Günter Grass tükörbe néz

Az idős Günter Grass – aki szinte teljes életművét a vészterhes 20. századi német múlttal való szembenézésnek szentelte – belepillantott a tükörbe. Egy 17 éves, pattanásos kamasz tekintett vissza rá. A fiú a Wehrmacht elit alakulatának, a Waffen SS-nek az uniformisát viselte, gallérján a baljós kettős rúnával. Erről a fiúról Grass hatvan éven át nem beszélt. 

A szociáldemokrata érzelmű német író, Willy Brandt későbbi tanácsadója úgy tekintett vissza az ifjú nácira – hajdani önmagára, aki a II. világháború végén néhány hónapig harcolt a szovjetek ellen, majd megsebesült –, mint egy idegenre. Mégis megpróbált a szemébe nézni. Az egész világ felhördült.

 

Ilyet mi nem teszünk

Hogyan hallgathatott erről ilyen sokáig Grass, aki több mint fél évszázadon át maga volt a megtestesült német lelkiismeret? Ez a félnémet-féllengyel keleti menekült akar szembesíteni bennünket feldolgozatlan náci múltunkkal, miközben ő maga a szőnyeg alá söpörte mindazt, amit a hitlerájban művelt? – háborogtak a németek. A Nobel-díjas írót a múltjára hivatkozva nemkívánatos személynek nyilvánították Izraelben, a lengyel jobboldal pedig követelte, hogy – őt, aki oly sokat tett a német–lengyel megbékélésért – fosszák meg gdański díszpolgárságától. Ez az indítvány Paweł Adamowicz gdański polgármester józan ellenállásán megbukott: a lengyel nemzeti önismeret számára is alapműnek számító nagyregény, A bádogdob (1959) szerzője végül is szülővárosában, Gdańskban, az egykori Danzigban ünnepelhette a 80. születésnapját. Adamowiczot 2019-ben egy merénylő halálra késelte. Erről a tragikus történetről Grass már lemaradt – 2015-ben meghalt.

Kár lenne mentegetni az írót, megtették ezt is már sokan: ez az SS nem az az SS volt, Grassnak fogalma sem lehetett arról, miféle egységhez vezénylik, gyerek volt még, és sorolhatnánk. Hasznosabb megérteni, mi az, amit végül mégis elmondott Hagymahántás közben (2006) című önéletrajzi regényében. A könyv egyik szimbolikus fejezete a légvédelmi segédszolgálatos gimnazisták kiképzőtáborában játszódik. Van ott egy különös fiú, afféle mintakatona. Bármit rá lehet bízni, szalutál, fut, bakancsot suvickol, szótlanul meri a szart a latrinából, ám ha puskát nyomnak a kezébe, rögtön a földre dobja. Ütik-verik, egzecíroztatják, mégse hajlandó fegyvert fogni. Jehova tanújának, bibliakutatónak nézik, de leginkább pusztán hülyének. Ha firtatják fura viselkedésének okait, ő mindig ugyanazt feleli: „Ilyet mi nem teszünk.” Több fejezettel később olvashatjuk a téma más hangnembe áttett variációját. Grass, a kiskatona angolszász fogságba esik. Nevelőtisztje sokkoló fényképeket mutat neki és fogolytársainak a zsidók ellen elkövetett rémtettekről. Látják az ifjú nácik a hullahegyeket, a kemencéket. Mi a válaszuk? „Ilyet németek sosem tettek.” „Ilyet nem tesz egy német.”