Korai, a nők testi szerelemhez való jogát hirdető merész verseit hamar megtagadta, hogy szándéka szerint egy új lelkiséghez vezető útra terelje kínzó vágyaktól gyötört, jobb sorsra érdemes olvasóit - és főként önmagát. Döntésével saját életét éppúgy zsákutcába vitte, mint művészetét, így maga is sokat tett azért, hogy a magyar irodalom megújításában játszott nem jelentéktelen szerepe ellenére a női szerzőkkel szemben amúgy is gyanakvó irodalomtörténet-írás kilökje a számon tartani érdemes írók sorából.
*
Ehrenthal Regina hetedik, utolsó, kései gyerekként született egy szegény, ortodox zsidó családban a csallóközi Érseklélen, ahonnét hamarosan Győrszigetre költöztek. Szigorú és zárkózott apja ritkán mutatta ki érzelmeit, még köszönni sem köszönt, "sem ha elment, sem ha hazajött, csak éppen az ünnepeken, vagy ha vendég volt ott. A családja tagjait hétköznapokon nem érdemesítette akkora figyelemre." Nem csoda, hogy a magányos hétéves gyerek szeretetével egy idős győri bencés pap felé fordult, aki felfedezte rendkívüli intelligenciáját, és franciára, németre, irodalomra tanítgatta. Útmutatóul egy Újszövetséget ajándékozott 11 éves tanítványának, aki saját vallásától amúgy is idegenkedett, hiszen a zord családi körben, héber nyelven elmondott péntek esti imákból egy szót sem értett. Ettől fogva éveken át a két hagyomány közt vívódott. Mivel a rokonok úgy vélték, előnyös külsejét és önfejű természetét egyaránt a bibliai ősanyákra emlékeztető nagyanyjától örökölte, saját érzékiségét, ami kudarccal végződő szerelmi kapcsolatokba hajszolta, egyre inkább zsidóságával kapcsolta össze. A tizenöt évesen Pesten szerencsét próbáló fekete szemű, hosszú fekete hajú, különös szépségű fiatal lány tehetségére sokan felfigyeltek.
Zseniális poétalány
Első, még konvencionális hangú verseskötetének megjelenését az az Eötvös Károly támogatta, aki a hírhedt antiszemita tiszaeszlári vérvádperben a vádlottak védőügyvédjeként a nemzetközi sajtóban is tiszteletet vívott ki magának. (Eötvös segítette az újságírói pályára is: ő vitte tárcaírónak az általa szerkesztett Egyetértés című folyóirathoz a húszéves lányt.) Versek című második kötetét, mely a nevét felkapottá tette, 1902-ben a hazai modern irodalom előfutára, a pályája csúcsán álló népszerű író és újságszerkesztő Bródy Sándor rendezte sajtó alá. "Ha küldelek százszor: / Százszor visszavárlak. / Amikor gyűlöllek, / Akkor is kívánlak" - írta Erdős Renée, a szelíd magyar (női) költészetben szokatlan, vakmerő hangon. A nietzsche-i felsőbbrendű ember, az "Übermensch" női párjának - a társadalmi kötöttségektől magát szabadnak nyilvánító, férfiak fölötti hatalmával élő és visszaélő kíméletlen démonnak szemszögéből írt versek Ady Endrét lelkes szavakra ragadtatták. Egyenesen "zseniális poétalánynak" nevezte az akkor huszonhárom éves költőnőt. Az sem kizárt, hogy Erdősnek a hagyományos női szereppel szakító, tabudöntő versei a századfordulón még eredetinek semmiképp nem mondható, konvencionális lírával próbálkozó Ady költészetére is megtermékenyítő hatással lehettek. Bródy Sándor, korának híres férfiszépsége, akit Móricz Zsigmond szerint "Isten a jókedvében teremtett", végzetesen beleszeretett. Három évig tartó, veszekedésekkel tarkított és a kíváncsi pesti szemek előtt folyt viharos szerelmük mindkettőjük életének meghatározó élménye lett. Amikor 1905-ben végleg szakítottak, mert Erdős nem volt hajlandó feleségül menni az elvált íróhoz (akinek ráadásul öt fia közül az egyik házasságon kívüli viszonyból született), Bródy szíven lőtte magát, s bár felépült, "soha meg nem gyógyult" többé: húsz év múlva boldogtalan, magányos emberként halt meg. Szakításuk okaira Erdős Renée az 1908-1928 között írt 'sök és ivadékok című, nyolc kötetből álló önéletrajzi regényciklusában igyekezett érthető magyarázatot találni. Máig kiadatlan levelezésükből az derül ki, hogy kölcsönös féltékenység gyötörte őket - és egyikük esetében sem megalapozatlanul -, az írónő a szakításuk után tizenhárom évvel írt Az élet királynőjében már az új lelkiség megtalálásához vezető út egyik keserves, ám elkerülhetetlen lépéseként ábrázolta a történteket. Erdős ugyanis 1909-ben áttért a katolikus vallásra, s vele átvette új hite éppen virulásnak induló antiszemitizmusát is. A műben leírtak szerint bár nyomasztotta, hogy "férjezetlen hajadonként" folytatott viszonya a jóval idősebb Bródyval általános megbotránkozást kelt, annak házassági ajánlatát mégis főként azért utasította el, mert az író zsidó származású volt. (A lemondás egyébként csak részleges volt: a házasságot ugyan elutasította, de a szexuális kapcsolatot fenntartotta volna az Eötvös Károly által csak "ékes hímpávának" nevezett Bródyval. "Értse meg, maga azért az én uram marad, mint volt eddig is, házasság nélkül" - mondta a szeretőjének Erdős regénybeli alteregója, Érseki Benoit.)
