Látogatóban Hanna Krallnál

„Kitalált dolog nincs benne”

Könyv

Író, újságíró, a lengyel tényirodalom grande dame-ja. Tényregényeiben, riportjaiban, elbeszélé­sei­ben elsősorban a holokausztra és a holokauszt feldolgozására összpontosít, erőteljesen építve a személyes történetekre. Itthon nemrég jelent meg Maria H. emlékezik című műve. Varsói otthonában kerestük fel.

Hanna Krall több mint húsz kötete közül a legutóbbi időkig egyetlen jelent meg magyarul, emellett néhány rövidebb írását közölték folyóiratok, például a Nagyvilág vagy a Lettre International. A hazájában 1976-ban – az Odra folyóiratban, majd egy évvel később könyvként is – napvilágot látott Egy lépéssel az Úristen előtt (Európa, 1981) interjúalanya és főhőse Marek Edelman, a varsói gettófelkelés egyetlen, életben maradt parancsnoka, aki az egy évvel későbbi varsói felkelésnek is aktív résztvevője volt, s később kardiológusként dolgozott. Kiss Gy. Csaba a Közép-európai találkozások című könyvében elmeséli, hogy 1982-ben, a hadiállapot időszakában magánkezdeményezésre érkezett Hanna Krall Budapestre; a legendás Könyves Bandi Moszkva téri bódéjánál rendeztek afféle „földalatti” könyvbemutatót és dedikálást.

Véletlen találkozás

Krall a nappaliba kalauzol, ahol kézzel horgolt terítőre kikészített, fehér teáskészlet, erős tea és szilvalekvárral töltött linzer vár. Nagyon szép, régi darabok – muszáj megdicsérni. Kiderül, hogy nem véletlenül választotta ezt erre az alkalomra; a Maria H. emlékezikben szimbolikus szerepet kap egy hasonló készlet, a névadója annak, amelyik az asztalon van. Az egyes darabokat varsói olvasóitól és kiadójától kapta ajándékba. „Összeköti ez az írót az olvasóval” – mondja és feláll, hogy megmutassa a könyv francia kiadását.

Elmondom neki, hogy az emlékezetről írok és az emlékezet életben tartásáról. S hogy szerintem ennek a legjobb módja, ha személyes történeteket elevenítek fel. Ilyen történet az övé és Edelmané is, a kettejük találkozásáé. A róla szóló könyvet majd’ három évtizeddel a holokauszt után írta; arra kérem, mondja el, miért teltek el évtizedek, mire megszületett a könyv.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.