Könyv

Ismeretlen vizeken

Cecilie Enger: Fehér térkép

Kritika

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

A cselekmény nagy része a délnyugat-norvégiai Haugesund kikötővárosban játszódik. Az egyes szám harmadik személyű narráció a kronologikus sorrendben rögzített eseményeket Bertha Torgersen szemével láttatja. A könyv három részre, azon belül összesen 42 fejezetre oszlik. A leghosszabb, a szöveg kétharmadát kitevő első rész kettejük megismerkedését és lassú egymásra találását mutatja be. A második részben már a hajótársaság közös vezetését látjuk, annak minden kockázatával és felelősségével. Az utolsó rész az öregkorukba enged egy rövid bepillantást.

Bertha Torgersen hamar félárva lesz, anyja a húga születésekor a csecsemővel együtt halt meg. A család meglehetősen szűkösen él, és Bertha, noha alig tud úszni, a tengerre vágyik. Nagyon fiatalon, egy üzletben dolgozva ismeri meg a nála pár évvel idősebb, különc megjelenésű, és az eladáshoz remekül értő Hannát, aki magabiztosságával és hozzáértésével azonnal mély benyomást tesz rá.

Ez az a korszak, amikor a nőemancipáció első jelei már látszanak: a nők egy része otthonon kívüli munkát vállal, önállóan dolgozik, és saját jövedelmet szerez. Így (noha, mint a kislány Berthának is feltűnik, kevesebbet keresnek, illetve csak a kevesebbet fizető munkákhoz juthatnak hozzá) nem a korai férjhez menés lesz a nők egyetlen útja. A kényszer enyhülése megijeszti a férfiasságukban bizonytalan férfiakat. Többször szembesülünk a szövegben a nemek „összekeveredése” miatt jajongó diskurzussal, amely nemcsak az úgynevezett egyszerű embereknek, hanem az újság­íróknak, prédikátoroknak, orvosoknak, politikusoknak is sajátjuk. E „zavar” egy ijesztő megnyilvánulása a nemek szerint szigorúan elkülönülő öltözködési szabályok áthágása, holott a renitensek ekkor még csak kabátot, inget és kalapot öltenek, nadrágos nőkről ekkor még szó sincs. (Legfeljebb a négy fal között.) Hanna azonban a haját is rövidre vágatja, sőt dohányzik is. Bertha és Hanna számára azonban – egy olyan férfi segítségével, aki képes a tehetségükre helyezni a hangsúlyt – megnyílik az önfeláldozó feleségszerep és a megkeseredett vénkisasszonylét helyett egy harmadik út.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.