Többnapi gondolkodás után sem tudom jobban elmondani, miről is szól a könyv, hogy mi a tárgya. Ezek a szövegek – kisprózák, novellák – ugyanis soha nem arról szólnak, amiről épp beszélnek. A szokásos problémáinkat Szvoren mindig más szemszögből veszi szemügyre, mint azt egy elbeszélőtől elvárnánk. Az összes olvasói elvárásunknak keresztbe tesz.
A kötetnyitó csodálkozásellenes ars poeticában egy szembeszegülő alapmagatartást szignalizál. A csodálkozás, ami a kereszténységben dicséret és áhítat, a felvilágosodásban a kutatás motivációja, a romantikában a világegyetem igézete, a modernitásban pedig sötét láng, Szvorennél automatikus színlelés, készenlétben lévő udvariassági mimika. Megjátsszuk, mintha lenne kristálytiszta, naiv lelkünk, örömünk, áhítatunk, mintha még őszintén fel tudnánk háborodni a világ dolgain. A Szvoren-próza az érzelmes, lelkesedő reakcióktól mindig visszafogja magát. Az érzésekkel, érzelmekkel, lelkiállapotokkal foglalkozik, csakhogy azokat haránt simításokkal fölborzolva – mint a macska a szőrét – makacsul más szemszögből néz ránk a tükör túloldaláról, különös mondataival folyton akadékoskodva.
Ha a műélvezet mentén boncoljuk, akkor Szvoren Edina prózájának esetében irritáltságról, sőt, visszahőkölésekről beszélhetünk. Gyakran borzongunk, mint például azt a kisprózát olvasva (kútba esett), amelyben egy kislány belepottyan a kútba. Ezt a hétoldalas, hideglelős rövid prózát a „kútba esett” szintagma generálta és materializálta. Innen a címbéli „szóreaktor” is, mert rendszerint ilyesmi történik Szvorennél: van egy szó, szókapcsolat, mondat vagy egy mozzanat, szókép vagy kép, amit belerak a művészi reaktorába, az írói agyába, ahol aztán csudálatos dolgok mennek végbe.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
