Könyv

Ismeretlen vizeken

Cecilie Enger: Fehér térkép

Kritika

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

A cselekmény nagy része a délnyugat-norvégiai Haugesund kikötővárosban játszódik. Az egyes szám harmadik személyű narráció a kronologikus sorrendben rögzített eseményeket Bertha Torgersen szemével láttatja. A könyv három részre, azon belül összesen 42 fejezetre oszlik. A leghosszabb, a szöveg kétharmadát kitevő első rész kettejük megismerkedését és lassú egymásra találását mutatja be. A második részben már a hajótársaság közös vezetését látjuk, annak minden kockázatával és felelősségével. Az utolsó rész az öregkorukba enged egy rövid bepillantást.

Bertha Torgersen hamar félárva lesz, anyja a húga születésekor a csecsemővel együtt halt meg. A család meglehetősen szűkösen él, és Bertha, noha alig tud úszni, a tengerre vágyik. Nagyon fiatalon, egy üzletben dolgozva ismeri meg a nála pár évvel idősebb, különc megjelenésű, és az eladáshoz remekül értő Hannát, aki magabiztosságával és hozzáértésével azonnal mély benyomást tesz rá.

Ez az a korszak, amikor a nőemancipáció első jelei már látszanak: a nők egy része otthonon kívüli munkát vállal, önállóan dolgozik, és saját jövedelmet szerez. Így (noha, mint a kislány Berthának is feltűnik, kevesebbet keresnek, illetve csak a kevesebbet fizető munkákhoz juthatnak hozzá) nem a korai férjhez menés lesz a nők egyetlen útja. A kényszer enyhülése megijeszti a férfiasságukban bizonytalan férfiakat. Többször szembesülünk a szövegben a nemek „összekeveredése” miatt jajongó diskurzussal, amely nemcsak az úgynevezett egyszerű embereknek, hanem az újság­íróknak, prédikátoroknak, orvosoknak, politikusoknak is sajátjuk. E „zavar” egy ijesztő megnyilvánulása a nemek szerint szigorúan elkülönülő öltözködési szabályok áthágása, holott a renitensek ekkor még csak kabátot, inget és kalapot öltenek, nadrágos nőkről ekkor még szó sincs. (Legfeljebb a négy fal között.) Hanna azonban a haját is rövidre vágatja, sőt dohányzik is. Bertha és Hanna számára azonban – egy olyan férfi segítségével, aki képes a tehetségükre helyezni a hangsúlyt – megnyílik az önfeláldozó feleségszerep és a megkeseredett vénkisasszonylét helyett egy harmadik út.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk