KÖNYVMELLÉKLET

Milyen könyvekkel kezdjük az olvasást?

Könyv

Minimum tizenegyes! a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája – magyar irodalom

Harminckét különböző könyvre érkezett szavazat huszonöt zsűritagtól, míg a legutóbbi, vírusszempontból még steril könyvhéten, 2019-ben huszonnyolc kritikus negyven könyv­re adott pontokat. A különbség számottevő, a mezőny érzékelhetően szűkebb. Ennek azonban nemcsak a könyvpiac járvány miatti lanyhulása az oka, hanem az is, hogy tavaly óta gyakrabban jelentkezünk listával: ahogyan már 2020-ban, úgy idén sem csak a könyvhét eredeti, júniusi időpontjában, hanem a szeptemberre halasztott, bár tavaly így is csak virtuálisan megtartott rendezvény idején is összeállítottuk a magyar irodalmi tizenegyest.

Kosztolányi halála után a hátrahagyott művek sorozatában Illyés a hírlapokból vagy tízkötetnyi írást bányászott elő, ezekre és Krúdy akkoriban megjelent hasonló könyveire utalva írta Márai: „a halottak mostanában sokat és jól írnak”. Ez sajnos jelenlegi listánk alapján is elmondható.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.