Fejedelmi modor (Darvas Iván, 1925-2007)

Könyv

Finom és gazdag nagyúr volt. Valóságos szereperdőt birtokolt, ám előkelőségét tapintatból közvetlenül az orrunk elé helyezte, hogy azt mi megbocsátóan modorosságnak nézhessük. Oly sokat emlegetett manírjain a nagy stílus zománca, s a személyiség eldisputálhatatlan védjegye fénylett.

Finom és gazdag nagyúr volt. Valóságos szereperdőt birtokolt, ám előkelőségét tapintatból közvetlenül az orrunk elé helyezte, hogy azt mi megbocsátóan modorosságnak nézhessük. Oly sokat emlegetett manírjain a nagy stílus zománca, s a személyiség eldisputálhatatlan védjegye fénylett.

Félig orosz, félig magyar, és egészen ritka szép emberpéldány volt. Alig múlt húszéves, amikor Várkonyi Zoltán Művész Színházában fölfedezte szakma és közönség az eredeti keresztnevét kollegiális tapintatból rövid úton Ivánra cserélő eszményi ifjút. Anouilh drámájának megejtő Orfeuszát, a Raszkolnyikovként is izgalmas Darvast hamar megtalálta Rómeó szerepe, s ugyancsak hamar fölfedezte az államosított filmgyártás. Nagy közös szerencsénkre a reményteljes tehetségből mégsem lett a korabeli, kínosan vonalas agitkák csillaga: meglehet, levakarhatatlan eleganciája vagy tán túlontúl klasszikus arcéle óvta meg őt ettől. Annál jobban megfelelt a fiatal Liszt Ferenc maszkjában (Erkel, 1952), a Dollárpapa (1956) elsöprő lendületű bájos svihákjaként, s persze a legemlékezetesebben a Liliomfi (1955) címszerepében. Makk Károly napsütötte, nyárias hangulatú filmjét beragyogta Darvas és a szintúgy gyanúsan szép, kamerabolondító Krencsey Marianne játéka, örökéltű mozidarabbá varázsolva e kedves vígjátékot, s dokumentálva az utókornak kettejük sugárzó fiatalságát. Persze azért a jelen idejű, s közéleti tárgyú filmszerepek is megtalálták: 1955-ben két filmrendező is immár Darvasban vélte fölfedezni a megalkuvást nem tűrő, igazságkereső hőst, lett légyen az párttitkár, avagy pártonkívüli ügyész (9-es kórterem - Makk; Gázolás - Gertler).

S jött 1956 egy újabb közéleti szereppel, a testvérszabadító hős valóságos, életveszedelmet kockáztató figurájával. Darvas megvesztegetően elegáns volt ekkor is, s szó szerint lefegyverzően snájdig és megnyerő, azonban a megtorló hatalom nem díjazta a revolucionárius férfibájt. 1957-ben ugyan még eljátszhatta egyik legtökéletesebb filmes alakítását, a Bakaruhában cselédszomorító szerelmesét, meg még egy habkönnyű zenés vígjátékot későbbi nejével, a bájos Házy Erzsébettel az oldalán (Gerolsteini kaland), de aztán jöttek a pályafutást kis híján derékba törő börtönévek. Darvas a színpadra csak 1962-ben, Budapestre pedig 1963-ban térhetett vissza, ám a közönség nem feledte őt, s boldogan tódult a művész vezeklőhelyéül kijelölt József Attila Színházba, hogy láthassa kedvencét, akár Szomory II. Józsefének címszerepében, akár az Imádok férjhez menni Fredjeként. Ez utóbbi darabban, a Somerset Maugham drámaalapjára felhúzott kellemesen édesbús zenés bohóságban énekelte a börtönből barázdált arccal szabadult Darvas a slágert, mely hamar a korszak egyik emblematikus szignáljává vált: Kicsit szomorkás a hangulatom máma!

1965-ben aztán pardont kapott a hatalomtól, s újólag Várkonyihoz, ezúttal a Vígszínház társulatába került. Gyorsan behozta lemaradását, színpadon és filmen egyaránt. Játékát, mely ekkortájt érezhetően nagystílűvé, helyenként ironikusan és jelzetten távolságtartóvá vált, hihetetlenül változatos szerepekben láthatta a közönség. Az érett Darvas igazi all round színész volt, ma már jól tudjuk: az egyik legutolsó a maga nemében. Játszott Csehovot és Dürrenmattot, Mrozúeket és Páskándit, valamint fölülmúlhatatlanul Bulgakovot, s alakítása eseményszámba ment mindahány szerepében. Boszorkányos rajzkészségének kamatoztatásával formálta meg talán legemlékezetesebb, évtizeden át rendre furorét kiváltó színházi szerepét, Popriscsint Gogol művében (Egy őrült naplója). Egyszemélyes jutalomjátéka maga volt a hideglelős borzongás.

S készültek az új Darvas-filmek. Kellemes vígjátékok, melyekben kedvére (ön)ironizálhatott, mint A tizedes meg a többiek (1965) vagy a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig (1964); illetve súlyos drámák, mint a félresikerülten is kvalitásos Új Gilgames (1963), valamint a Hideg napok (1966). Azután jött a Szerelem (1970) önéletrajzi áthallásokkal dúsított, habár kurta férfi főszerepe, mely mégis, még Törőcsik Mari, illetve Darvas Lili hegyomlásnyi alakításai mellett is megérdemelten nagy feltűnést keltett. Déry Tibor novellájának börtönből szabadult férfija Darvas Iván arcvonásaival, s szerelmének tétován tapogatózó újrafelismerésével a magyar filmtörténet időtlen gyöngyszemévé vált.

Az idősödő Darvas egészen az ezredvégig intenzíven kivette részét a hazai színházi életből: játszott, írt és rendezett. Színészként hol - érthető módon - kényelmesebb, lazulós szerepeket választva, hol szinte ijesztően kockázatos produkciókat felvállalva. Az arisztokratikus fellépésű Tarpataky báró Zerkovitz operettjében, a Csókos asszonyban, amint eldöngi slágerét a Bajza utcai kis palotáról, vagy a Nagybőgős Süskind monodrámájában (A nagybőgő), midőn másfél órán át néz farkasszemet a közönséggel, egyként ökonomikus játékát, színészben oly ritka műveltségét bámultatta.

A rendszerváltás időközben újra politikai szerepbe kényszerítette: részvétele a Történelmi Igazságtétel Bizottság megalapításában méltó volt 1956-os tevékenységéhez, ám képviselősködését az első szabadon választott Országgyűlésben utóbb alighanem már ő maga is megbánta. Nem illett hozzá a képviselőség, hiszen a koronás uralkodók köztudomásúlag sosem indulnak választott tisztségért. Öreg fejedelemként ezt a tényt neki is fel kellett ismernie, ám bizonnyal fájdalmasabb lehetett elfogadnia azt, hogy egészségének hanyatlásával párhuzamosan idővel valódi birodalmát is el kellett hagynia. Fájdalmát elegáns úrként sosem mutatta: elaggva is megmaradt nemes óriásnak.

Most vasárnap azután végleg kinemesült világunkból.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.