Magyar Narancs: Mesélne egy kicsit a gyerekkoráról? Voltak olyan film- és könyvélményei, amelyeknek meghatározó szerepük lehetett abban, hogy színész, később pedig író lett?
Ben Miller: Nagyon boldog gyerekkorom volt, rengeteget olvastam. A szüleim mindketten angoltanárok voltak, és sok könyvünk volt otthon, ráadásul egy kiváló könyvtár is volt a kisvárosban, ahol felnőttem. Imádtam a fantasy történeteket, mindig is nagy rajongója voltam J. R. R. Tolkiennek. De nagyon szerettem Milne Micimackóját is, rendkívül viccesnek találtam, főleg a szereplői miatt. Ezek voltak az első nagy kedvenceim, de kedveltem a tündérmeséket is. Különösen az európai gyökerű történeteket, amelyek természetesen elsősorban a Grimm fivéreknek köszönhetően jutottak el hozzám. Televíziót viszonylag keveset néztem gyerekként, mivel a szüleim nem engedték. Legfeljebb a híradót nézhettem meg velük, illetve vígjátékokat és sok komédiát. Ez is közrejátszhatott abban, hogy később, már egyetemistaként én is elkezdtem a humorral foglalkozni. Előbb különféle tévéműsoroknak írtam szkeccseket, majd jött a saját, Alexander Armstronggal közösen írt és előadott műsorom, a The Armstrong & Miller Show. Akkor fordultam a filmszerepek és a színészet felé, amikor ez a műsor véget ért. Aztán nagyjából tíz évvel ezelőtt elkezdtem írni az első gyerekkönyvemet.
MN: Egyik könyvét a szüleinek ajánlotta. Gyerekként gondolt arra, hogy hozzájuk hasonlóan esetleg önből is tanár legyen?
BM: Nem akartam tanár lenni, mivel egyáltalán nincs türelmem. Viszont érdekes, hogy egy darabig mégis tanítottam, amikor fizika szakos egyetemista voltam. Egészen a PhD-képzésig eljutottam, ahol követelmény volt, hogy én is tartsak órákat fiatalabb hallgatóknak. Gyorsan rájöttem, hogy nem ez lesz az én utam.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
