, nemcsak jogos, hanem kívánatos is - pontosan ezt teszi Hajdu Tibor, aki többek között a Monarchia veszteségminimalizálásának elmulasztott lehetőségéről ír. Romsics Ignác és Romsics Gergely tanulmányai pedig nemcsak a tárgyválasztásuk miatt kiemelendők (az alsóbb néposztályok miként élték meg a háborút, illetve a világháborút hogyan őrizte meg az egyes társadalmi rétegek emlékezete), hanem mert témaérzékenységük a német múltat földolgozó Spiegel-kiadvány megállapításainak ismeretében még nyilvánvalóbb: az "össznemzeti háborús lelkesedés", a világháborús kiadványok e kedvelt toposza utólagos (jellemzően húszas évekbeli) konstrukció. Az alsóbb társadalmi csoportok jobbára a bizonytalan jövő miatti félelemmel fogadták a háború kitörését, a kollektív nacionalista eufória mindenekelőtt a városi értelmiséget és hivatalnokréteget fertőzte meg - nem csoda hát, ha a korabeli írott közforrások (újságok, röplapok stb.) kizárólag ezt tükrözik. A gond az, ha e hazug konstrukciók nemzedékek múlva is kábítani képesek jelentékeny társadalmi csoportokat - példáért nem kell messzire menni.
Stephan Burgdorff-Klaus Wiegrefe (szerk.): Az első világháború. Fordította: Pruzsinszky Sándor. Napvilág, 2010, 316 oldal, 3900 Ft
Romsics Ignác (szerk.): Magyarország az első világháborúban. Kossuth - Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2010, 200 oldal, 7500 Ft
