Interjú

„Ellensúlyozni a poénokat”

Ben Miller színész, humorista, író

Könyv

Fizikát tanult, egy darabig még tanított is, később azonban a humor és a színészet felé fordult. Rowan Atkinsontól és Dickenstől egy­aránt sokat tanult, az elmúlt néhány évben több mint tíz gyerekkönyvet írt, és még A Bridgerton család forgatási szüneteiben is a meséin dolgozott. Magyarul megjelent kötetei apropóján beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Mesélne egy kicsit a gyerekkoráról? Voltak olyan film- és könyvélményei, amelyeknek meghatározó szerepük lehetett abban, hogy színész, később pedig író lett?

Ben Miller: Nagyon boldog gyerekkorom volt, rengeteget olvastam. A szüleim mindketten angoltanárok voltak, és sok könyvünk volt otthon, ráadásul egy kiváló könyvtár is volt a kisvárosban, ahol felnőttem. Imádtam a fantasy történeteket, mindig is nagy rajongója voltam J. R. R. Tolkiennek. De nagyon szerettem Milne Micimackóját is, rendkívül viccesnek találtam, főleg a szereplői miatt. Ezek voltak az első nagy kedvenceim, de kedveltem a tündérmeséket is. Különösen az európai gyökerű történeteket, amelyek természetesen elsősorban a Grimm fivéreknek köszönhetően jutottak el hozzám. Televíziót viszonylag keveset néztem gyerekként, mivel a szüleim nem engedték. Legfeljebb a híradót nézhettem meg velük, illetve vígjátékokat és sok komédiát. Ez is közrejátszhatott abban, hogy később, már egyetemistaként én is elkezdtem a humorral foglalkozni. Előbb különféle tévéműsoroknak írtam szkeccseket, majd jött a saját, Alexander Armstronggal közösen írt és előadott műsorom, a The Armstrong & Miller Show. Akkor fordultam a filmszerepek és a színészet felé, amikor ez a műsor véget ért. Aztán nagyjából tíz évvel ezelőtt elkezdtem írni az első gyerekkönyvemet.

MN: Egyik könyvét a szüleinek ajánlotta. Gyerekként gondolt arra, hogy hozzájuk hasonlóan esetleg önből is tanár legyen?

BM: Nem akartam tanár lenni, mivel egyáltalán nincs türelmem. Viszont érdekes, hogy egy darabig mégis tanítottam, amikor fizika szakos egyetemista voltam. Egészen a PhD-képzésig eljutottam, ahol követelmény volt, hogy én is tartsak órákat fiatalabb hallgatóknak. Gyorsan rájöttem, hogy nem ez lesz az én utam.

 
Fotó: Faye Thomas

MN: Viszont akkoriban jött be az életébe a nyilvánosan művelt humor…

BM: A Cambridge Universityre jártam, ahol volt egy komikus csoport, a Footlights, ahonnan korábban olyan brit humoristák kerültek ki, mint a Monty Python vagy a The Goodies tagjai. Én is ott tanultam meg az írás és az előadó-művészet alapjait. Engem elsősorban a szkeccs komédiák műfaja érdekelt, ezek történetekre és figurákra épülnek. Érdekes, hogy a szkeccsek írása során megszerzett képességeimet később a gyerekkönyveknél is hasznosítani tudtam, hiszen ott is jó hősökre és izgalmas, pörgős történetekre van szükség. Egy gyerekkönyv esetében nem lehet négy fejezetet várni a cselekmény beindításával, már az első fejezet végén fel kell kelteni az olvasók érdeklődését.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.