Miközben Bródy megpróbált véget vetni az életének, de legalább azt igyekezett elérni, hogy a lapok, amelyeknek Erdős Renée addig divatos szerzője volt, ne közöljék szerelme írásait, az önmagát megtagadó írónő megúszta egy idegösszeroppanással, majd Olaszországban, illetve Budapesten évekre zárdába vonult. Korábban más jeles kortársai szívét is meghódította: 1904-ben viszonya volt Jászi Oszkárral, aki szenvedélyesen szerette, "mert nagy és hatalmas, mint egy pogány istennő - kicsiny és édes, mint egy iskolás lány", s talán Szabó Ervinnel is. "Bűnös testi vágyai" ellen a zárdában egy plátói kapcsolat kiépítésével harcolt: ugyan személyesen nem is ismerte, egyre forróbb hangú levelezésbe bonyolódott a majdan jó nevű dél-amerikai szobrásszá váló Finta Sándorral, aki ekkoriban egy gyilkosság valószínűleg alaptalan vádjával éppen börtönben ült. Mire 1913-ban Finta kiszabadult, Erdős Renée mégis férjhez ment az elismert művészettörténész Fülep Lajoshoz, akit nem szeretett ugyan, de annyiban megfelelt az elvárásainak, hogy legalább református vallású volt. Füleppel való házassága nem meglepő módon "pokolnak" bizonyult, második lányuk születése előtt férje el is hagyta. Erdős a szülés során trombózist és tüdőembóliát kapott, egy évig járni is alig tudott. Ekkor fogott a rosszul fizetett verseknél több pénzzel járó regényírásba, hogy lányait eltartsa valahogy, ami végül olyan jövedelemhez juttatta, hogy Rákoshegyen egy villát vásárolhatott magának. Negyvenhét évesen, 1926-ban Rómában polgári házasságot kötött tíz évvel fiatalabb, a háztartását már régóta vezető titkárával, akit kéziratban maradt "Különös önéletrajzában" hol Artúrnak, hol Istvánnak nevez. Artúrból (vagy Istvánból) "nagyszerű kertész lett", Rákoshegyen "gyönyörű gyümölcsfákat nevelt", ám "mint férj kevésbé volt tökéletes". "Abban a korban mentem hozzá, amikor az alkotó asszonyt már sokkal jobban érdekli az alkotás, mint a szerelem" - vette magára legalább ezt a kudarcot, miután második férje is elhagyta (egy fiatalabbért) az egyre inkább "kedves, régimódi öregasszony hatását keltő", nádszálkarcsúnak már fiatalon sem mondható írónőt.
A nagy sikoly
"Eddigi bűneimet az egész eljövendő életemmel akarom jóvá tenni. Tisztán, erkölcsösen akarok élni és akarom, hogy az legyen a művészetem is" - írta egyik, még Fintának szóló, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött zárdai levelében, s valóban ehhez igyekezett tartani magát. Az 'sök és ivadékok első kötete, a gyerekkorát a realizmus stílusjegyeit felhasználó, s ezáltal az ortodox magyar falusi zsidóság életét szinte dokumentumértékűen bemutató Új sarj komoly szakmai elismerést kapott, s többek közt az ifjú Molnár Ferenc is lelkesedett érte. (Hozzá, Erdős kéziratos visszaemlékezései szerint, az írónőt szintén "nagyon kedves és furcsa barátság" fűzte.) A Bródy Sándorral folytatott kapcsolatát megörökítő Az élet királynőjének fogadtatását mint "mámorító sikert" élhette meg. (Gyanítható, hogy nem kis mértékben a bennfentes pletykára éhes közönség érdeklődésének köszönhetően.) "Megtérését" követően írt regényeiben önéletrajzi köteteihez hasonlóan a konzervatív nőideál megteremtésén fáradozott. Köztük két, legtöbb kiadást megért, egyben legnagyobb botrányt kavaró művében is - alighanem kevés eredménnyel. A pápaságra váró főméltóság és egy fiatal szobrásznő plátói, ám igen kis híján beteljesült szerelmét ábrázoló, 1922-ben megjelent Santerra bíborost, amelynek címszereplőjét ráadásul egy korában nagy tiszteletnek örvendő, közismert olasz főpapról mintázta, erotikus jelenetek aprólékos leírásával fűszerezte. Saját szempontjából joggal nehezményezte a katolikus sajtó, hogy bizony a főhősben a cselekmény előrehaladtával "mindjobban ellanyhul a bíboros és mindinkább előtűnik a férfi". Hasonlóan nagy botrányt kavart A nagy sikoly című, 1923-ban megjelent regénye is. Ebben a főhősnő sok vonakodás után a házasságban az asszonyoknak kijelölt helyes útra lép, azaz a gyerekáldás érdekében alázattal elfogadja a hozzá már nászútjukon hűtlen férje szexuális közeledését. Azonban a női orgazmus hangja, a nagy sikoly is elhangzik, ráadásul egy igen részletesen ábrázolt illegitim viszonyban. A konzervatív sajtó fel is hördült "az erkölcsi relativizmuson", "amely igazat ad ugyan a keresztény abszolút értékeknek, de nem tagadja a hedonizmus jogát".
