Filmes könyvek (Zalán Vince sorozatszerkesztő)

  • D. A.
  • 1996. május 30.

Könyv

Zalán Vince több kritikát is írt már Fassbinderről, a legutóbbit talán éppen a Biciklitolvajban. Emlékeznek még...?, ez volt a címe. Most pedig tett róla, hogy emlékezzünk, mert a könyvhéten az ő szerkesztésében jelenik meg az a kötet, amelyben Fassbinder írásai és a vele készített interjúk olvashatók.
Zalán Vince több kritikát is írt már Fassbinderről, a legutóbbit talán éppen a Biciklitolvajban. Emlékeznek még...?, ez volt a címe. Most pedig tett róla, hogy emlékezzünk, mert a könyvhéten az ő szerkesztésében jelenik meg az a kötet, amelyben Fassbinder írásai és a vele készített interjúk olvashatók.

Magyar Narancs: A Századvég-Osiris Kiadó Film sorozatában perceken belül megjelenik a Fassbinder Írások, beszélgetések című kötet. Miféle sorozat ez?

Zalán Vince: Igazából nem önálló filmes sorozat az Osiris Könyvek, hiszen mindenféle tudományág, de még szépirodalom is szerepel benne. Ilyen értelemben elegyes, bár a színvonal tekintetében nem. Ebbe illeszkedik be ez az évi két-három filmes kötet.

MN: Hány példányban jelennek meg az egyes művek?

ZV: Általában három-négyezer példányban. Ennyi szerintem elég is, bár az első, a Bíró Yvette-kötet mind egy szálig elfogyott, és úgy tudom, kapós André Bazin tanulmánygyűjteménye is. Mindkettő nagyon jól alkalmazható az oktatásban, és abszolút hiánypótló mű. A sorozaton kívül jelentek meg Zsugán István összegyűjtött interjúi, amelyek akár harminc év magyar filmtörténetének is felfoghatók. Az Osiris-sorozat maga inkább elméleti jellegű, tudományos igényű, és ehhez igazodva a film területén is szeretnénk szép lassan megjelentetni az alapvető elméleti munkákat, úgy a régi klasszikusokat, mint a kortárs szerzők jelentős írásait. Az elméleti művek mellett egy-egy nagy rendezőegyéniséget reprezentáló köteteket tervezünk; Fassbinder után ősszel jön ki a nemrég meghalt lengyel rendező, Krzysztof Kieslowski kötete, amely több hosszú interjúból - a kérdések elhagyásával - egyfajta életrajzi monológgá, önvallomássá állt össze, majd karácsonyra egy bőséges válogatás Truffaut-interjúkból, amelyek együtt, egymás mellé téve szinte monográfiát alkotnak.

MN: Úgy tűnik, a mások által írt tanulmányokkal szemben előnyben részesítik a rendezők saját megnyilatkozásait.

ZV: Így van. Volt idő, amikor az ellenkező gyakorlat járta, egyes szerzőkről több bíráló, elemző kötet is megjelent anélkül, hogy magának a szerzőnek akár egy könyve is olvasható lett volna. Ebben a sorozatban először magának a mesternek szeretnénk szót adni, utána majd jöhetnek az interpretátorok.

D. A.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.