Könyv

Első látásra-hallásra mindenki tudni véli, mi az a science fiction (SF, sci-fi, szájfáj, szkifi, tudományos-fantasztikus irodalom, esetleg fanti - ez utóbbi az Akadémia nyelvi bizottsága által jóváhagyott hivatalos magyarítás az 1970-es évek végéről).

A "tüneményes festőtehetség"-ként induló művész, miután pár év alatt végigzongorázta a hatvanas évek divatos irányzatait (pop art, informel), váratlanul felhagyott a festészettel.

Milyen a Fiatal Írók Szövetsége és a politika viszonya? Miért nem szólaltak meg Nyirő-ügyben? Hogyan működik az újjászervezett NKA? Ezekről is kérdeztük a szervezetet 2011 óta vezető irodalomtörténészt, költőt.

Nemcsak azért van nehéz dolga a költőnek, aki személyes gyászélményét lírai eszközökkel igyekszik feldolgozni, mert a költészettörténetnek nagyjából a fele ugyanerre tett jobb-rosszabb kísérletek láncolatából áll, és nem is azért, mert a kortárs magyar lírában zseniális gyászkötetek jelentek meg az elmúlt évtizedben, hanem a leginkább azért, mert talán ennél a verstípusnál jelentkezik legkomplexebb formájában a személyes élmény és a közérdekű műalkotás közötti feszültség problémája.

Nádas Péter 1966–69-ben a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt. A napilapban közölt interjúi, kritikái, riportjai azóta most jelennek meg először – tehát elfeledett kincsekről van szó. Itt közölt rövid szövegéből azt tudhatjuk meg, miféle iszonyatos bűntények es(het)nek meg egy kis vidéki szállodában.

Csütörtökön hirdetik ki Stockholmban, hogy ki kapja meg idén az irodalmi Nobel-díjat. Vajon tényleg Nádas Péteré lehet a díj? Összeszedtük, amit az esélyekről, a jelölési és a döntési folyamatról tudni lehet.