Az új lelkiségről akart írni, de végül mindig a női szexualitás tabukat sértő ábrázolásánál kötött ki. Szándéka szerint alkotásai művészregények voltak, melyeknek antik szobrokról, itáliai festményekről diskuráló hősei kiutat keresnek a nyugati civilizáció válságából. E krízis okát Erdős egyre inkább az individuum (s így a nő) jogainak túlzott érvényesülésében vélte meglelni. 1933-ban megjelent, szintén önéletrajzi ihletésű, A csöndes kikötő című regényében, már Hitler fenyegető árnyékában "ócskaságnak" nyilvánította, s végleg elvetette Nietzsche nézeteit az átlagember fölött álló "új férfiról", s ezzel saját korábbi elgondolásait is a modern nőről. (Meglepő, hogy az irodalmárok még a túlságosan egocentrikus modern társadalmak hanyatlásáról folytatott hosszú dialógusokat tartalmazó A csöndes kikötőt is szemrebbenés nélkül női lektűrnek olvasták.)
Mélyen átélt katolicizmusa, melynek hatására megtagadta korai úttörő verseit, s ami akadályozta írói tehetsége kibontakozását, nem mentette meg a zsidóüldözések idején. 1938-tól nem publikálhatott, s 1944-ben bujkálnia kellett. Kórházban feküdt, orvos lányának felügyelete alatt, aki később öngyilkos lett. "És nem volt szabad meggyógyulnom - írta a Petőfi Irodalmi Múzeumban található publikálatlan önéletrajzában -, mert ez a deportálást és a halált jelentette volna." A második világháború alatt villáját kifosztották és elfoglalták, a keresztény politikus, Schlachta Margit szerzett neki egy szerény lakást a Lövölde téren, éppen a Kairó kávéházzal szemben, ahol a huszadik század első éveiben Bródy Sándorral "gyilkolták egymást halhatatlan szerelmükkel", amely nem múlt el sohasem. (Második férje ekkoriban hagyta el: "a környezet, az új életstandard nem volt számára megfelelő" - indokolta rezignáltan az írónő.) Élete végzetes tévedéseivel nem maradt ereje szembenézni: "Olcsó dolog volna nekiülni és megírni, ami velem 1938. december 25., tehát a zsidótörvény életbelépése óta a felszabadulásig történt. (...) Miért írjam meg azt, amit úgyis tudok, s amit nem akarok még egyszer átélni gondolatban sem? Miért gyötörjem magamat az emlékezettel? Segít ez? Egyáltalán mi segíthet rajtam?"
Az utókor azért segíthetne valamit. Azokat a verseit, amelyekben Adynál korábban jelentkezett az új időknek új dalaival, újra meg kellene jelentetni, hogy ki lehessen je-lölni helyét a modern magyar költészet történetében. Vele kapcsolatban a "lektűríró" skatulyát is jó lenne elfelejteni: regényeiben Erdős Renée sok nyugati kortársához hasonlóan a tizenkilencedik század végén felgyorsuló nőemancipáció következményeivel, "az új nő" megjelenésével igyekezett szembenézni. Ehhez fel kellene tárni, milyen hatást gyakoroltak rá Nietzschének és olasz tanítványának, a dekadens műveivel a korabeli Magyarországon is elhíresült Gabriele d'Annunziónak a nézetei. Kétségbeesett katolicizmusa is megér némi vizsgálódást. És miután a megválaszolandó kérdéseket megfogalmaztuk, érdemes lesz a műveit újraolvasni. Bródy Sándor és Erdős Renée tragikus szerelmének történetét szintén meg kellene őriznünk emlékezetünkben, ahogy tőlünk nyugatra nagy becsben tartják az amerikai F. Scott Fitzgerald és Zelda Seyre vagy a Monarchiában és Németországban élő Lou Andreas-Salomé és Friedrich Nietzsche, Rainer Maria Rilke, Sigmund Freud kapcsolatának történetét, mert a korról is szólnak, amelyben alkottak.
Még nem késő. Nem dőlt el, hogy az irodalomtörténet-írás végleg száműzte-e az éppen ötven éve meghalt Erdős Renée-t a modern magyar irodalom előfutárainak sorából, hiszen rákoshegyi villája ma emlékház, ahol állandó kiállítás őrzi emlékét, s amelynek gondosan ápolt kertjében Artúr (vagy István) gyönyörű fái máig állnak, élnek.
