KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Hátrább az agarakkal

Francis Fukuyama: A liberalizmus vesszőfutása

Könyv

Fukuyama a múlt század végének egyik legbefolyásosabb szerzője, akit valószínűleg többen értettek félre, mint ahányan érteni vélik – és ebben talán ő maga is ludas.

A történelem vége és az utolsó ember révén ismerte meg a világ, ám a művel kapcsolatban rendre kiemelik, hogy egykori közönsége talán nem olvasta elég figyelmesen ahhoz, hogy már abból is kiolvashassa a jelenben kiteljesedő bajokról szóló jóslatokat, amelyek szerint a liberális politikai rendszerek idővel saját maguk szülik meg azokat az eszmei és nagyon is praktikus irányzatokat, amelyek balról és jobbról is legszívesebben felszámolnák (néhol már fel is számolták) a hol túl soknak, hol túl kevésnek érzékelt szabadságon alapuló rendet.

Hosszú, még a hatvanas években induló pályafutása során Fukuyama nézetei többször módosultak. Allan Bloom tanítványaként kezdett politikatudománnyal foglalkozni, és őt magát is a hetvenes–nyolcvanas évek neokonzervatív irányzatának nevezetes figurái között emlegették, amit tisztelettel elhárított, habár kétségtelenül azok között volt, akik tevékenyen formálták a Reagan-korszak szellemi arculatát, és segítettek definiálni a néhai elnökről elnevezett doktrínát. Későbbi kiábrándulása jócskán kirángatta ebből a liberális-konzervatív pozícióból, s az utóbbi években írt munkáiban, interjúiban a liberális demokrácia védelmében jelölte ki a maga feladatát, ráadásul – saját, a hatvanas évektől keltezhető elveivel szembemenve – immár határozott, európai stílusú szociáldemokrata gazdasági, társadalmi fordulatot sürget az Egyesült Államokban is. A liberalizmus vesszőfutása eredetileg egy hosszú esszé formájában jelent meg még 2020-ban, ezt írta tovább két évvel később (az eredeti cím, a Liberalism and its discontents, nem ennyire poentírozott, Lukácsot parafrazálva akár „A liberalizmus és akiknek nem kell” formában is magyarítható lenne).

Olvasmányos, logikusan felépített, lendületes munka született, a magyar fordítás is gördülékeny, élvezettel befogadható. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne akadnának kérdéseink és ellenvetéseink, főleg azokon a pontokon, ahol Fukuyama némileg – már csak a terjedelemnek és az abból fakadó kényszerű tartalmi sűrítésnek köszönhetően – kissé elnagyoltan vázolja fel érveit. Az már a könyv felütéséből kiderül, hogy Fukuyamát az a kétfrontos, kevés sikerélményt hozó küzdelem foglalkoztatja, amelyet a jog uralmán, a fékek és ellensúlyok finom rendszerén alapuló liberális politikai rendszer hívei vívnak a jobboldali, populista anti- és illiberális kritikusokkal, illetve a baloldali progresszív elégedetlenkedőkkel. Némi büszkeséggel is eltölthetne minket, hogy országunk vezetője milyen fontos helyet foglal el Fukuyama gondolkodásában: Orbán nála a liberalizmust politikai alapról, látszólag demokratikus legitimáció birtokában támadó autoriter vezetők ideáltípusa. Fukuyama explicit módon kevésbé tartja veszélyesnek a balról bíráló progresszíveket, a kritikai elmélet (nem éppen toleráns) híveit, mivel ez az áramlat nem annyira politikai, mintsem kulturális jellegű, és ezért lassan fejti ki hatását. Ez a (szelektíven) megengedő magatartás már csak azért is jellemző Fukuyama észjárására, mivel a liberális politikai filozófiával, a liberális-demokratikus politikai renddel és az ezekkel lazán-szorosan összekapcsolt (neo)liberális gazdasági szisztémával kapcsolatos kritikákat részben jogosnak tartja.

Azt vallja, hogy mind a liberális elveket, mind a gyakorlatot sikerült „túltolni” az elmúlt évtizedekben, ráadásul a liberális politikai rendszer és a mögötte álló eszmerendszer a saját ígéreteit sem mindig tudta teljesíteni. Fukuyama leginkább a neoliberális gazdasági modellt, a korlátozásoktól és szabályozóktól mentes globális piaci rendet kárhoztatja a globális szintű és az egyes társadalmakban jelentkező egyenlőtlenségek növekedéséért, illetve azért, mivel valóságos melegágya lett a 2007–2008-ashoz hasonló, emberi felelőtlenség és mohóság (meg a hiányos szabályozás) szülte pénzügyi katasztrófáknak. Bár Fukuyama elfogadja, hogy a liberalizmussal szemben megfogalmazott kritikák, valamint az eszme és a liberális-demokratikus politikai rendszer elutasítása néha jogos megfontolásokon alapulnak, azt sohasem hajlandó elfogadni, hogy eközben mintegy a fürdővízzel együtt öntsék ki a gyereket. Nem szűnik kárhoztatni az identitáspolitikát, vagyis azt, amikor egyes speciális, kiragadott identitáselemekre (nemzet, etnikum, vallás, szexuális orientáció, szociális háttér, kaszt) alapoznak politikai mozgalmakat, sőt ez kerül sokak gondolkodásának centrumába, például ebből a nézőpontból kritizálják a modern természet- és társadalomtudományokat (előbbi, amilyen hajmeresztőnek hangzik, olyan kevéssé meggyőző).

Könyve utolsó, optimista kicsengésű fejezetében pontokba szedve gyűjtötte össze, hogy milyen alapelvek érvényesülése mellett állítható helyre a liberalizmus, mint kormányzati forma tekintélye. Ebben a tekintetben Fukuyama szerint a kulcs a mértékletesség: elvégre a kiteljesedés néha éppen a kissé túlzásba vitt teóriák érvényesülése előtt álló korlátok elfogadásából fakad.

 
 

Fordította: Bojtár Péter. Európa Könyvkiadó, 2024, 264 oldal, 4999 Ft

 

A lapszám további cikkei itt érhetőek el >>>

Heti hírlevelünkre itt tud feliratkozni >>>

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.