Könyv

El kellett volna menned

  • Kránicz Bence
  • 2017. december 9.

Könyv

Daniel Kehlmann új kisregényének közepén van egy jelenet, amelyből kiderül: narrátor hősünket és feleségét legfeljebb már csak az köti össze, hogy egyaránt nem értik és nem is igen érdekli őket, miről beszél négyéves kislányuk, efölött érzett közös bűntudatuk viszont még távolabb löki őket egymástól. A Karinthy-féle „kellemesen berendezett családi pokol” hasonló helyzetei adnák meg a súlyát a német kedvenc új kötetének, ám Kehlmann nem éri be ennyivel, és egy másik pokolba kalauzolna inkább. A ház ugyanis, ahol e szomorú família a vakációját tölti, el van átkozva, ősi teuton szellemek kísértik, kijutni pedig csak nem sikerül. Menni egyedül befelé lehet az elmének azon tartományaiba, ahol már az őrület honos.

Megszokhattuk, hogy a még mindig csak negyven körüli Kehlmann olyan rutinnal mesél és szerkeszt, mint egy korosodó írófejedelem. A naplóformában közölt, de az elbeszélő foglalkozása miatt forgatókönyvrészletekkel, majd a borzalom szülte segélykiáltásokkal tarkított sztori biztos kézzel megírt szöveg. A kísértettörténet műfaji elemei viszont a szerzőhöz méltatlanul elnyűttek, porosak, és egy olyan Stephen King-novellához teszik hasonlatossá a könyvet, amit már maga King is a Ragyogás utánérzéseként írt meg. Az az érzésünk, Kehlmann írói alkatától nagyon messze áll a horror: persze, tudja működtetni ezeket a sémákat, de finom, polgári attitűdjébe nem fér bele az alászállás a téboly birodalmába. Fölényes műveltsége és ragyogó stílusérzéke folytán bármiről tudna írni egy színvonalas lektűrt az igényes kultúrafogyasztó középosztálynak, de ha tényleg elgondolkodik a témáján, tud ennél sokkal jobbat is. A sikeres szerzőknek viszont termelniük kell, ezért minden A világ fölmérésére jut egy Hírnév vagy egy El kellett volna menned. Tévedés ne essék, azért nem fáj senkinek, hogy Kehlmann most a horrorral tett próbát.

Fordította: Fodor Zsuzsa. Magvető, 2017, 96 oldal, 2499 Ft

Neked ajánljuk