Könyv

Ismeretlen vizeken

Cecilie Enger: Fehér térkép

Kritika

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

A cselekmény nagy része a délnyugat-norvégiai Haugesund kikötővárosban játszódik. Az egyes szám harmadik személyű narráció a kronologikus sorrendben rögzített eseményeket Bertha Torgersen szemével láttatja. A könyv három részre, azon belül összesen 42 fejezetre oszlik. A leghosszabb, a szöveg kétharmadát kitevő első rész kettejük megismerkedését és lassú egymásra találását mutatja be. A második részben már a hajótársaság közös vezetését látjuk, annak minden kockázatával és felelősségével. Az utolsó rész az öregkorukba enged egy rövid bepillantást.

Bertha Torgersen hamar félárva lesz, anyja a húga születésekor a csecsemővel együtt halt meg. A család meglehetősen szűkösen él, és Bertha, noha alig tud úszni, a tengerre vágyik. Nagyon fiatalon, egy üzletben dolgozva ismeri meg a nála pár évvel idősebb, különc megjelenésű, és az eladáshoz remekül értő Hannát, aki magabiztosságával és hozzáértésével azonnal mély benyomást tesz rá.

Ez az a korszak, amikor a nőemancipáció első jelei már látszanak: a nők egy része otthonon kívüli munkát vállal, önállóan dolgozik, és saját jövedelmet szerez. Így (noha, mint a kislány Berthának is feltűnik, kevesebbet keresnek, illetve csak a kevesebbet fizető munkákhoz juthatnak hozzá) nem a korai férjhez menés lesz a nők egyetlen útja. A kényszer enyhülése megijeszti a férfiasságukban bizonytalan férfiakat. Többször szembesülünk a szövegben a nemek „összekeveredése” miatt jajongó diskurzussal, amely nemcsak az úgynevezett egyszerű embereknek, hanem az újság­íróknak, prédikátoroknak, orvosoknak, politikusoknak is sajátjuk. E „zavar” egy ijesztő megnyilvánulása a nemek szerint szigorúan elkülönülő öltözködési szabályok áthágása, holott a renitensek ekkor még csak kabátot, inget és kalapot öltenek, nadrágos nőkről ekkor még szó sincs. (Legfeljebb a négy fal között.) Hanna azonban a haját is rövidre vágatja, sőt dohányzik is. Bertha és Hanna számára azonban – egy olyan férfi segítségével, aki képes a tehetségükre helyezni a hangsúlyt – megnyílik az önfeláldozó feleségszerep és a megkeseredett vénkisasszonylét helyett egy harmadik út.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.