Giccs, na és? (Bartis Attila: A nyugalom)

  • Kertész Irén
  • 2002. június 6.

Könyv

Aszerző harmadik prózakötetét elsőre katartikus gyötrelmek közt olvastam, és a végén biztos voltam benne, hogy ez a legjobb könyv, ami az utóbbi években a kezembe került.
Aszerző harmadik prózakötetét elsőre katartikus gyötrelmek közt olvastam, és a végén biztos voltam benne, hogy ez a legjobb könyv, ami az utóbbi években a kezembe került.

Aztán elolvastam még egyszer, és a fenti benyomás nagyjából a visszájára fordult. Ami nem véletlen.

A nyugalom megfelel a regény műfaja adta kívánalmaknak: van benne számos fordulat, a nyelv kimerítő ismerete, csattogó párbeszédek, mesélőkedv és -készség, a kor illusztratív tulajdonnevei egyéni helyesírással (Rakéta regényújság, Polskifiat). És van tartalma. Nagyon is. Egy szimpatikus fiatalember másfél évtizeden át ápolja mindhalálig őrült édesanyját, a levitézlett színésznőt, aki ezzel fogságban tartja őt vagy ő az anyát, vagy mindkettő; és ebbe az ödipális beütéssel tarkított kapcsolatba pottyan bele az ifjú vetélytársnő, aki próbálja megváltani a hőst és viszont, de hamarosan maga is tönkremegy ebbe, és eltűnik a színről.

Tehát a történet. Itt van a probléma. Először is egy kis kekeckedés: miért pont ott van a határ, ahol van? Ha már tabudöntögetünk, miért csak majdnem léptetjük a fickót viszonyra a kedves mamával? Csak nem gyulladtunk be?

Másodszor, hogy mindjárt az ellenkezőjét is számon kérjük, miért volt szükség egyáltalán ilyen mértékben a tabudöntögetésre? Hogyan és mitől válik ez a kétes anya-fiú kapcsolat a tizenöt éves status quo zálogává? Tán a pszeudofreudi megállapítás érvényesül itt, miszerint aki a felmenőjével bárminemű nexusba kerül, az vagy csak vele képes ezután, vagy senkivel sem? Ehhez nem lett volna muszáj a görög tragédiák hangulatát beidézni - elég lett volna egy hétköznapi "leválási zavar"-történet is.

És ha már itt tartunk, megmagyaráz-e mindent az anya tébolya? Nem túl egyszerű magyarázat ez? Pláne, hogy egyáltalán nincs alkalmunk a megtébolyodás folyamatát végigkövetni.

Olvasóként azonban jóindulatú szeretnék lenni, így aztán nem is kérdezek rá a szerelmi szál szentimentalizmusára. Hisz a hátborzongató motívumokat ellenpontozandó szükség van a tiszta szerelem megjelenítésére is. Természetesen nem a testiségre gondolok: itt konkrétan majdnem ugyanazok az események zajlanak, mint az anyát másodszereposztásban eljátszó szerkesztőnővel, ám a leírásuk közt - nem véletlenül - ég és föld a különbség. Itt van például a "saját ölétől gyöngyöző ujj" címkéjű jelenet, amely elsőre a profanizmus romantikus ábrázolása, de amikor az alany és a tárgy megcserélésével szórul szóra megismétlődik az aktus, ez már öncélú erőfitogtatásnak látszik, és az ember gyanakodni kezd, hogy Bartis valami nagyon fontosat nem tud a prózaírásról.

Minden mást viszont tud. Hihetetlen vénája van. Soha nem tapasztaltam, hogy egy ember ilyen hitelesen bírt volna ennyiféle alakot megjeleníteni: csaposnőt és jellemszínészt, párttitkárt és vidéki papot. A regényt épp az ilyen kitérők érlelik remekművé. Bartis figyel az olvasóra: tudja, hogy mikor kellenek ezek a pihenők, hogy erőt gyűjtsünk a fősodor kíméletlen jeleneteihez. Amelynek visszafogottabb, önsajnálattól mentes részei szintén visznek magukkal. Olyannyira, hogy az ember nagyvonalúan elsiklik a megalapozatlan vagy érzelgős jelenetek fölött. Drukkol neki. Elvégre A nyugalom lebilincselő mű, mindig talál benne valami újat. Azt a kevés giccset meg talán beveszi a gyomra.

Kertész Irén

Magvető, 2001; 325 oldal, 1890 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.