Interjú

„Ellensúlyozni a poénokat”

Ben Miller színész, humorista, író

Könyv

Fizikát tanult, egy darabig még tanított is, később azonban a humor és a színészet felé fordult. Rowan Atkinsontól és Dickenstől egy­aránt sokat tanult, az elmúlt néhány évben több mint tíz gyerekkönyvet írt, és még A Bridgerton család forgatási szüneteiben is a meséin dolgozott. Magyarul megjelent kötetei apropóján beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Mesélne egy kicsit a gyerekkoráról? Voltak olyan film- és könyvélményei, amelyeknek meghatározó szerepük lehetett abban, hogy színész, később pedig író lett?

Ben Miller: Nagyon boldog gyerekkorom volt, rengeteget olvastam. A szüleim mindketten angoltanárok voltak, és sok könyvünk volt otthon, ráadásul egy kiváló könyvtár is volt a kisvárosban, ahol felnőttem. Imádtam a fantasy történeteket, mindig is nagy rajongója voltam J. R. R. Tolkiennek. De nagyon szerettem Milne Micimackóját is, rendkívül viccesnek találtam, főleg a szereplői miatt. Ezek voltak az első nagy kedvenceim, de kedveltem a tündérmeséket is. Különösen az európai gyökerű történeteket, amelyek természetesen elsősorban a Grimm fivéreknek köszönhetően jutottak el hozzám. Televíziót viszonylag keveset néztem gyerekként, mivel a szüleim nem engedték. Legfeljebb a híradót nézhettem meg velük, illetve vígjátékokat és sok komédiát. Ez is közrejátszhatott abban, hogy később, már egyetemistaként én is elkezdtem a humorral foglalkozni. Előbb különféle tévéműsoroknak írtam szkeccseket, majd jött a saját, Alexander Armstronggal közösen írt és előadott műsorom, a The Armstrong & Miller Show. Akkor fordultam a filmszerepek és a színészet felé, amikor ez a műsor véget ért. Aztán nagyjából tíz évvel ezelőtt elkezdtem írni az első gyerekkönyvemet.

MN: Egyik könyvét a szüleinek ajánlotta. Gyerekként gondolt arra, hogy hozzájuk hasonlóan esetleg önből is tanár legyen?

BM: Nem akartam tanár lenni, mivel egyáltalán nincs türelmem. Viszont érdekes, hogy egy darabig mégis tanítottam, amikor fizika szakos egyetemista voltam. Egészen a PhD-képzésig eljutottam, ahol követelmény volt, hogy én is tartsak órákat fiatalabb hallgatóknak. Gyorsan rájöttem, hogy nem ez lesz az én utam.

 
Fotó: Faye Thomas

MN: Viszont akkoriban jött be az életébe a nyilvánosan művelt humor…

BM: A Cambridge Universityre jártam, ahol volt egy komikus csoport, a Footlights, ahonnan korábban olyan brit humoristák kerültek ki, mint a Monty Python vagy a The Goodies tagjai. Én is ott tanultam meg az írás és az előadó-művészet alapjait. Engem elsősorban a szkeccs komédiák műfaja érdekelt, ezek történetekre és figurákra épülnek. Érdekes, hogy a szkeccsek írása során megszerzett képességeimet később a gyerekkönyveknél is hasznosítani tudtam, hiszen ott is jó hősökre és izgalmas, pörgős történetekre van szükség. Egy gyerekkönyv esetében nem lehet négy fejezetet várni a cselekmény beindításával, már az első fejezet végén fel kell kelteni az olvasók érdeklődését.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.